Az ABB és a Kawasaki együttműködik a kollaboratív robotokra épülő automatizálás területén
A világon ez az első olyan együttműködés, melynek középpontjában a „kobotok” (kollaboratív robot, angolul cobot), valamint a biztonsággal, programozással és kommunikációval kapcsolatos közös ipari szemléletmód kialakítása áll.
Az ipari automatizálási technológiák és robotok két nemzetközi beszállítója, az ABB és a Kawasaki Heavy Industries bejelentették, hogy a jövőben közösen dolgoznak a kollaboratív, elsősorban a kétkarú változatban készült robotokkal kapcsolatos tudásmegosztáson, illetve a robotok előnyeinek megismertetésén. A globális együttműködés azonnal életbe lépett.
A világ első „kobot”-okra összpontosító új együttműködése keretében mindkét robotgyártó, egymástól függetlenül folytatni fogja a saját kínálatában szereplő termékek gyártását és forgalmazását, miközben együttesen igyekeznek kiaknázni a műszaki és az ismertséggel kapcsolatos lehetőségeket. Ez magában foglalja a politikai döntéshozók, a civil szervezetek és a szélesebb nyilvánosság megismertetését a kollaboratív automatizálási rendszerekben rejlő előnyökkel, valamint a biztonsággal, a programozással és a kommunikációval kapcsolatos közös iparági módszerek megalkotását.
Az emberek és robotok, gépek és folyamatok közötti együttműködés egyre fontosabb szerepet tölt be, mivel a termelés több iparágban eltolódott a kisebb variációjú, nagyobb gyártási tételek irányából a vegyes összetételű, kisebb mennyiségek felé. Ez nagyobb változatosságot és több emberi beavatkozást jelent. A kollaboratív automatizálás segítségével az emberek és a robotok egyaránt saját kompetenciáikkal tudnak hozzájárulni a sikerhez: az emberek biztosítják a technológiai tudást, a változtatáshoz szükséges intuíciót és rögtönzött cselekvést, a robotok ugyanakkor fáradhatatlan kitartással tudják végezni az ismétlődő feladatokat.
Az együttműködés határokon átnyúló közös munkát is jelent, hiszen az ABB Európa legnagyobb robotszállítója, a Kawasaki pedig egyike Ázsia iparóriásainak. „A robotikai iparág napjainkban elképzelhetetlen nagyságrendű és iramú változáson megy át” - mondta az ABB robotikai üzletágának ügyvezetője, Per Vegard Nerseth. „A kollaboratív automatizálás hátterét alkotó technológiai megoldásokon kívül arra is szükség van, hogy új, innovatív módon dolgozzunk együtt, és közös iparági módszereket fejlesszünk ki a biztonságra, a programozásra és a kommunikációra vonatkozóan.”
„A kollaboratív robotok, különösen az emberi interakciókra képes kétkarú változatok fontos támogatást jelentenek a társadalomnak, világszerte segítséget nyújtanak a munkaerőhiány és az idősödő munkaerő jelentette problémák leküzdésében. Nagy lehetőséget látunk az olyan kollaboratív alkalmazások és folyamatok kiterjesztésében, ahol az emberek és a technológia együtt munkálkodik a megoldások kialakításában” - fejtette ki Yasuhiko Hashimoto, a Kawasaki robotrészlegének ügyvezetője és vezérigazgatója. „Nagyon örülök, hogy az ABB és a Kawasaki egyesíti erejét, hogy vezető szerepet töltsenek be a felhasználóbarátabb, magasabb szintű kollaboratív automatizálás területén.”
Az ABB, YuMi nevű kétkarú, a világ első igazi együttműködő robotjával úttörő munkát végzett a kollaboratív automatizálás területén. A YuMi elnevezésű robot segítségével az emberek és a robotok biztonságosan megoszthatják az olyan mindennapi feladatokat, mint az apróelektronikus alkatrészek szerelése.
A Kawasaki kínálatában szerepel a „duAro” elnevezésű, egyedi és innovatív kétkarú SCARA robot, amelyet széleskörű alkalmazási know-how alapján fejlesztettek ki, és amely biztonságosan együtt tud dolgozni az emberekkel a munkahelyen.
Az együttműködés első eredménye egy kollaboratív kétkarú robottal végzett bemutató volt a november 29. és december 2. között Tokióban megrendezett Nemzetközi Robotikai Kiállítás, az IREX standján.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy sikert arattak az ABB robotjai a 2016-os Grammy-gálán
- Az ABB és a HPE közös megoldásaival intelligens ipari üzemek jönnek létre
- Az ABB bemutatja a YuMi robotcsalád legújabb tagját
- Hagyjuk a csomagolást (is) a kobotokra!
- A jövő munkahelye: Robotként vagy velük együtt fogunk dolgozni?
- Tökéletesen légkondicionált áriák a Chemnitzi Operaházban
- Portrét is rajzol a legmodernebb robot
- Az ABB YuMi nevű robotja Andrea Bocellivel és a Luccai Filharmonikusokkal lépett fel Pisában
- YuMi, az ABB robotja vezényli Andrea Bocellit
- A robotika aranykora
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.