ABB: folytatódik a növekedés
„Folytatjuk azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy minden régióban erősödjön a növekedés üteme” – nyilatkozta Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója. „A harmadik negyedévben 5%-kal bővült a teljes rendelésállomány, az árbevétel 3%-kal nőtt, az Energetikai Hálózatok divíziónál pedig folytattuk az üzleti modell átalakítását. Az erősödő piacorientáltság és a nagy növekedési ütemet mutató szegmensekre, így például az e-járművek töltésére, a robotikára, illetve az élelmiszer- és italgyártásra történő fókuszálás sikeresnek bizonyul.”
„Az Energetikai Termékek, valamint a Robotika és Gyártásautomatizálás divíziók az előző negyedévhez képest növelték az árrésüket, míg az Ipari Automatizálás és az Energetikai Hálózatok divíziók stabil működési teljesítményt nyújtottak a harmadik negyedévben” – mondta az ABB vezérigazgatója. „A B&R beintegrálási folyamata jól halad. A GE Industrial Solutions nemrég bejelentett akvizíciójával megerősítjük második helyünket a villamos energetikai rendszerek globális piacán. Az akvizíció támogatást nyújt ahhoz a tervünkhöz is, hogy valóra váltsuk az értékteremtési céljainkat.”
„A közeljövőben továbbra is a nyereséges, organikus növekedésre fokuszálunk. Folytatjuk a feladatok végrehajtását, és megfelelő lépéseket teszünk annak érdekében, hogy sikeresen fejezzük be a 2017. évi átalakítási folyamatot” – tette hozzá. „Tovább csökkentjük a portfóliónk kockázati szintjét, erőfeszítéseink súlypontját pedig a nagyobb növekedési ütemet mutató szegmensek és a fokozott versenyképesség irányába helyezzük át.”
Rövid és hosszú távú kilátások
Míg bizonytalanságok uralkodnak, a makrogazdasági jelek pozitív trendet mutatnak Európában és az Egyesült Államokban. Kínában várhatóan tovább folytatódik a növekedés. Az átfogó globális piac szerény növekedést mutat, és a világ különböző részein tapasztalható geopolitikai feszültségek befolyásolják. Az olajárak és a devizaárfolyamok hatása várhatóan továbbra is befolyásolják vállalat eredményeit. 2017 átmeneti év marad az ABB számára.
Az ABB három, fő ügyfélszektorában – a közművek, az ipar és a közlekedés & infrastruktúra – a vonzó, hosszú távú keresleti kilátásokat az energia és a negyedik ipari forradalom vezérli.
Az ABB jó helyzetben van ahhoz, hogy erős piaci és földrajzi jelenlétével, üzleti tevékenységeivel, technológiai vezető szerepével és pénzügyi erejével megragadja ezeket a lehetőségeket a hosszú távú nyereséges növekedés érdekében.
További információk
A 2017 Q3-as eredményekről sajtóközleményt és prezentációt találnak az ABB News Center-en (www.abb.com/news) és a befektetői kapcsolatok honlapján (www.abb.com/investorrelations). A teljes, angol nyelvű tájékoztatás a következő linken érhető el: http://new.abb.com/news/detail/2320/q3-2017-results-abb-continuing-growth
____________
* A megrendelések, az alaprendelések, a bevételek és a teljesítésre váró rendelésállomány növekedési üteme összehasonlító alapon (a felvásárlásokkal és az eladásokkal korrigálva, helyi pénznemben). A „Kulcsszámok táblá-zata” a növekedési ütemet US$-ban mutatja be (Key Figures table).
** A nem GAAP szerinti egyeztetésekért lásd a „Kiegészítő egyeztetések és definíciók” fejezetet a 2017. évi harmadik negyedévi pénzügyi tájékoztatóban (Q3 2017 Financial Information).
*** Az EPS növekedési ráta kiszámítása kerekítetlen összegekkel történtek. Az egy részvényre jutó összehasonlítható működési eredmény konstans devizanemben (2014-es árfolyam, nincs kiigazítva az üzleti portfólió változásai sze-rint).
**** Állandó devizaárfolyam (nincs kiigazítva a portfólió változásaival).
Kapcsolódó cikkek
- A Lexmark megnevezte az új elnök-vezérigazgatót
- Az ABB technológiájára épül Lengyelország első digitális alállomása
- Új vezető a Telenor HR-divíziójának élén
- A KPMG a 7. legjobb munkahely a Consulting magazin listáján
- Újabb 117 gyorstöltő telepítésével segíti az ABB az e-mobilitás térnyerését Németországban
- A Schneider Electricnél a család az első
- Dr. Dolowschiák Márk vezeti a Stratis információbiztonsági üzletágát
- A KPMG igazgatója lesz az aktuáriusi szakma világszervezetének elnöke
- Az ABB és a Northvolt együttműködik Európa legnagyobb akkumulátorgyárának felépítésében
- Új háromlépcsős partnerprogram a Zyxeltől
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.