Érdekes statisztikai adatok a több ezer hazai fesztiválról
Az évek múlásával egyre többen vesznek részt valamilyen fesztiválon. Számszerűsítve ez a lakosság több mint felét jelenti. De még, ha valaki nem is vesz részt egy fesztiválon sem, mégis ismerik őket. Ugyanis 10-ből 9 ember legalább egy, de sokan akár négy vagy több fesztivált is meg tud nevezni, ha erre kérik.
Fesztiválszezonnak kifejezetten a nyári évszak nevezhető. Ezen belül azonban a legtöbben – a fesztiválozók közel negyede – augusztusban fesztiválozik. Magyarország egyébként bővelkedik fesztiválokban - írja a fesztivalportal.hu - és ezzel a lakosság is egyetért. Sokan pedig legalább egy fesztiválra el is látogat az év folyamán. Sőt, az is elmondható, hogy az évek előrehaladtával egyre többen látogatnak meg egy-egy fesztivált. Noha a legtöbben a fesztivál szó hallatán elsősorban zenei fesztiválra gondolnak, messzemenően nem csak a zenei fesztiválok tartoznak a kedvelt és leginkább látogatott rendezvények közé. Sőt, nagyon sokan látogatnak és ismernek inkább gasztronómiai fesztiválokat, de a legismertebb rendezvények listáján helyet kapnak a hagyományőrző, a művészeti vagy éppen a borfesztiválok is. Azonban mindközül a legismertebb fesztivál a Sziget Fesztivál, amely egyúttal a legnépszerűbb is. De a zenei fesztiválok közül igen közkedvelt még a VOLT Fesztivál vagy a Szegedi Ifjúsági Napok. Más kategóriákban pedig a legismertebbek a Debreceni Virágfesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Mohácsi Busójárás. Ezek szerepelnek a legnépszerűbb fesztiválok listájának a legelején is.
A fesztiválok megítélése a magyar lakosok körében egyébként igen pozitív. A legtöbben úgy gondolják, hogy egyenesen divatos fesztiválokra járni, a magyarországi fesztiválok pedig annyira kiválóak, hogy a külföldiek számára is vonzóak. Persze leginkább lelkesnek a fesztiválokkal kapcsolatban nem meglepően a 18-24 éves korosztály nevezhető, akiknek közel fele szeret fesztiválon részt venni. Ezzel szemben azonban érdekes adat, hogy a fesztiválokkal szemben leginkább elutasítóak a Nyugat-Dunántúl régióinak a lakosai, akiknek szintén közel fele nem szeretne részt venni egy fesztiválon sem. De a fesztiválokkal szembeni lelkesedés terén megoszlás található iskolázottság tekintetében is, hiszen a legfeljebb általános iskolával rendelkezők sokkal inkább elutasítóak, mint a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők. Egyébként ezen a téren különbség mutatkozik már a fesztiválok ismertségében is. Minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége és nagyobb a havi jövedelme, annál több fesztivált ismer.
Abban, hogy végül ki milyen fesztivált választ magának a nyári szezonban, több befolyásoló tényezője is van. Mindközül a leginkább meghatározó tényező a fesztivál jellege, műfaja. De igencsak fontos a fesztivál konkrét műsora, a rendezvény hangulata és a fellépők listája. Ha a legfontosabb tényezőt, a fesztivál műfaját nézzük, akkor elmondható, hogy a legtöbben, a fesztiválozók nagyjából 30%-a legszívesebben gasztronómiai fesztivált látogat meg. Ezt követik a sorban a könnyűzenei és a hagyományőrző fesztiválok.
Egyébként ha valakinek van a lakóhelyén valamilyen fesztivál, akkor azon sokkal valószínűbb, hogy részt vesz, mintha egy vagy többnapos utazással járna a fesztiválra való ellátogatás.
Összességében elmondható, hogy az évek során egyre ismertebbek a fesztiválok, amelyeknek a látogatottsága is ezzel együtt növekszik. Annak ellenére is növekszik a valamilyen fesztiválon résztvevők száma, hogy ezzel együtt párhuzamosan növekszik az egy főre jutó költség is.
Forrás: FesztiválPortál
Kapcsolódó cikkek
- Jövő héten Hacktivity
- Szombati Sziget
- Képzőművészet és kreativitás a Szigeten
- Kortárs képzőművészet is vár ránk az idei Szigeten
- Így szurkoltunk a vizes vb alatt
- Egyedi elemző megoldással segíti a Magyar Vízilabda Válogatottak munkáját a Vodafone és a Nextent
- A Budapest Parkban hangolódhatunk a Szigetre
- Cirkusz a 25 éves Szigeten
- A 2017-es EFOTT számokban
- Ismét rekord az EFOTT-on
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!