Így élünk ma együtt a digitalizációval
A mai fiatalok több mint felének már 14 éves kora előtt önálló számítógépe volt, így manapság egy laptopvásárlással kiegészített iskolakezdés akár százezres költséget is jelenthet, derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc legfrissebb felméréséből.*
Míg jegyzetelni a legtöbben még mindig papírra szeretünk, felnőtt korunkra igazi „kütyühalmozókká” válunk. Ugyanakkor csak kevesen gondolják, hogy a rohamos digitalizáció miatt a jövőben kevesebb tanárra lesz szükség. Azzal viszont a magyarok egyharmada egyetértett, hogy felesleges volt az iskolában olyan tantárgyakat is tanulni, amik nem érdekelték a diákokat. Íme, az iskolakezdési digitalizáció- és számítógép-körkép!
Neked mikor volt az első?
A többség azt vallja, hogy egyetemista vagy főiskolás korában, de 5-ből 1 embernek már általános iskolában vagy gimnáziumban megvolt az első (gépe). A technológia rohamos fejlődésének köszönhetően a trend az, hogy a mai fiatalok legtöbben 14 éves koruk előtt kapták meg első laptopjukat vagy tabletjüket, a 40 felettiek viszont csak egyetemista, illetve főiskolás korukban jutottak hozzá az első ilyen készülékükhöz.
Minél fiatalabb tehát valaki, manapság annál korábban kezdi a digitális életet: az Euronics felmérése szerint a 20-29 évesek több, mint felének már általános iskolában volt saját laptopja. Ez ráadásul jelentős többletköltséget is jelenthet a családoknak, a felmérésben részvevők 40%-a szerint már egy általános iskolai évkezdés is százezres költséggel járhat, hiszen laptopra már ilyen korban is szükség van.
A témában a generációs eltérések mellett jelentős nemek közti különbség is megfigyelhető. Míg a férfiaknak a harmada, addig a nőknek csupán 8%-a kapott általános iskolában saját gépet. Ezzel szemben, vagy ezzel párhuzamosan pedig egyetem alatt a nők 63%-a vásárolt vagy kapott saját laptopot. Országosan ez a minta a következőképpen alakul: Győr-Moson-Sopron megyében az általános iskolában, Vas megyében a gimnáziumban, míg Komárom-Esztergom, illetve Bács-Kiskun megyében az egyetem alatt használnak először saját gépet a fiatalok.
A digitális tudásé a jövő, de mikor kezdjük?
A válaszadók több mint 40%-a szerint a gyerekeket minél hamarabb, akár már óvodás korukban meg kellene tanítani a digitális eszközök használatára. Ez összhangban van az áruházlánc tavalyi felmérésének eredményével**, miszerint minden harmadik magyar már akár 7 éves kortól saját digitális eszközöket adna a gyerekek kezébe.
Más a helyzet azonban az iskolai digitalizációval kapcsolatban. A válaszadók kétharmada kifejezetten ellenzi, hogy már alsó tagozatban is olyan házi feladatot kapjanak a gyerekek, amikhez számítógép használata szükséges, és csupán ötödük gondolja úgy, hogy a jövőben egyre kevesebb tanárra lesz szükség a digitalizáció miatt.
Számítógépek uralják az életünket, vagy mégsem?
A kitöltők közel háromnegyedének egy vagy két laptopja, tablete vagy asztali gépe van otthon, ám majdnem minden 10. válaszadónál több mint négy ilyen készülék is hever valahol a lakásban. Elenyésző, csupán 2% azoknak a száma, akiknek egyetlen számítógépe vagy tablete sincs. A „legkészülékfüggőbbek" a Zala megyeiek, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Somogy megyében viszont többnyire maximum egy számítógépet tartanak otthon. A felmérés rámutatott, hogy tanulmányaikhoz vagy munkájuk során a kitöltők kétharmada használ rendszeresen számítógépet vagy laptopot, egyharmaduknak viszont egyáltalán nincs rá szüksége. Saját bevallásuk szerint Csongrád megyében és Budapesten használnak a legtöbben laptopot munkához vagy tanuláshoz, és Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Somogy megyében tudják a leginkább nélkülözni azt.
Papír vs online
Meglepő vagy sem, a magyaroknak csak közel 15%-a gondolja azt, hogy a nyomtatott könyvek kora lejárt, annak ellenére, hogy 10-ből 4 ember azt vallja, hogy az elmúlt egy évben nem sűrűn volt nyomtatott könyv a kezében. A papírra jegyzetelés azonban még tartja magát, egyelőre többen (56%) szeretnek papírra írni, mint gépelni (44%).
Az Euronics Műszaki Áruházlánc felméréséből továbbá az is kiderült, hogy a magyarok egyharmada szerint feleleges volt az iskolában olyan tantárgyakat tanulni, amik nem érdekelték a diákokat, hiszen ma már bármilyen információt meg lehet találni az interneten.
__________________
* A felmérés 904 fő megkérdezésével készült a 18 év feletti magyar internethasználó lakosság körében 2018 augusztusában, a 18 év feletti magyar lakosságra súlyozva.
** A felmérés 1 018 fő megkérdezésével készült a 18 év feletti magyar internethasználó lakosság körében 2017 júliusában, a 18 év feletti magyar lakosságra súlyozva.
Kapcsolódó cikkek
- A jó minőség és a kevesebb gond vonzza az újépítésű otthont keresőket
- Az adatvezérelt vállalati HR szemlélet a kulcs a munkavállalók megtartásához
- Miként segíthetik az adatok az ipart a globális felmelegedés fő forrása elleni harcban?
- Mintegy százezer informatikai eszközt kapnak iskolák
- Hűtővásárlási csúcsszezon van a kereskedelemben
- Technológiai cégek írják át az ingatlanpiac szabályait
- Minden második gyakornoknak állást ajánlanak a cégek
- Egy friss kutatás sokat elárul a magyar internetezők nyaralási szokásokról
- Van mit fejleszteni a Z-generáció digitális kompetenciáin
- A mesterséges intelligencia garantálja a bevételnövekedést
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.