Kortárs képzőművészet is vár ránk az idei Szigeten

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 4. 11:20

Divat, kortárs képzőművészet, kreativitás! Ezek a 2017-es ArtZone hívószavai a Sziget Fesztivál legvarázslatosabb helyszínének az idén. Bár az egész Sziget ma már úgy néz ki, mint egy nagy „művészeti tér", szobrokkal, installációkkal különböző funkciókkal rendelkező vagy csak szuperlátványos térelemekkel, a fesztiválon belül van egy, a kreativitásnak és képzőművészetnek dedikált helyszín, az ArtZone, ami az egyik legkedveltebb nappali helyszíneként tér vissza 2017-ben is. 

A kreatív program fókuszába a "divat" került az idén, lehetőséget adva még több tehetséges fiatal divattervezőnek, hogy a magyar és nemzetközi közönség közelebbről megismerhesse őket. A tavaly sikeresen bemutatkozott, a cigány kultúrát a legfrissebb trendekkel keverő Romani Design mellett idén egy új felfedezettet, a különlegesen nőies, ámde mégis bohókásan elegáns PISZLI táskákat és készítőjüket Veress Réka tervezőt látják vendégül, akivel a kreatív work-shop keretében bőr ékszereket lehet készíteni a fesztivál ideje alatt. Az ArtZone recycling politikájába illő, a hipster világ egyik legmenőbb új márkája, a fiatal lány tervező trió által készített Müskinn az idei másik kiemelt divat nagykövet a Szigeten. Meglepő, újrahasznosított anyagokból mindennapi használati tárgyakat készíthetnek majd a látogatók a tervező lányok segítségével. A tavaly nagy sikert aratott, a JHConcept szervezésében létrejövő POP UP sátorban nem csak tervezőknek, hanem a divathoz közeli szakmákban dolgozó tehetségeknek is lehetőséget adnak az idén bemutatkozásra. A többi sátorhoz hasonlóan a Pop UP sátorban is fontos szerepe van az együttműködéseknek és a közös alkotás élményének. A tavalyi évhez hasonlóan idén is hat tervező, művész kap lehetőséget megjelenésre, a sátor tematikáját vezető JH.CONCEPT márka mellett: Miklos Laufer (grafikus), Laszlo Korcsmaros, divatblogger, Bence Csalar, tervező, ALL ON YOU, tervező, Dora Hegedus és Berta Valló illusztrátor. 

 

A szabadság szigetén az ArtZone az a hely, ahol bárki teljesen szabadjára engedheti a fantáziáját s ebben az idén is a divat világán kívül is a legaktuálisabb dizájnerek, kreatív csapatok, művészeti iskolák segítenek. Az idei mégis különleges év az ArtZone történelmében, hiszen a képzőművészeti programot koronázza, hogy tiszteletbeli vendégeként Bukta Imre Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművészt köszöntheti. A művész úr a Mezőszemerei Művész Telep projekt kapcsán együtt fest majd a projekthez kapcsolódó apró ajándék tárgyakat a látogatókkal. "Az ArtZone négy éve arra tesz kísérletet, hogy minél izgalmasabb work-shopok keretében biztosítson tartalmas nappali kikapcsolódást a Sziget lakóknak, ahol az alkotás által visszatalálhatnak a gyermeki boldog lét örömeihez"- mondta el Pálosi Boglárka az ArtZone szervezője. "Ehhez kapcsolódik a Godot Galéria "Boldogság" kulcsszóra kúrált kiállítása a helyszín kiállító termében, a Kapusátorban." 

 


A program összeállításakor előnyben részesültek azok a koncepciók, ahol a re-cycling látásmód érvényesül és ahonnan apró, saját készítésű emlékekkel távozhatnak a látogatók. A legsikeresebb programok évről-évre visszatérnek, így idén is jelen lesz a Medence csoport RE-KONCEPT és Szék-készítő workshopja, ahol molinóból lehet divatos táskákat, illetve a fesztiválon igencsak hasznos napozószékeket készíteni. A KÉK (Kortárs Építészeti Központ) részvételének a szigetlakóknak lehetőségük nyílik hozzájárulni a Sziget közösségi kertjének megépítéséhez, gondozásához, s a Unicorn Factory sátrában idén is unikornissá válhatnak a látogatók valamint boldog tulajdonosai lehetnek egy saját készítésű unikornisnak is. Idén sem maradunk AGORA és Magyar Mozgó Képtár művésztelepek nélkül. Kisképző mellett idén először a „Nagyképző" azaz a Magyar Képzőművészeti Egyetem is megjelenik az ArtZone-ban. Az egyetemi enteriőr által ihletett sátordizájn és az egyetemi képzések által megálmodott workshopok teszik felejthetetlenné a sátorban töltött perceket, és a művészeti iskolák közül nem hiányozhat a MOME sem. A művészeti magazinok közül az Artlocator lesz jelen. A szabad alkotás élményét a felsoroltakon kívül a #Technika, az Artlab, a cARTc és a Deák 17 Galéria sátraiban élheti meg a közönség. 

 

Az ArtZone rét és a Kapusátor kiállítás minden nap 11-22 óráig tart nyitva, a workshopok pedig 11-20 óráig várják az érdeklődőket. Minden workshop ingyenes.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32