Az IVSZ kutatás a Codecool korábbi jóslatait igazolja
A megfelelően képzett informatikai munkaerő hiánya a cégek számára már az új üzletek megszerzését is ellehetetleníti, ráadásul a probléma kezelésére eddig használt HR-eszközök mára hatástalanok – derül ki az Informatikai Vállalkozók Szövetségének napokban közzétett Munkaerőpiaci Tünettérkép elemzéséből.
Mindez alátámasztja a Codecool programozóiskola 2016 végi kutatásának eredményeit: akkor a megkérdezett vállalatok túlnyomó többsége (90% fölött) úgy nyilatkozott, hogy a helyzet további romlására számít.
Érdemes összehasonlítani a Codecool programozóiskola által 2016 végén publikált munkaerőpiaci kutatás jóslatait az IVSZ oktatási munkacsoportja által 2018 első felében végzett, és a napokban közzétett Munkaerőpiaci Tünettérkép megállapításaival.
2016 végén a Codecool által megkérdezett 62 cég már erős aggodalmát fejezte ki a munkaerőpiacon uralkodó állapotok, és a jövőbeni kilátások miatt. Akkor a cégek a kínálati viszonyok romlását valószínűsítették. A helyzet kezelésére alkalmazott HR-eszközök listáját a béren kívüli juttatások, a célzott fejvadászat és az employer branding vezette. Ugyanakkor megerősítették a nyilatkozó cégek, hogy keresik egyéb eszközök alkalmazásának lehetőségét, nyitottak az oktatási intézményekkel való együttműködésre.
1. ábra - Codecool kutatás 2016 december
2. ábra - Codecool kutatás 2016 december
Az IVSZ által 2018 első félévében megkérdezett 136 vállalat válaszai azt mutatják, hogy a helyzet valóban nem javult: a legnagyobb vállalatokon kívül mindenki szenved a szakképzett munkaerő hiányától, a bérversenytől és az utánpótlási lehetőségek elégtelenségétől. A problémák közül kiemelkedett az a tény, hogy immár nem működnek a toborzási és megtartási HR-eszközök. A vállalatok pedig elégedetlenek a felsoktatásból és az OKJ-s képzésekből kikerülő munkaerő hadrafoghatóságával, ugyanakkor bizonyos cégméret alatt nincs energiájuk a belső képzések erősítésére, és a képzetlen munkaerő saját igényükre alakítására. A kutatás külön ugyan nem tér ki a privát oktatási intézmények által biztosított munkaerőkínálatra, de a rangsorolt megállapításai közt említi, hogy a piac átveszi az oktatási feladatokat az államtól, és a megkérdezettek 60%-a veszi saját kezébe az utánpótlásképzést.
3. ábra - IVSZ kutatás 2018 első félév
„Egyértelmű, hogy kifejezetten az erre a területre specializált oktatási intézmények menthetik csak meg ezt a helyzetet” – állítja Boda József, a Codecool programozóiskola társalapítója. „Ha egy cég a piacról nem talál megfelelő felkészültségű munkavállalót, nincs ereje saját tréningekre, nem tud belemenni a bérversenybe, és nem tudja vállalni a fluktuációval és az időfaktorral járó kockázatot és cash-flow-terheket, akkor erre külsős oktatási partnercéget kell bevonnia.”
Amint arra az IVSZ elemzése is rámutat, akár egy éven túl is elhúzódhat, és nem kecsegtet garantált sikerrel, ha egy foglalkoztató önállóan toboroz és tréningez munkavállalót bizonyos feladatokra. Még akkor sem, ha kifejezetten szakirányú végzettséggel érkezik a munkahelyre egy állami képzésben részt vett hallgató. Ezzel szemben egy programozóiskola már a felvételnél alapos előszűrést végez, folyamatosan naprakészen tartja a képzési programját, és önállóan finanszírozza a képzést az elhelyezkedésig. Ami például a Codecool esetében legutóbb kifutó évfolyamuknál 100%-os sikerrátával teljesült.
Kapcsolódó cikkek
- A karrierváltás sikere programozóként garantált
- Tizenhét ismert ember tesz hitet a programozás fontossága mellett
- A CODECOOL „Tanulj meg kódolni!” kampányt indít
- Példaképek terelik a lányokat a természettudományok felé
- Microsoft kutatás: a felhő áttörte az IT határait a hazai vállalatoknál
- Speciális hamburgerek tech-rajongóknak!
- Tudod mit teszel jövő nyáron?
- Nők az informatikában: nem vágynak pozitív diszkriminációra, csak a szakértelem elismerésére
- Szakmai zsűri ismerte el a Codecool növekedési stratégiáját
- Felsőkategóriás életkilátások diploma nélkül
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.