Összefogás a gyerekek digitális oktatásáért
Év végéig több tízezer gyermek részesülhet, kifejezetten fiatalokra szabott, digitális képzésben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület és a Microsoft Magyarország jóvoltából. Ennek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a biztonságosabb internetezés alapszabályaival, majd elsajátíthatják a programozás alapjait is.
A Microsoft ’Digital Skills for Youth’ nemzetközi program CashGrant pályázatán idén először nyert magyarországi civil szervezet: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 24 millió forintot nyert magyar gyerekek digitális készségeinek fejlesztésére, azon belül is a biztonságosabb internethasználat oktatására.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője. Szakemberei, oktatói 2009 óta évente több mint kétezer internetbiztonsági interaktív foglalkozást tartanak országszerte. A közel 100 szakember, közülük többen önkéntesek, minden korcsoport számára elérhető előadásai és interaktív foglalkozásai nagyban hozzájárulnak a különböző generációk tudatos internethasználatához. A program oktatói a tavalyi év során összesen 50.574 felhasználónak tartottak ismeretbővítő és az internetes veszélyekre felkészítő oktatást. Ezen kívül az NGYSZ konferenciákat, rendezvényeket szervez a médiatudatosság területén, kutatva többek között az internet különböző korcsoportokra tett hatását. Célja, hogy az országban minél több felhasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak segítségért.
„Ahogyan a szolgálat által pártfogolt gyermekek egészségi állapotának javításához elengedhetetlenek a felvilágosító, megelőző programok és szűrővizsgálatok, ugyanúgy alapvető a biztonságosabb nethasználat elsajátítása a digitális jóllét megőrzéséhez” – fogalmazott Edvi Péter, az NGYSZ elnöke.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programját a Microsoft ’Digital Skills for Youth’ nemzetközi program CashGrant pályázat segítségével bővíti, így a gyerekek (köztük hátrányos helyzetű gyermekek is) nem csak az online biztonságról tanulhatnak, hanem elsajátíthatják a kódolás alapjait is, a legjobbak pedig egy mélyebb ismereteket nyújtó továbbképzésre is lehetőséget kapnak.
A Microsoft és az NGYSZ együttműködésének első állomása február 6-án, a Biztonságos Internet Nap (Safer Internet Day) volt, ahol a Microsoft budapesti székházában több mint 100 gyerek kapott ízelítőt abból, hogyan válhat körültekintő felhasználójává a legmodernebb információs, és kommunikációs technológiáknak.
A Microsoft Magyarország és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat év végéig olyan közös programokat tervez, amelyek során a legfiatalabb korosztálynál az alapvető biztonsági óvintézkedések készségszintű megtanítása a cél. A nagyobbaknál pedig már olyan izgalmas témák is előkerülnek, mint például a mesterséges intelligencia fejlődése által felvetett etikai kérdések.
„Ma már gyermekeink életének meghatározó része zajlik a virtuális térben. Ahogyan megtanítjuk őket biciklizni, vagy az utcán közlekedni, ugyanúgy kell elsajátítaniuk azt is, hogyan vigyázzanak személyes adataikra, és magukra a közösségi médiában” – fogalmazott Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.
A ’Digital Skills for Youth’ a Microsoft Magyarország fiatalok oktatását támogató tevékenységének csupán egyik ága. A cég az elmúlt tanévben több mint ezer diáknak tartott oktatást a biztonságos internethasználatról: a Microsoft önkéntes szakemberei és a Microsoft Student Partner programban részt vevő egyetemi hallgatók beszélgettek általános és középiskolás tanulókkal a felmerülő veszélyekről, és arról, hogyan védekezhetnek ezek ellen.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes hozzáférés a Minecraft oktatási verziójához
- Beszámoló a Safer Internet Program 2017-es évi oktatási eredményeiről
- Londonban mutatkozik be az oktatás jövője
- Beszámoló a Safer Internet Program 2017. II. félévi oktatási eredményeiről
- Csaknem félmillióan vettek részt a Microsoft 48 órás Skype-maratonján
- Kódolást hozott a Mikulás a Mozgásjavító Iskolába
- Elindult a Minecraftország mozgalom
- Megint 48 órás Skype-maratont hirdet a Microsoft
- Bekúszott a mindennapokba a mesterséges intelligencia
- Elindult a digitális tanév a Microsoftnál
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.