16,3 millió tonna szén-dioxidtól védtük meg a Földet
Nagyszabású nemzetközi kutatáshoz csatlakozott a Jófogás
Földünk fenntarthatóságáért mi is felelősek vagyunk, de vajon mit teszünk az érdekében? A Jófogást és Használtautó.hu-t is üzemeltető Schibsted Media Group nemrégiben nyolc különböző országban, a cégcsoporton belüli apróhirdetési portálok elemzésével készített kutatást, hogy felhívja a figyelmet a szén-dioxid kibocsájtás visszaszorítására. Kiderült, a közreműködő országok felhasználói csak azzal, hogy másodkézből vásároltak, 2016-ban összesen annyi káros gáztól védték meg a bolygót, mint amennyit egy repülő bocsájt ki, ha 1440-szer körbe repüli a Földet.
Az iparágak rohamos fejlődésével már jó néhány évtizede a túlfogyasztás korába léptünk, a tárgyakat inkább eldobjuk, minthogy továbbadjuk valakinek, akinek még hasznára lehet, és inkább lecseréljük, mint megjavíttatjuk. A Föld erőforrásai viszont végesek, és megdöbbentő a tény, hogy 2017-ben már augusztus 2-án elérkezett a túlfogyasztás napja – azaz az emberiség 7 hónap alatt elhasználta azt, amit bolygónk egy év alatt képes megújítani.
Mit tehetünk?
A Jófogás hazai felméréséből, 1137 felhasználó megkérdezését követően kiderült, bár az emberek 64%-a fontos ügynek tartja a környezetvédelmet, a mindennapokban tudatosan csak 24%-uk tesz ennek érdekében. A legnagyobb apróhirdetési portál a túlfogyasztás napján külön megköszönte felhasználóinak, hogy könnyítik a bolygóra nehezedő nyomást, és a WWF Magyarországgal karöltve mindennapi tippekkel edukált, hogyan lehet kis odafigyeléssel napi szinten tenni a környezetért.
– Jelenleg úgy éljük mindennapjainkat, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre. Pedig csak ez az egy bolygónk van, ezért elengedhetetlen, hogy mindannyian tegyünk egy fenntartható jövőért. A tudatos életvitel, sok apró tett is már rengeteget jelent természeti erőforrásaink megőrzése érdekében. Ha feleslegessé vált dolgainkat nem dobjuk ki, hanem megpróbáljuk eladni vagy elcserélni, azzal hozzáteszünk ahhoz, hogy kevesebb új termék gyártására legyen szükség. Így máris enyhítettünk azokon a terheken, amelyek Földünkre nehezednek – nyilatkozta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.
Hazai viszonylat
A Jófogás nemrégiben részt vett egy átfogó, nemzetközi kutatásban is, amelyet a svédországi IVL Környezetvédelmi Kutatóintézet készített, hazánk mellett Franciaország, Svédország, Marokkó, Norvégia, Finnország, Spanyolország és Olaszország részvételével. Kiderült, csak a Jófogáson történt vásárlások 2016-ban összesen 200 000 tonnával csökkentették az ország szén-dioxid kibocsátását, ami felér 0,7 millió új ülőgarnitúra előállításának szén-dioxid termelődésével, de ennyivel kímélnénk meg a környezetet akkor is, ha a Budapesten 31 napra leállna a teljes közlekedés. A nyolc ország összesen 16,3 millió tonna felesleges szén-dioxidot spórolt meg! A számítási módszert és egyéb izgalmas adatokat a docs.jofogas.hu/secondhandhatas oldal részletezi.
– Szerintünk minden eladott használt termék kiválthatja egy új termék legyártását, valamint az adott termék leselejtezésével kapcsolatos energiafogyasztást is. Ezért bár nyilvánvaló, hogy legtöbben spórolni szeretnének az apróhirdetési portálokon kötött üzletekkel, jó, ha azt is tudják, hogy ezzel egyben egy olyan alternatívát választanak, amivel hozzájárulnak az ökológiai lábnyom csökkentéséhez – tette hozzá Oláh Alexandra, a Jófogás marketingigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- A bambusz nem csak a pandáknak jó
- Trump elnök döntésének nincs hatása a Xeroxra
- Nem az üzlet miatt tartja fontosnak a Xerox a fenntarthatóságot
- #zöldenjobb: bezöldül az internet a környezetvédelemért
- Vége a klasszikus tévézésnek
- Így gyűjtöget a magyar
- Új Q&A app egyetemistáktól
- A Telekom ismét meghirdeti a Fenntarthatósági sajtódíj-pályázatot
- A Telekom pályázatot hirdet fenntartható szervezetek számára
- A Telekom karbonsemlegesen működik 2016-ban is
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.