Az innovációkban testet öltő adat
A Nextent Informatika Zrt. immáron 3. alkalommal tölti meg az Akváriumot nagy mennyiségű adattal, ugyanis 2018. május 17-én megnyitja kapuit az egész napos Big Data Universe Konferencia.
Az ingyenesen látogatható rendezvényen való részvétel mindössze előzetes regisztrációhoz kötött, és ezért cserébe a legfrissebb Big Data trendekbe csöppenünk neves nemzetközi és hazai szakértők tolmácsolásában, legyen szó IoT-ról, önvezető autókról, chatbotokról vagy éppen mesterséges intelligenciáról.
A Big Data nem ismeretlen fogalom immár 2018-ban, a programozókon és a digitális szakembereken kívül az üzleti világ és a legtöbb iparág szintén egyre többet profitál belőle a mindennapok során. Komplett gyártósorok, önjáró mezőgazdasági gépek, energetikai és távközlési okosmegoldások “üzemelnek” adatokkal, vagyis a begyűjtött és elemzett információra adott célspecifikus válaszmechanizmusok által kontrollálva.
A trend sokrétűségét példák ezrein keresztül lehet bemutatni, melyek rögtön újabb alkalmazási módokat inspirálhatnak - és éppen ez a célja a Nextent által szervezett egésznapos rendezvénynek, ahová szeretettel várnak mindenkit, aki vállalkozását, szolgáltatását, termékét vagy szoftverét, applikációját szeretné a Big Data nyújtotta megoldásokkal még hatékonyabbá, illetve jobbá tenni.
Az angol nyelven elhangzó előadások idén is több tematika köré épülnek, melyeket nemzetközi és hazai specialisták a gyakorlati megvalósítás oldaláról mutatnak be a közönségnek. Az idei évben várhatóan 16 izgalmas előadás közül csemegézhetünk, melyek párhuzamosan futnak az Akvárium két termében a következő témák szerint csoportosítva:
- Chatbotok: automatikus chat-kommunikáció, tanuló robotok
- VR / AR, kiterjesztett 3D vizualizáció
- Mesterséges intelligencia / Gépi tanulás / Gépi tanulás neurális hálókkal, önvezető autók
- Adatvizualizáció üzleti intelligencia-szoftverekkel
- Fintech és Blockchain technológiák - A pénzügyi világ robbanásszerű átalakulása
- IoT - Internet of Things, Internet of Everything
A szakmailag kiemelkedő és nemzetközi színvonalú egésznapos konferencián a részvétel mindenki számára ingyenes, mindössze regisztrációhoz kötött. További részletek és jelentkezés a https://bdu.hu/presscenter/ címen vagy közvetlenül a hello@bdu.hu email címen.
Kapcsolódó cikkek
- Nagyvállalati kockázati tőke és új crowdfunding platform a Venture Capital Summit-on
- Az ember és a szakmai minőség felértékelődése a digitalizáció korában
- Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás
- Második állomásához érkezett a Startup Campus V4 Global Tour
- Az Ipar 4.0-tól a blockchain-en át a sztratoszférába
- A 2018-as Fujitsu World Tour bemutatja, hogyan járul hozzá a „co-creation” a sikerhez
- Húszezer évnyi fejlődést hozhat a mesterséges intelligencia a következő száz évben
- Nem kell félni az automatizációtól!
- Adatvezérelt megoldások jellemzik a HR szakma jövőjét
- SMART 2018: Együtt lehetnek sikeresek a régió nagyvárosai a startup piacon
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.