Két hét, és megnyílnak a milliárdos képzéstámogató pályázatok
Június elsejétől jelentkezhetnek a budapesti és Pest megyei kkv-k a várva várt, munkahelyi képzéseket támogató EU-pályázatra, de a vidéki cégek és a nagyvállalatok sem maradnak uniós források nélkül: a vallalkozokforuma.hu összesítése szerint a hónapban összesen közel 24 milliárd forint keretösszeggel nyílnak meg munkahelyi képzéseket támogató pályázatok.
A nyár első napjával újabb pályázatok lesznek elérhetőek, amelyek közül a munkavállalók képzését támogató felhívások kapják a legnagyobb szerepet; összesen 23,71 milliárd forintos keretösszeggel nyílnak meg ilyen pályázatok júniusban.
Örülhetnek a Közép-magyarországi kkv-k
Június elsejétől lehet jelentkezni a „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások munkavállalói számára” című, 1,8 milliárd forintos keretösszegű VEKOP-felhívásra. A pályázaton 3-50 millió forintot lehet igényelni egyéni, csoportos vagy távoktatási programok megvalósítására. Az elbírálás során előnyben részesülnek többek között azok a projektek, amelyek az informatikai ismeretek bővítését, a vezetői készségek fejlesztését vagy az Ipar 4.0 megoldások alkalmazására való felkészítést célozzák.
A képezni kívánó vidéki cégeknek közel 20 milliárd áll rendelkezésre
Június 30-án nyílik meg a VEKOP-felhívás Budapesten és Pest megyén kívüliek számára elérhető GINOP-os társpályázata, a 19,04 milliárd forint keretösszegű “Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások munkavállalói számára” című (GINOP-6.1.6-17 kódszámú) felhívás.
A nagyvállalatok sem maradnak ki
A kkv-k mellett a nagyvállalati szegmens részére is elérhető képzési pályázat június 1-től. A „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára” elnevezésű, 1,3 milliárdos felhívással kapcsolatban körülbelül 13-130 pályázat beérkezésére számítanak. A képzések a korábban említett, kkv-kat célzó pályázati felhíváshoz hasonlóan egyéni, csoportos vagy távoktatási formában valósíthatóak meg.
A Vidékfejlesztési Programból csereprogramok finanszírozhatók
Szintén június első napján jelenik meg a „Szakmai tanulmányutak és csereprogramok” elnevezésű vidékfejlesztési felhívás. Az összesen 1,53 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásra várhatóan 2018. április 30-ig adható be pályázat. A szakmai tanulmányutak 2-4 nap, a csereprogramok 6-14 nap, míg a pályázat keretein belül megvalósítandó gyakornoki programok 60-120 nap időtartamúak lehetnek.
Kapcsolódó cikkek
- Már elérhető a háztartási nagygépcsere program pályázati oldala
- 12 EU-pályázat nyílik meg májusban
- Április végéig jelentkezhetnek egészségügyi innovátorok az 50 ezer eurós díjazású start-up versenyre
- Az építés szabadsága – Tervezői pályázat
- A Telekom meghirdette NB-IoT pályázatát
- A Telekom ismét meghirdeti a Fenntarthatósági sajtódíj-pályázatot
- Jelentősen nőtt a pályázatok száma, kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek
- Március 8-ától pályázhatnak digitális fejlesztésekre a hazai kis- és középvállalkozások
- 2016-ben kiemelkedő számú innovációs teljesítmények születtek
- A Telekom pályázatot hirdet fenntartható szervezetek számára
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.