Miskolc bekapcsolódik a világ legmenőbb robotépítő versenyébe

Új regionális FIRST LEGO League fordulót szervez a Remy

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 13. 15:20

A robotok és a programozás iránt érdeklődő gyerekek tömegeit mozgatja meg a FIRST LEGO League bajnokság világszerte. A miskolci regionális forduló elindításával az idei évadban 12 újabb magyar csapat kap lehetőséget a megmérettetésre a Remy támogatásának köszönhetően.

A FIRST LEGO League nemzetközi robotépítő és programozó verseny célja, hogy szórakoztató formában vezesse be a fiatalokat a tudomány és a technológia világába, ösztönözze a kreatív gondolkodást és erősítse a csapatszellemet a résztvevőkben. A tavalyi versenysorozaton 88 országból több mint 32 ezer csapat, összesen mintegy 255 ezer általános és középiskolás diák vett részt.

 

A miskolci regionális forduló elindítása Észak-Magyarország 9-16 éves diákjai számára teszi lehetővé, hogy közvetlenül bekapcsolódhassanak a versenybe. Az első 12 jelentkező csapat indulását a Remy az idei évad összes költségének átvállalásával, vagyis a nevezési díj befizetésével, valamint a robotépítő és a versenykészlet megvásárlásával támogatja. A megmérettetésre 2017. december 16-án kerül sor, a nevezéseket 2017. október 13-áig várják a szervezők.

 

 

„Ez a verseny a fiatalokat önálló gondolkodásra, innovatív megoldások felfedezésére és csapatmunkára ösztönzi, és eközben óriási élményt nyújt. Olyan készségeket fejleszt a gyerekekben, amelyekre egész felnőtt életükben támaszkodhatnak majd – mondta Király Zoltán, a Remy anyacége, a BPI Group Europe elnöke és ügyvezető igazgatója. A miskolci regionális forduló megszervezésével és a csapatok szponzorálásával a régió diákjait kívánjuk támogatni, hogy még többen megismerjék és megszeressék a műszaki tudományok fantasztikusan érdekes világát. Ez az a terep, ahol a Remy is otthon van.” 

 

A feladat minden évben az, hogy egy központilag meghatározott témában a diákok saját kutatást végezzenek, majd választ találjanak egy való életből vett problémára egy általuk épített és programozott, automatikusan működő LEGO robot segítségével. A 2017-18-as év a vízről szól: arról, hogy hol találhatjuk meg, hogyan használhatjuk fel, miként tárolhatjuk és szállíthatjuk. A cél, hogy tudatosabban kezeljük az emberiség egyik legfontosabb erőforrását. 

 

Részletes információ az FLL miskolci regionális fordulójáról az FLLmiskolc@remyinc.hu e-mail címen kérhető vagy a www.first-lego-league.org oldalon található.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32