Október 15-ig ismét versenybe lehet szállni az Energy Globe Magyarország díjakért

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 15. 09:31

Az immáron második alkalommal megvalósuló Energy Globe Magyarország díj a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi eseményének hazai fordulója. 

Az E.ON által támogatott díj célja, hogy a leginnovatívabb hazai fenntarthatósági kezdeményezéseknek nyilvánosságot és elismerést biztosítson, és hozzájáruljon a környezet- és energiatudatos szemlélet népszerűsítéséhez. Elindult a nevezés, idén már építészek, startupok és magánszemélyek is megmutathatják, ők mit tesznek az élhetőbb jövőért.

 

Tavaly vállalati, önkormányzati és a fiatalok szemléletváltásáért dolgozó projektekkel lehetett nevezni, idén azonban további 3 kategóriával bővül a pályázat, így még színesebb lesz a paletta. Mostantól energiahatékony, környezetkímélő épületekkel is lehet versenyezni, és olyan magánszemélyek pályázatát is várják, akik a háztartásukban, tágabb közösségükben környezet- vagy energiatudatos változást hozó kezdeményezést indítottak el. Sőt, olyan csapatok is jelentkezhetnek, akiknek az energiához, fenntarthatósághoz kapcsolódó innovatív ötletéből már létezik egy bemutatható prototípus, mintapéldány, de a piacra lépéshez szeretnének szakmai és anyagi támogatást kapni. 

 

Pályázni 2017. október 15-ig lehet a díj weboldalán, egy egyszerű nevezési űrlap kitöltésével. A beküldött nevezéseket először az energetika, klímaváltozás és innováció terén elismert szakértőkből, valamint közéleti személyiségekből álló zsűri értékeli, azt azonban, hogy a bíráló bizottság által kiválasztott döntős pályázatok közül ki legyen a győztes az egyes kategóriákban, a közönség döntheti el online szavazással. 

 

 

A kategórianyertesek a fenntarthatósághoz, energiahatékonysághoz, az okos otthonokhoz és az innovációhoz vagy a projektekhez kapcsolódó díjakat vehetnek át. A verseny fődíját, egy 100% elektromos Nissan LEAF-et a zsűri által kiválasztott legjobb pályázó viheti haza.

 

A startupokat, fiatal vállalkozókat, egyetemi csapatokat célzó Ötlet kategóriában kizárólag a szakmai zsűri döntése alapján hirdetnek nyertest, ők részt vehetnek a düsseldorfi székhelyű a:gile accelerator launchpad tréningjén. Ha itt jól szerepel a csapat, továbbjuthat az akcelerációs szakaszba is, amely egy 22.000 eurós támogatással járó, 3 hónapos, düsseldorfi üzletfejlesztési program. Így a győztes nemcsak szakmai mentorok irányításával fejlesztheti tovább vállalkozását, hanem belépőt nyerhet a nyugat-európai piacra is. 

 

A nyerteseket 2018 tavaszán, ünnepélyes díjátadó keretében hirdetik ki. A Bíráló Bizottság elnöke idén is Ürge-Vorsatz Diána, Nobel-díjas klímakutató, egyben a Közép-Európai Egyetem éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője. „Nagy öröm számomra, hogy idén még több, a jövő és a fenntarthatóság iránt lelkesedő szakembert tudunk megszólítani az új kategóriák elindításával. Ez a díj kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet a jövőbe mutató kezdeményezésekre az új megoldásokra fogékony nagyközönség vagy akár a befektetők körében.” – hangsúlyozta a zsűri elnöke.

 

Ebben az évben csatlakozott új zsűritagként D. Tóth Kriszta, a WMN főszerkesztője és az UNICEF nagykövete; Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar Budapest megalapítója és a Design Terminál vezetője, valamint Patrick Nanniga, a düsseldorfi székhelyű a:gile accelerator társalapítója és ügyvezető igazgatója is. Mellettük, ahogy tavaly is, olyan szakértők erősítik a bizottságot, mint ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért elnöke; Salgó István, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) tiszteletbeli elnöke; dr. Grabner Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettese; valamint Matthias Schmuderer, a nemzetközi Energy Globe Award által delegált energetikai szakértő.

 

„Azokat szeretnénk díjazni az Energy Globe programban, akik a jövőt építik. Az energetika és a fenntarthatóság most az egyik legizgalmasabb területe az innovációnak. Az új kategóriákkal szeretnénk nyilvánosságot adni a legjobb hazai kezdeményezéseknek, és megmutatni a szélesebb közönségnek, hogyan lehet tenni az energia- és környezettudatos jövőért már ma.” –  mondta Jamniczky Zsolt, a zsűri tagja, az E.ON Hungária igazgatósági tagja.

 

A verseny újonnan érkezett zsűritagja, D. Tóth Kriszta és Jamniczky Zsolt egy „Fordított Elviszlek magammal” kiadásban beszélgetett az energiatudatos életről, a fenntartható jövőről és az Energy Globe Magyarország díjról:

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik

A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.

2024. december 12. 10:05

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!

A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!

2024. december 11. 11:43

Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

2024. december 10. 10:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32