A Nikon egy esküvői fényképezéssel foglalkozó lookbookot ad ki
A Nikon Európai Esküvői Közösségének 2017-es létrehozását követően a Nikon bemutatja első esküvői fényképezési lookbookját – egy illusztrált útmutatót a klasszikus, az aktuális és a feltörekvő trendekhez – a Nikon válogatott, kiemelkedő európai esküvői fotósokból és véleményvezérekből összeállított testületének előrejelzései alapján.
Saját portfólióikból merített ihletük és több éves tapasztalatuk alapján a Közösség tagjai három új esküvői fényképezési trendet jeleztek előre a 2018-as évre, amelyek véleményük szerint egyre nagyobb hangsúlyt fognak kapni az elkövetkezendő évek során. Míg az „arany órában” vagy „történetmesélő stílusban” való fényképezés örök klasszikus marad, a Közösség három olyan központi trendet azonosított, amelyek ettől a szezontól kezdve egyre jobban elterjednek.
„Divatfotó stílus”, készítette: Ross Harvey, D750 és AF-S NIKKOR 35mm f/1.4G használatával
„Egyszerűség”, készítette: Nadia Meli, D750 és AF-S NIKKOR 35mm f/1.4G használatával
Divatfotó stílus
A felső kategóriás és az exkluzív, egyedi esküvői ruhák által adott inspiráció alapján a Közösség azt feltételezi, hogy egyre több pár próbál majd stílusosabb megjelenést csempészni fényképeikbe. A menyasszony az általa viselt exkluzív ruhának megfelelően „couture” stílusú fényképekre vágyik – eltávolodva a korábban népszerűnek számító, hagyományos, beállított fényképektől.
Egyszerűség
Bizonyos fényképészeti stílusokat túlerőltettek: túl sok részletre koncentrálnak, és túlzott mértékben felhasználják az esküvői díszleteket. A Közösség ennek eredményeként a trend teljes „alaphelyzetbe állítására” számít. A Közösség előrejelzése alapján 2018-ban a párok egy része visszatér az alapvető értékekhez, és időtlen fényképek készítésére fognak törekedni, amelyek az egyszerűséget, tisztaságot és józan gondolkodást helyezik a középpontba.
Csak profik
Egy olyan korban, ahol a közösségi média a napi rutin részévé vált, a Közösség észlelte már az olyan párok megjelenését, akik felkérik vendégeiket, hogy a házassági ceremónia alatt ne készítsenek és osszanak meg felvételeket. Ezzel összhangban úgy látják, egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a professzionális esküvői fotósok munkájára. Mivel a vendégek teljes és osztatlan figyelmüket a párnak szentelik, a fényképész is könnyebben örökíthet meg minden természetes pillanatot és érzelmet.
„Csak profik”, készítette: Chloé Lapeyssonnie D750 és AF-S NIKKOR 24-70mm f/2.8G ED használatával
„Egyszerűség”, készítette: Simona Smrčková és Kamil Saliba, D750 és AF-S NIKKOR 85mm f/1.8G használatával
A Nikon Európai Esküvői Közösségének lookbookja Nikon fényképezőgépek és NIKKOR objektívek használatával, valódi esküvőkről készített, látványos képekkel van illusztrálva. A Közösség tagjai emellett megosztották ügyfeleiknél tapasztalt kedvenc klasszikus és jelenlegi trendjeiket is, mint a „vaku kreatív használata”, a „kontrasztos megvilágítás” és a „riport stílus”.
A képek mellett a képstílusok reprodukálására vonatkozó, kezdő és tapasztalt esküvői fotósoknak szóló gyakorlati tippek és tanácsok is találhatók.
A Nikon Európai Esküvői Közössége lookbookjának létrehozásában vállalt szerepéről Chloé Lapeyssonnie ezt mondta: „Az elmúlt évek során több száz esküvőn vettem részt, és testközelből követhettem az esküvői fényképezés evolúcióját. Remélem, hogy a Nikonnal együttműködésben feltárt trendek arra fogják ösztönözni a fotósokat, hogy folyamatos kihívások elé állítsák magukat, és új utakat keressenek a fényképezésben. A feltörekvő fotósok számára egyúttal bemutathatjuk, hogy milyen sokféle módon örökíthető meg egy esküvő. Nagyszerű élmény volt egy csapatban dolgozni és összevetni tapasztalatainkat a Nikon más fotósaival.”
A Nikon lookbook online a Nikon Europe webhelyén érhető el: https://www.nikon.hu/hu_HU/learn_explore/wedding_photography/wedding_landing.page
A Nikon Európai Esküvői Közösségével kapcsolatos információk itt találhatók.
Ha a Nikon díjnyertes termékeiről bővebb tájékoztatást szeretne kapni, látogasson el a következő webhelyre: www.europe-nikon.com.
A lookbookban bemutatott Nikon felszerelések:
Fényképezőgépvázak
Objektívek
- AF-S NIKKOR 35mm f/1.4G
- AF-S NIKKOR 50mm f/1.4G
- AF-S NIKKOR 20mm f/1.8G ED
- AF-S NIKKOR 28mm f/1.8G
- AF-S NIKKOR 85mm f/1.8G
- AF-S NIKKOR 24–70mm f/2.8G ED
Vaku
Kapcsolódó cikkek
- COOLPIX fényképezőgépek új SnapBridge alkalmazással
- Hordozható lehetőség a mindig tökéletes eredményhez
- Unalmas parkolók Nikonnal bemutatva
- Három LUMIX modellhez adott ki firmware-frissítést a Panasonic
- A Nikon négy terméke nyert TIPA World Awards 2018 díjat
- Bukom bokszvilágának brutális romantikája
- A Nikon európai nagykövete feltárja a nyers igazságot napjaink globális hulladékproblémájáról
- A Nikon nagykövete, Joel Marklund a Svédországban élő számik életét dokumentálja
- Új Nikon teleobjektív sport- és természetfotózáshoz
- Megvannak a Nikon 7 Fotópályázat nyertesei
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.