Bitcoinért is megvásárolható a PC World
Magyarországon elsőként nyomtatott magazint is lehet vásárolni virtuális valutáért. A PC World kedvezményesen érhető el a bitcoin felhasználóinak.
Kevesen tudják, hogy a világ első regisztrált bitcoinvásárlója magyar felmenőkkel rendelkezett. 2010-ben a virtuális valuta első tesztelőinek egyike, az Egyesült Államokban élő Hanyecz Laszlo egy szakmai fórumban felhívást tett közzé, amely szerint 10 ezer bitcoinérméjét szívesen elcserélné két nagy pizzára. Négy nap alatt sikerült megtalálnia cserepartnerét, és ezzel létrejött az első vásárlás bitcoinnal, Laszlo pedig szinte azonnal a virtuális valuta egyik ikonikus figurájává vált, aki egy jó ebédért cserébe elbukott több millió dollárt. A 10 ezer bitcoin ugyanis az árfolyamesés ellenére is több mint 70 millió dollárt, azaz több mint 17 milliárd forintot ér napjainkban, vagyis meglehetősen drága tanulópénzt fizetett éhsége miatt. Persze a magas összeg csak elméletben létezik; az árfolyamingadozás közepette napról napra csökkent a bitcoin értéke, ám talán ennél is nagyobb baj, hogy egyelőre meglehetősen kevés helyen lehet virtuális valutákkal fizetni.
A bitcoins.hu adatbázisában például mindössze 33 hazai elfogadóhelyet találhatunk, ráadásul a listázott ajánlatok közül sok már nem is elérhető, vagyis a valóságban harmincnál is kevesebb elfogadóhellyel lehet számolni országunkban. A PC World magazin mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében, például az elsők között jelent meg floppy-, majd optikailemez-melléklettel, rendelkezett kiterjesztettvalóság-alapú címlappal, és adott online szolgáltatáscsomagot kiadványa mellé. A lap szerkesztői ezért úgy döntöttek, hogy Magyarországon elsőként lehetővé teszik olvasóiknak, hogy virtuális valutával is megvásárolják a magazint, elősegítve azt, hogy a nem létező pénz egy megfogható és maradandó előnnyé alakuljon át. „A szkeptikusoknak, az árfolyameséstől megrettent bányászoknak, kriptovaluta-tulajdonosoknak egy észszerű és megfogható jutalommal kecsegtető kiszállási lehetőséget, úgynevezett exitet ajánlunk fel. A befektetőknek és a kockáztatóknak pedig olyan pozitív hírt kínálunk, amelyre hivatkozva érvelhetnek a bitcoin vagy éppen az ethereum létjogosultságát illetően” – mondta a döntés kapcsán Molnár József, a PC World magazin főszerkesztője.
A PC World magazin legfrissebb számát a magyarországi lakcímmel rendelkező internetezők kedvezményes, 5 dollárnak megfelelő virtuális valutáért szerezhetik be, amely magában foglalja a magazin nyomtatott változatát minden ajándékszoftverrel és online szolgáltatással, valamint a postázási költséggel egyetemben. A lap februári számában egy hosszabb cikk is olvasható a virtuális valutákról és azok veszélyeiről, így a vásárlók még jobban megismerhetik kedvelt fizetőeszközüket.
Kapcsolódó cikkek
- Mire költsem a rengeteg felesleges Bitcoinomat?
- Magyar fejlesztések a kriptovilág élvonalában
- Olcsóbban, de már csak egy hétig juthat hozzá a Bitcoinért árult budapesti lakáshoz
- Blockchain: fejlesztésben erősek, felhasználásban gyengék vagyunk
- Első ízben rendeznek országos blokklánc versenyt
- Kriptobányász trójai lett az év végi toplistás
- Mindenhol bányászó zombik!
- Jön az 5G, előretör a mesterséges intelligencia és a kiterjesztett valóság
- Cryptojacking itthon
- Kriptovalutára vadászik a trójai
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.