Kerestetik az év projektektmenedzsere
A projektmenedzsment a közép- és nagyvállalatok életében mára már elengedhetetlen folyamattá vált, középpontjában pedig egy profi eszköztárral rendelkező projektmenedzser áll.
A jó szakember fő ismérvei közé tartozik a hatékony munkatervezés és csoportszervezés – egyensúlyozva az időnyomás és a megfelelő minőségű teljesítés között, illetve a szűkös erőforrások és váratlanul felbukkanó kockázatok menedzselése.
2001 óta hirdetik meg az Év Projektmenedzsere Díjat, felhívva a figyelmet a tudás és a szakma jelentőségére, a kiemelkedő projektek eredményire és a projektmenedzsment kultúra fejleszthetőségére.
– Az elmúlt évtizedek tevékenységei bebizonyították, hogy a piaci versenyképességet biztosító stratégiai ötletek, a hatékony szervezetfejlesztés, a szükséges innovációk sikeres megvalósításának hatékony eszköze a projektmenedzsment. A jó szakember eredményorientáltsága mellett felügyel a költségvetés kézbentartására, a stratégiai célok megvalósítására, az átláthatóság megteremtésére, s képes a mindig jelenlevő kockázatok kezelésére – állítja dr. Prónay Gábor címzetes egyetemi docens, a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla ezévi soros elnöke. Az alapítók között olyan országosan elismert szervezetek állnak, mint a FŐVOSZ (Fővállalkozók Magyarországi Szövetsége), a HTE (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület), az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége), a Magyar Projektmenedzsment Szövetség és a PMI Budapest. Az előző években díjazott szakemberek többek között az Erste Banknál, a Magyar Telekomnál, a Vodafone-nál és az NMHH-nál is bizonyítottak már.
A pályázó projektmenedzserek kompetenciájukat, rátermettségüket, problémakezelési módszereiket egy vagy több általuk vezetett és befejezett, öt évnél nem régebbi projekten keresztül mutathatják be 2017. október 8. éjfélig. Az eredményhirdetés a nemzetközi projektmenedzsment világnapjához, november 7-éhez kapcsolódik. A nyertes a vándordíjon felül különböző szakmai konferenciákra kap belépési jogosultságot, sőt publikálási lehetőségeket, de jogosulttá válik az IPMA Achievement Award nemzetközi pályázatán való részvételre is. Itt az elmúlt években a hazai győztesek harmadik, majd első díját is nyertek. Az Év Projektmenedzsere a következő évben a pályázat zsűriző tagjává is válik.
További információ a pályázatról: http://www.evprojektmenedzsere.hu/felhivas/
Kapcsolódó cikkek
- Kiválasztották a Siemens Press Award 2017 hazai győzteseit
- Kihirdették az „Év információbiztonsági szakdolgozata” címet
- Október 15-ig ismét versenybe lehet szállni az Energy Globe Magyarország díjakért
- Még egy hétig várják a „Digitális Esély 2017” pályázatokat
- FLOW vagy FOLLOW – Neked merre van előre?
- NMHH Médiatanács: október 2-án lehet beadni a Budapest 98,6 MHz rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati ajánlatokat
- 33 ezer fő fölött van a háztartási nagygépek cseréjéhez támogatást igénylők száma
- Óriási az érdeklődés a támogatott hűtő- illetve mosógépcserére
- Társadalmi célú startupok számára hirdet versenyt és képzést az SAP
- 20. alkalommal adják át a Magyar Termék Nagydíjakat a parlamentben
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.