A Microsoft elsőszámú felhőguruja tanította a jövő fejlesztőit

forrás: Prím Online, 2018. január 23. 14:39

A felhőalapú alkalmazások világába nyerhettek ingyenes betekintést a Microsoft Student Partner (MSP) program résztvevői: az Azure Red Shirt Dev Tour Germany 2018 két állomásán a Microsoft „vörösingese”, az emblematikus piros pólójáról ismert Scott Guthrie Münchenben és Berlinben tartott előadásokat és workshopokat a fiatal fejlesztőknek január 17-én és 18-án. A rendezvényen részt vevő MSP-k egyenesen a Microsoft első számú felhőszakértőjétől kaphattak tippeket és iránymutatást, és továbbképezhették magukat a felhőalapú kódolás területén.

„Vezető globális infokommunikációs vállalatként a Microsoft kiemelt figyelmet fordít a digitális jövő evangélistáira mind hazai, mind nemzetközi szinten” – fogalmazott Szentpétery Boglárka, a Microsoft Magyarország HR igazgatója. Szerinte az MSP program létjogosultságát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az informatikai fejlesztést tanuló diákok világbajnokságán, az Imagine Cup magyarországi és nemzetközi döntőjén több alkalommal is olyan csapatok képviselték hazánkat, amelyek tagjai egykori MSP-K.

 

Az MSP mentorprogram amellett, hogy valós és hasznos tudást ad a hallgatóknak és pályakezdőknek, illetve lehetőséget nyújt a kiemelt Microsoft eseményeken, konferenciákon és tréningeken való részvételre, értékes szoftvercsomagot is biztosít a résztvevőknek: a Visual Studio Enterprise és a Microsoft Azure felhő mellett szinte minden, valaha gyártott Microsoft alkalmazáshoz hozzájuthatnak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32