Új távlatokat nyitott az SAP-rendszer a Waberer’s üzletmenetében

forrás: Prím Online, 2018. május 10. 08:37

Hazai cég még nem kapott olyan magas elismerést, mint most a Waberer’s. A közúti fuvarozó cég az SAP innovációs díját vállalatirányítási rendszerének átfogó és példaértékű modernizálásáért nyerte el. Az elismeréssel a magyar tőzsdei vállalat olyan „elitklubhoz” csatlakozott, amelynek járműipart képviselő tagjai között található az olasz Lamborghini is, amelynek Ipar 4.0-ás projektje szintén díjat nyert az SAP megmérettetésén.

Technológia segíti a növekedést

A Waberer's csoport, amely nemcsak Magyarországon számít piacvezetőnek, hanem Európában is a legnagyobb fuvarozó vállalatok közé tartozik, 2017 januárjában vezette be az SAP vállalatirányítási rendszerét. Ezzel a cég korábbi, Oracle-alapokra épülő megoldását cserélte le, a beruházás révén pedig nem csupán az 56 tagvállalatának irányítása vált hatékonyabbá, de a big data technológiának köszönhetően jelentősen felgyorsult az üzleti döntéshozatali folyamat. Az innovatív beruházás a Waberer's több mint 4300 kamionból álló flottájának üzemeltetését is új, korszerű alapokra helyezte, de emellett pénzügyi és beszerzési folyamatait is valós idejű adatok alapján képes menedzselni. Az új technológiának legjobban talán a pénzügyes munkatársak örülnek: a hóvégi záráskor nekik már nem kell túlórázniuk. A csoport dimenzióihoz mérten rekordidő, 10 hónap alatt vezették be az SAP rendszerét, mely a Waberer’s további növekedésének egyik alapját jelenti.

 

Innovációval előz a Waberer's

A logisztika nemzetközi trendjeit kiaknázva, a Waberer's-nél bevett gyakorlat a legújabb innovációk tesztelése, alkalmazása. A társaság saját fejlesztésű rendszereket is bevezetett az erőforrások optimalizálása érdekében, ugyanakkor folyamatosan modernizálja üzleti informatikai rendszereit, amelynek során a szakmai rendszereket SAP-alapokra helyezik át. Az üzleti hatékonyság emelése a tőzsdei cég versenyképességét szolgálja.

 

Erdélyi Barna, a Waberer’s vezérigazgató-helyettese elmondta: „A fuvarozó-szállítmányozó szektor az elmúlt időszakban gyökeres változásokat élt meg, már messze nem hagyományos, régivágású iparág. A Waberer’s-nél ráadásul nemcsak piacvezetők vagyunk Európában, hanem az innovációban is élen járunk. Ennek egyik alapja az a szoftveres háttér, amelynek bevezetése elengedhetetlen a hatékony, sikeres és fenntartható működéshez, a stabil piaci növekedéshez.”

 

A Waberer's informatikai rendszerein túl is nagy hangsúlyt helyez az innovációra, illetve csatlakozik partnerei kutatási-fejlesztési tevékenységéhez is. Ennek részeként folytatott sikeres, éles teszteket a platooning területén (önvezető kamionok konvoja), de egyebek mellett ilyen terület az olyan alternatív, környezettudatos módszerek tesztelése és alkalmazása, mint az intermodális szállítás (a kamionos fuvarozás és a vasúti áruszállítás ötvözése). A vállalatcsoport rendelkezik továbbá a kontinens egyik legfiatalabb, és leginkább környezetbarát tehergépjármű flottájával.

 

Magyar cég még soha nem jutott ilyen magasra

Az SAP szoftvergyártó 2005 óta díjazza példaértékű felhasználóit. Idén 223 szervezet nevezését értékelte a zsűri az európai, afrikai, közel-keleti térségből, és melyből az egyik legjobbnak találták a Waberer’s-nél lezajlott bevezetést. Hazai cég még nem kapott ilyen rangos elismerést az SAP Quality Awards történetében. A díjat április 11-én, egy nagyszabású gála keretében adták át Németországban.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32