A Microsoft mentorprogrammal segíti a hallgatókat
A pályakezdők előtt álló egyik legnagyobb kihívás a álláskeresésben az, hogy a munkaadók gyakran többéves tapasztalatot várnak el a munkakeresőktől, akár a frissdiplomásoktól is. Éppen ezért egyre nagyobb igény mutatkozik olyan mentorprogramokra, amelyek jól használható, gyakorlati tudást és ismereteket nyújtanak. A Microsoft Student Partner (MSP) program erre az igényre nyújt megoldást.
A hallgatói és mentorprogramok egyre fontosabb szerepet töltenek be a fiatal pályakezdők életében. Egy, a 18-24 éves pályakezdők álláskeresési nehézségeivel foglalkozó friss hazai kutatás rámutatott, hogy a legnagyobb kihívás az álláskeresés során az, hogy a legtöbb cég több éves tapasztalatot vár el már a pályakezdőktől is. A fiatalok ezen kívül problémaként említették, hogy pályakezdőként nagyon korlátozottak a lehetőségeik, amely szintén adódhat a munkatapasztalat hiányából. A hazai eredményeket egy hasonló amerikai kutatással összehasonlítva látható, hogy a tengeren túl is hasonlóak az igények: a fiatalok jobb fizetést, jelentőségteljes és hasznos munkát, illetve a fejlődési lehetőségeket keresik, például mentorprogramok keretében.
Erre az igényre ad választ a Microsoft Student Partner (MSP) gyakornoki program, aminek egyik legnagyobb előnye, hogy valós és hasznos tudással vértezi fel a pályakezdőket. Aki egy országosan és nemzetközileg is elismert csapat tagjaként, a világ egyik vezető IT vállalatánál szerez értékes szakmai ismereteket, az nagy valószínűséggel könnyebben talál friss diplomásként munkát, hiszen pályakezdőként sem kell attól tartania, hogy a tapasztalat hiányára hivatkozva utasítják el.
Az MSP program révén a fiatalok első kézből szerezhetnek ismereteket a digitális transzformáció legújabb technológiáiról. A vállalat olyan kiemelkedő tudású diákokat keres, akik szenvedélyesen szeretik a számítástechnikát és nyitottak arra, hogy a megszerzett tudásukat megosszák társaikkal, egy közösséget hozva létre a saját egyetemeiken.
A fiatalok kommunikációs és egyéb készségfejlesztő tréningeken, valamint kiemelt Microsoft eseményeken és konferenciákon képezhetik tovább magukat. Mindezeken felül pedig értékes szoftvercsomagot is kapnak: a Visual Studio Enterprise és a Microsoft Azure felhő mellett szinte minden, valaha gyártott Microsoft alkalmazáshoz hozzájuthatnak, sőt akár tesztelhetik is a legújabb termékeket.
„A világ egyik vezető infokommunikációs cégeként a Microsoft tudatosan épít a fiatalokra. Évről-évre keressük azokat a tehetséges hallgatókat, akik a nemzetközi Microsoft Student Partner program tagjaiként tudásukkal, látásmódjukkal lehetnek elkötelezett és felkészült evangelistái digitális társadalmunknak” – mondta Szentpétery Boglárka, a Microsoft Magyarország HR igazgatója.
A magyarországi Microsoft Student Partner Programban jelenleg harminckét diák vesz részt. Ők többféle területen dolgoznak: vannak, akik a legmodernebb technológiákkal ismerkednek meg (mint a felhőalapú megoldások, a dolgok internete, vagy akár a HoloLens), mások olyan eseményeket szerveznek, mint az országos Imagine Cup, a Microsoft Imagine Learn to Win Contest vagy a Meet Microsoft Day. Akik a vállalati felelősségvállalás iránt érdeklődnek, a biztonságos internet és a kódolás órája kezdeményezésben dolgozva szerezhetnek értékes tapasztalatot. A program sikerességét és szakmai értékét mutatja, hogy az utóbbi három ImagineCup világdöntőjén helyezést elért csapatokban (Tep, Mistory, InSimu) is egykori MSP-k képviselték hazánkat.
Kapcsolódó cikkek
- Minden második gyerek veszélynek van kitéve a neten
- Folytatódik a digitális mentorprogram
- Idén is sikerrel zárult az ABB hazai ösztöndíj- és női mentorprogramja
- Generációs ugrást hoz a technológiában az 5G Koalíció
- Már a magyar AIESEC is Teams-szel dolgozik
- Nagyobb rugalmasságot, több időt és a papírmunka csökkenését várja a digitalizációtól a kkv-szektor
- A fiatalok a jövő munkahelyén szeretnének dolgozni
- Látássérült emberek életét könnyítő magyar app jutott ki a Microsoft világversenyére
- Egy startup ötlettől a megvalósításig
- Új Dell EMC felhőalapú platform a Microsoft Azure Stackhez
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.