Most épül a digitális jövő
A T-Systems Magyarország ma rendezte meg immár hagyományosnak mondható, az ICT világ legújabb trendjeit bemutató konferenciáját, a Symposiumot.
A rendezvényre közel 2000 meghívott vendég látogatott el, akik a plenáris előadások, a nyolc tematikus szekció, valamint a JövőTér nevű innovatív kiállító tér mentén betekintést kaphattak az iparág legfontosabb eredményeibe és újdonságaiba.
A Symposium központi témája a digitális jövő építése volt.
Intelligens eszközökre, új generációs hálózatra és a humán faktorokra épül a digitális jövő
Srini Gopalan, a Deutsche Telekom Európáért felelős igazgatósági tagja előadásában hangsúlyozta: „A digitalizáció minden iparágra jelentősen hat, már ma alapjaiban alakítja át az üzleti élet, a gazdaság és a társadalom minden területét. A bankszektorban, a biztosítás, a közlekedés, a szállítmányozás és a logisztikai iparágakban is számos példa mutatja, hogy a digitális transzformáció lehetőséget teremt új üzleti modellek alkalmazására. 2020-ra minden negyedik Euró online költés lesz. Célunk, hogy ügyfeleink elkötelezett partnereiként elősegítsük a vállalkozások, a városok és a közszféra felkészülését. A digitalizáció nem a távoli jövő, hanem része a mának.”
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója előadásában elmondta: „A digitális világ legújabb vívmányai, a jövőt meghatározó megoldások és szolgáltatások mögött minden eddiginél fontosabbá válik a konnektivitás, hiszen minden mindennel össze lesz kötve. A fejlettebb gépek, eszközök és érzékelők közötti kommunikációhoz (Internet of Things), illetve a digitalizált ipari folyamatokhoz (Industry 4.0) a jelenlegieknél nagyobb teljesítményű hálózatok és új kommunikációs szabvány kell: gyorsabb átviteli sebességre, rövidebb válaszidőre, nagyobb kapacitásra lesz szükség. Az 5G a válasz a jövő kihívásaira. Az 5G a legkülönbözőbb iparágakban hoz minőségi változásokat és megnyitja az utat olyan új és létező technológiák, megoldások és üzleti modellek előtt is, mint az önvezető autózás, vagy a robotizált távműtétek. A Magyar Telekom partnereivel közösen motorja lesz ennek a fejlesztésnek.”
Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója előadásában úgy fogalmazott: „Gyorsuló és folyamatosan változó világban élünk és ezek a változások hatással vannak mindannyiunk piacára.
A digitalizáció hatással van mindenkire és ez feladatokat, kihívásokat épít minden piacon. Sokaknak, sokféle definíciója van erre. Az enyém alapvetően úgy szól, hogy a digitalizáció, az okos módon összekapcsolódó világról szól. Ez egy SMART UNIVERSE. Ebben a tekintetben nem csak a technológiáról beszélek, hanem az emberekről, a különböző entitásokról. Nekik is kapcsolódniuk kell, amihez alázat, nyitottság, elhivatottság és kölcsönös bizalom szükséges.
Európát már lehetőségünk van ide hozni, hiszen a Deutsche Telekom (DT) által támogatottan a T-Systemsnél került kiépítésre a DT Európa központi European Smart Solutions Centere. Ezáltal tudunk kialakítani ügyfeleink számára komplex és heterogén megoldásokat vagy éppen a már kialakított saját termékeket visszük ki a régiókba. Mindezt már teljes B2B szegmensben tudjuk megvalósítani, hiszen a T-Systems ügyfélköre az Enterprise szegmenstől egészen a SOHO-ig terjed 2017.november 1. óta. Ez is egy válasz a digitális változások indikálta piaci elvárásokra és ezzel több ponton hatékonyabb ICT kiszolgálást tudunk kialakítani.”
A Symposiumon bemutatott innovatív, saját digitalizációnkat támogató megoldásokon túl jelentették be, hogy a Magyar Telekom teljes Budapestre kiterjedő lefedettséggel elérhetővé tette a NarrowBand-IoT (NB-IoT) technológiát. Ez a költséghatékony, innovatív hálózati megoldás nagyszámú eszköz egyidejű, biztonságos és zavarmentes kommunikációját biztosítja. A hálózat lehetővé teszi az Internet of Things (IoT) alkalmazások széles körű hazai elterjedését.
Diákoknak szól a második nap
Idén először T-Systems Jövőtér Campus címmel diákoknak szóló második nappal bővül a Symposium programja. A tavasszal indult Jövőtér program sorozat már hat egyetemre látogatott el országszerte, és mindenhol a digitális világ iránt érdeklődő fiatalokat szólította meg. Az év utolsó, egyben leglátványosabb Jövőterének a T-Systems Symposium ad otthont. A résztvevő középiskolások és egyetisták a vállalat legújabb fejlesztéseit ismerhetik meg, és megtudhatják, milyen lehetőségeket kínál a T-Systems a Y és Z generáció tagjainak, hiszen a digitális jövő kiépítésének kulcsfontosságú résztvevői lesznek- Az esemény házigazdája Kiss Imre youtuber, a Gameday iroda vloggere.
Kiosztották az Év Projektje díjat
A Sympoisumon adták át az Év Projektje díjat, melyet idén OTP Bank Informatikai Szolgáltatás menedzsment (ITSM) megoldás bevezetése nyert. Az Év Projektje díjra minden évben azt a három projekteket jelöli a cég, amelyek kiemelkedőek voltak, és szakmailag is valódi kihívást jelentettek. A nyertest a rendezvény mobilapplikációján keresztül, szavazással választották ki a Symposium vendégei.
Az Év Projektje mellett Mohácsi László, a T-Systems Magyarország vezérigazgató-helyettese három partneri díjat is átadott. A transzformációs partneri díjat a McAfee, a legnagyobb növekedés díjat a Hewlett Packard Enterprise, míg az innovatív partneri díjat az Avaya és a Nuance nyerte el.
Kapcsolódó cikkek
- Akvizíció révén erősíti SAP kompetenciáit a T-Systems Magyarország
- 2017-ben a Frost & Sullivan az ABB-nek ítélte oda ”Az Év Vállalata” díjat
- December közepétől igénybe vehető az angyalbefektetői adókedvezmény
- Robotokkal segíti adminisztratív dolgozóit a Ge Global Operations
- Azure-ra optimalizált Apache Spark, új mesterséges intelligencia megoldások, IoT és gépi tanulás a fejlesztők szolgálatában
- A Fujitsu az SAP-val összefogva támogatja az ügyfelek digitalizációját
- A jövő gyára már itt van – okos és az internetre csatlakozik
- A digitális érettség mérhető és fejleszthető
- Nulladik típusú találkozás az irodában
- 20 éves a Cisco Hálózati Akadémia
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.