Idén is sokakhoz jutott el az Európai Mobilitási Hét üzenete
Közel 250 ezren vettek részt az Európai Mobilitási Hét családi hétvégéjén, az Andrássy úton. A több mint 200 csatlakozott önkormányzatból 169 Autómentes napot is rendezett.
Az Európai Mobilitási Hét idén is megmozgatta egész Európát, közel 2500 önkormányzat csatlakozott a kontinens legnagyobb környezetvédelmi-közlekedési kampányához. Magyarország ötven ország versenyében, Ausztria és Spanyolország mögött a harmadik helyen végzett a több mint 200 regisztrált településsel.
Az önkormányzatok közül 169 Autómentes Napot is rendezett, azaz egy napra a közforgalom elől lezártak egy-egy forgalmasabb utat, teret engedve a gyalogosoknak, bicikliseknek. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 70 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a települések programjaihoz.
Az ország legnagyobb mobilitási heti rendezvényére, a fővárosi Autómentes Hétvégére közel 250 ezer látogató érkezett. A fejlesztési tárca és közreműködő partnerei játékokkal, edukatív állomásokkal és ajándékokkal várták az érdeklődőket az eseményre.
A kampányhoz kapcsolódva „KÖZÖS ÚT, KÖZÖS JÖVŐ!” címmel meghirdetett rajz-, fotó- és csoportos kreatív pályázatra több mint 1000 pályaművet küldtek be. A három kategóriában külön-külön díjazták hét korcsoport legjobbjait. A szeptemberi 21-ei eredményhirdetésen a kiíró tárcák (az NFM mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium) jóvoltából értékes díjak, kerékpárok, rollerek, e-book olvasók, tabletek és kreatív vásárlási utalványok találtak gazdára.
A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát közlekedés üzenetét. A programsorozat célja, hogy az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig az autózás helyett a közösségi közlekedési eszközök használatára, kerékpározásra, gyaloglásra ösztönözze.
Kapcsolódó cikkek
- Kétszáznál is több hazai település csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjaihoz
- Jobbkormánnyal a világ körül – Ikarus 489 Polaris a Mobilitási hétvégén
- Már elérhető a háztartási nagygépcsere program pályázati oldala
- Közel 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet
- Március 8-ától pályázhatnak digitális fejlesztésekre a hazai kis- és középvállalkozások
- Hátrányos helyzetű településeken folytatódik az Idősügyi Infokommunikációs Program
- Először nyerte el külhoni magyar iskola a ”Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet
- Digitalizáció a kis- és középvállalkozásoknál
- Digitalizáció a kis- és középvállalkozásoknál – január 31-étől pályázhatnak a hazai cégek
- Elindult a Digitális Közösség Program
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!