Budapestre érkezik a Scratch konferencia
Idén augusztus 23. és 25. között az EPAM jóvoltából Budapestre érkezik a Scratch Konferencia, ahol a világ több száz tanára, oktatója és IT szakértője találkozik. A konferencia fő célja, hogy a résztvevők Scratch alapú innovatív oktatási módszereket mutassanak és ismerjenek meg. Az ingyenes eseményt önkéntes alapon rendezi az EPAM.
A Scratch egy játékos programozási nyelv, ami gyerekeknek készült, de nem csak gyerekek használják. Segítségével a már olvasni tudó óvodásoktól az idősebb generációkig pillanatok alatt bárki megtanulhatja a programozás alapjait, hiszen egy kirakó játékhoz hasonlóan, a parancsok összeillesztésével azonnal láthatóvá válik az eredmény. Ráadásul nem csak a programozás alapjait lehet elsajátítani, hanem a gyerekek logikai gondolkodásmódja és kreativitása is észrevétlenül fejlődik: az így megszerzett tudást egyéb területeken, akár más tantárgyaknál is alkalmazni tudják.
Az idén először Budapestre érkező Scratch Konferenciát az EPAM szervezi, olyan hazai partnerekkel, akik mind a hazai digitális oktatás fejlesztésén dolgoznak: az ELTE Informatikai Kara, az IVSZ, a Skool, illetve a konferenciának otthont adó Közép-európai Egyetem (CEU). Az esemény olyan inspiráló platformot biztosít a résztvevőknek, ahol megismerhetik a Scratch-et használó innovatív oktatási módszereket. „Büszkék vagyunk arra, hogy mi szervezhetjük az első budapesti Scratch konferenciát. Az eseményt ingyenessé tettük, ezzel is minél több tanárnak, oktatónak szeretnénk lehetőséget biztosítani a részvételre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az itt látottakat bele tudják építeni az oktatási eszköztárba” – mondta el Bozsó Attila, az EPAM régiós igazgatója.
Az eseményre számos, világszerte neves előadó érkezik, többek között a Scratch „keresztapjaként” ismert, Mitchel Resnick, a Scratch Foundation elnökségi tagja, az MIT Media Lab oktatás-kutatás professzora, Ariam Mogos, az UNICEF Innovációs Irodájának oktatási vezetője, valamint Genevieve Smith-Nunes, a roehamptoni Pedagógiai Egyetem oktatója.
A Scratch nyitott szellemisége a konferencia sajátos formátumában is megmutatkozik, hiszen bárki megmutathatja magát: eddig több mint 60 előadó jelentkezett, de a szervezők folyamatosan várják a hazai és külföldi felhasználók, diákok, tanárok, szakértők jelentkezését. A kétnapos rendezvényen az angol és magyar nyelvű előadások, workshopok, kerekasztalbeszélgetések mellett színes programok is várják a résztvevőket.
A konferencia felvezetéseként az EPAM az ELTE Informatikai Karával karöltve „Nulladik nappal” indítja a rendezvényt augusztus 23-án. A különleges technológiai családi napon a konferencia előadói és résztvevői családjukkal közösen informális körülmények között ismerkedhetnek meg egymással. „Örülünk, hogy a konferencia akadémiai partnere lehetünk. Az ELTE IK T@T labor oktatók és hallgatók közös munkájával működtetett T@T Kuckó technológiai játszóháza, ami a szórakozva tanulás és tanítás élményét nyújtja egy innovatív és inspiráló közegben, ezt a kezdeményezést szeretnénk megismertetni a konferencia nemzetközi és hazai résztvevőivel” – mondta el dr. Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE docense.
„Óriási dolog, hogy idén Magyarországon is lesz egy ilyen nagyszabású Scratch konferencia. Az ingyenes, internetről letölthető, kifejezetten gyermekek oktatására fejlesztett Scratch-et kiváló eszköznek tartjuk arra, hogy a fiatalok játékosan, sikerélményre alapozva elsajátítsák a logikus gondolkodás és programozás alapjait. A konferenciára idelátogató tanárok olyan fontos tudást és tapasztalatot szerezhetnek a hazai és nemzetközi előadóktól, mellyel sok ezer fiatal tech oktatására lesznek pozitív hatással. Úgy gondoljuk, hogy ez különleges, és rendkívül fontos lehetőség mindenki számára” – tette hozzá Koleszár Szilvia, a Skool kurátora és társalapítója.
Kapcsolódó cikkek
- „Tanulj tőlünk, hogy tanulhassunk Tőled”: Indul a T-Systems Akadémia
- Programozás és kódolás gyermekeknek a Vodafone és a KódGarázs szervezésében
- Átfogó programot indít a kormány az informatikus utánpótlás biztosítására
- Több száz jelentkezőből kerülnek ki a legjobbak az új képzési modellben
- Legyél Te is Informatikus! – Informatikai Oktatási Konferencia 2017
- Így lesz programozó a mentős, a zenész, a közgazdász
- Digitális téma: minden tanárnak, minden órán
- Átalakulóban az informatika oktatás
- Ha van bizonyíték és perspektíva, akár diplomások is vállalják a pályamódosítást
- Innovatív képzési modell segíthet enyhíteni a hazai informatikushiányt
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.
Az állam megteheti, hogy digitalizál, kérdés, hogy miként fogjon hozzá
A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak. A KPMG a Global Tech Report 2024 adatai alapján igyekezett választ adni a digitális közigazgatással kapcsolatos aktuális kérdésekre, és felvázolni azokat a lehetséges lépéseket, amelyeket a kormányzati tisztviselők tehetnek meg a digitális átalakulás érdekében. Az adatok 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapulnak, többségében (60%) Európából, továbbá Ázsia és a Csendes-Óceán térségéből (21%), valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikából (19%).
A félelem és a kapzsiság irányítja a kriptopiacot
A befektetői hangulat jelentősen befolyásolja a kriptovaluták értékét a metaverzum kriptopiacán visszaeséskor – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem új kutatásából.