Allied Telesyn International: budapesti sajtóbemutatkozás

Kovács Attila, 2000. november 29. 17:48
Az IP alapú adathálózatok eszközeinek ismert nemzetközi gyártója, az Allied Telesyn International (ATI) november 28-án délután tartott a hazai sajtó képviselőinek bemutatkozó tájékoztatót, amelyen a cég Kelet-Európáért felelős vezetői mutatták be a vállalat stratégiáját, valamint a legújabb ATI-termékeket.
Miodrag Sundic, az ATI európai kereskedelmi igazgatóhelyettese és kelet-európai igazgatója többek között elmondta, hogy a cég az ötödik legnagyobb hálózati eszközgyártó a világon, de vannak szegmensek (pl. optikai hálózati kártyák stb.), ahol az első helyen van. Az ATI az idén a régiónkban 52 százalékos forgalomnövekedést ért el, országunk még csak töredékét jelenti ennek az eredménynek, bár az itteni ATI-partnerekre (X-byte, Ingram Micro, CoNet, Getronics) növekvő mértékben számít az Allied Telesyn. Cees van Leipzig, at ATI kelet-európai PR-igazgatója három új terméket jelentett be. Az AT-2970T jelű, rézvezeték alapú gigabites Ethernet szerveradapter a beépített ASIC áramkörének köszönhetően támogatja a Gbit Ethernet MAC csatoló és a PCI sin közötti valódi 64 bites nagy sávszélességű átvitelt. Nagyobb vállalatoknak pozícionálják a szintén új nAT-AR740 moduláris routert. Az ATI fő csapása azonban legújabban a szélessávú megoldást nyújtó DTM (Dynamic synchronous Transfer Mode) alapú eszközök (AT-EX 1001 Mediaj Extender, AT-9006 Gigabit Ethernet Switch, Rapier nevű Layer3 kapcsolók, WAN elérési eszközök MAN hálózatok számára, At-AR220E kábeltévés xDSL goho router, Gigabit Ethernet 1000BaseT család) jelentik. További infó: www.alliedtelesyn.com és a radex@mail.matavnet.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32