A robot kiegészítők dán éllovasa egyedülálló robotikai céget vásárolt
Az újonnan alapított Purple Robotics mindössze egy év alatt kialakított egy új és innovatív vákuumos fogót, azaz vákuum grippert, méghozzá a világon az elsőt, amit kimondottan együttműködő robotok számára terveztek. A Purple Robotics-ot nemrégiben megvásárolta az OnRobot, a mai robotika egyik legjelentősebb innovátora.
Az akvizícióra csupán két hónappal azután került sor, hogy az OnRobot három (egy amerikai, egy magyar és egy dán) robotikai vállalat egybeolvasztásával létrehozott egy globális társaságot, amely elsősorban az ipari robot kiegészítők piacára fókuszál.
A dániai Odensében alapított OnRobot a Purple Robotics felvásárlásával egy újabb úttörő technológiával bővíti portfólióját: képes lesz megosztani partnereivel a világ első duális vákuum gripperét. A grippert először idén júniusban a világ legnagyobb robotikai expóján, a Münchenben megrendezett Automatica kiállításon mutatták be , és újszerűsége egyből fel is keltette a nemzetközi robotipar érdeklődését.
A Purple Robotics-ot három dán szakember alapította: Lasse Kieffer, Henrik Tillitz Hansen és Peter Nadolny Madsen. Mindhárman termékfejlesztői tapasztalattal rendelkeznek, amit a világon elsőként kobotokat létrehozó vállalatnál, a Universal Robots-nál szereztek. Ezt az értékes tudást kapcsolja össze most az OnRobot az Odensében található, már létező kutatási és fejlesztési osztályával. Lasse Kieffer, a Purple Robotics vezérigazgatója izgatottan várja, hogy kollégáival együtt csatlakozhasson az OnRobot csapatához:
„Nagyon élveztük, hogy egy új robotikai vállalatot hozunk létre, és hogy sikerült a saját tervezésű vákuum gripperrel megbolygatni a piacot. Ésszerű és jelentős előnyökkel jár az OnRobottal való kapcsolatunk, akik már egy erős és komoly globális értékesítő rendszerrel rendelkeznek. Ez számunkra azt jelenti, hogy 100%-ban a világ legmodernebb robotikai kiegészítőinek fejlesztésére koncentrálhatunk. Együtt nagyon sokra vihetjük.” – mondta Lasse Kieffer.
Három hónappal a bemutatás után már 25 országban értékesítik
Piacra lépésük óta a Purple Robotics-t megrohamozták a világ minden részéről érkező potenciális partnerek, hogy a terméket eljuttathassák a vásárlóikhoz. Három hónappal a gripper bemutatása után 25 országból származó 40 partner kötött partnerkapcsolati megállapodást a Purple Robotics-szal levédetett fejlesztésük kapcsán.
A Purple Robotics duális vákuum grippere úgymond két „kezet” ad a robotnak, aminek segítségével az egyszerre több tárgyat is kezelni tud, valamint egy mozdulattal képes megoldani több feladatot. Ezen felül a gripper egy beépített elektromos szivattyút is tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a felhasználóknak nem kell tömlőkkel, sűrített levegővel és kábelekkel bajlódnia, mint a hagyományos vákuumos fogó megoldások esetében.
A vákuum gripper tökéletesen megfelel azoknak a világpiaci követelményeknek, amelyek a hatékony, rugalmas, valamint könnyen és gyorsan kezelhető robot megoldásoktól elvárhatóak. A Purple Robotics grippere kevesebb mint harminc perccel a robotra szerelés után már működőképes. A vákuum gripper képes a különböző méretű, súlyú, anyagú és formájú tárgyak óvatos és hatékony kezelésére. Emelési kapacitása 10 kg, és úgy tervezték, hogy a gyártótól függetlenül, a könnyűsúlyú robotok széles körével kompatibilis legyen.
„Még a kis tételben történő gyártási folyamatok automatizálásának is könnyen integrálhatónak kell lennie, máskülönben a robottechnológia nem lenne jó befektetés. Ezért gondosan választjuk ki a legjobb és leginkább felhasználóbarát robot kiegészítőket, amiket aztán az OnRobot technológiáival egybeépítünk. Rendkívüli boldogság számunkra, hogy mostantól a vákuum grippert is ajánlhatjuk a robot partnereinknek, valamint nagyon örülünk annak is, hogy a Purple Robotics első osztályú robotfejlesztőivel bővíthetjük a innovációs osztályunkat.” – mondta Enrico Krog Iversen, az OnRobot vezérigazgatója.
A Purple Robotics megvásárlásával a vákuum grippert az OnRobot az Egyesült Államokban is bemutathatta a robotikai kiegészítők kereskedői számára a szeptember 10. és 15. között megtartott chicagoi IMTS kiállításon. A három robotikai vállalat (OnRobot, Perception Robotics, OptoForce) tavasszal történő egyesülése után az OnRobot jelenlegi termékkínálata széleskörű robot kiegészítőket tartalmaz, beleértve az elektromos fogókat, erő/nyomaték szenzorokat, gecko grippereket és tapintó érzékelőket.
„Most még egy lépéssel közelebb jutottunk ahhoz a célunkhoz, hogy „egylépcsős” megoldásokat tudjunk nyújtani a robot kiegészítők vásárlóinak. Egészen biztos, hogy nem a Purple Robotics lesz az utolsó akvizíciónk. Más, egyéb izgalmas vállalatokat is figyelünk világszerte.” – mondta Enrico Krog Iversen. Az OnRobot tulajdonosi köre a közelmúltban egy újabb erős nemzetközi befektetővel, az amerikai Summit Partners kockázati tőkealap-kezelővel gyarapodott.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil robotok a gyógyszeriparban
- Mely területeken jelenti a fejlődés motorját a nyílt forráskód
- Hogy lehet sikeres a jövő munkavállalója?
- A tömeggyártástól a tömeges személyre szabásig
- Megérkezett az első intelligens viselhető robot
- Funside School: 21. századi angol, programozás és robotika már Óbudán is
- Az ABB és a Kawasaki megalkották a világon az első, kollaboratív robotokhoz kifejlesztett közös interfészt
- Beszélgető drónrajok, összehangolt repülés
- A kiterjesztett valóság és a kobotok lesznek az automatizálás új hullámának főszereplői
- Az európai polgárok jóléte alapvetően a digitális átállás sikerén múlik
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.