Ismét lehet pályázni az ABB női műszaki egyetemi hallgatók részére kiírt mentorprogramjára
Az ABB Kft. immár harmadik egymás követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A pályázatra 2017. október 5. és november 12. között lehet jelentkezni.
A női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.
A program során a vállalat öt női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel konzultáción vesznek részt öt hónapon keresztül havi egy alkalommal. A nyertesek betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen, és részt vehetnek egy robot programozásában.
A pályázat a 2. és 3. éves BSc, 4. vagy 5. éves MSc női hallgatóknak szól, akik aktív - nappali, esti, levelező, aktív féléves - hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek valamely magyarországi műszaki főiskolán vagy egyetemen.
Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.
„Az ABB Kft. Magyarországon is hagyományt teremt női egyetemi hallgatók számára kiírt mentorprogramjával. Pozitív változást tapasztalunk a piacon a női mérnökök elfogadását és létszámát illetően, amelyet mentorált gyakornokaink is alátámasztanak. Örömmel támogatom az immáron harmadik éve sikeresen működő, számunkra kiváló munkatársakat eredményező női mentorprogramot. A program a vállalat esélyegyenlőségi törekvéseivel összhangban szeretné erősíteni a nők szakmai elfogadását a műszaki pályákon, és bátorítja a női hallgatókat, hogy ezt a karrierutat válasszák.” – mondta el Taira-Julia Lammi az ABB Kft. ügyvezetője.
A pályázatra 2017. október 5. és november 12. között lehet jelentkezni. A pályázat beadási határideje: 2017. november 12. éjfél A pályázatokat a vállalat 2017. december 15-ig bírálja el.
A pályázati kiírások a következő linken találhatók: http://new.abb.com/hu/karrier/lehetosegek/diakok
Kapcsolódó cikkek
- Iskolai 3D nyomtató pályázat indult
- Folytatódik a digitális mentorprogram
- Idén is sikerrel zárult az ABB hazai ösztöndíj- és női mentorprogramja
- Először nyerte el külhoni magyar iskola a ”Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet
- Kiválasztották az ABB egyetemi ösztöndíj pályázatainak győzteseit
- Átadták az idei díjakat az informatikai oktatásban élen járó egyetemi oktatóknak és középiskolai tanárcsapatoknak
- Az ABB meghirdette az IdeaHub innovációs pályázatot
- "Digitális Esély 2016" pályázat
- Az ABB Kft. idén is meghirdeti egyetemi ösztöndíj- és női mentorprogramját
- Sikerrel zárult az ABB első hazai női mentorprogramja
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.