Az LG elnöke és technológiai vezetője nyitja meg a 2019-es CES kiállítást
Dr. I.P. Park, az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai vezetője beszédével nyitja meg a 2019-es CES kiállítást. A megnyitó január 7-én hétfőn, 18:30-kor kezdődik a Las Vegas-i MGM Park Színházban, az egyesült államokbeli Nevada államban.
Ez az első alkalom, hogy az LG nyithatja meg a technológiai szakkiállítást. Dr. Park AI for an Even Better Life, azaz Mesterséges intelligencia egy még jobb életért című előadása új szemszögből mutatja be, hogyan változtatja majd meg a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) a fel-használók életét a fejlődésre, az összekapcsolhatóságra és nyíltságra, azaz az AI három alappillérjére építve. A felsővezető beszédében arra is kitér, hogy az innovatív mesterségesintelligencia-technológiák hogyan gazdagítják majd a felhasználói élményt az otthonokban, az irodákban vagy az utakon. Dr. Park — felidézve, hogy a mesterséges intelligencia életünk minden területére hatással lesz, — előadásában azt is megemlíti majd, hogy az LG hogyan szán úttörő szerepet magának e technológiák fejlesztésben, ahog-yan egyszerű termékgyártóból életmód-innovátorrá alakul át.
Dr. Park az LG elnökeként és technológiai vezetőjeként a mesterséges intel-ligencia terén megvalósított innovációkban látja a vállalat fejlődésének mo-torját. A vállalatvezető több mint 30 éves kutatás-fejlesztési tapasztalattal rendelkezik olyan területeken, mint a szórakoztatóelektronika, az autóipari robotizáció, a távközlés és a szoftveripar. A világ egyik legsikeresebb tech-nológiai vezetőjeként tartják számon olyan kutatás-fejlesztési csapatok irányításáért, akiknek kezei közül a hagyományosan hardveralapú techno-lógiák szoftveralapú technológiákkal ötvözve kerültek ki.
“A 2019-es CES kiállítás várhatóan fordulópontot jelent majd a mesterséges intelligencia fejlesztése és a mindennapi termékekben és szolgáltatásokban történő alkalmazása szempontjából” — mondta Dr. Park. “Az LG-nél azt a stratégiát követjük, hogy a várakozásokat felülmúló, életmód fókuszú mes-terségesintelligencia-megoldásokkal tesszük teljesebbé a fogyasztók min-dennapjait — ezeket a CES színpadán mutatom majd be” — tette hozzá.
Gary Shapiro, az amerikai szórakoztató-elektronikai szövetség (Consumer Technology Association, CTA) elnök-vezérigazgatója elmondta: ”Az LG a mesterséges intelligencia forradalmának egyik globális úttörője. Ez a for-radalom az egészségügytől kezdve a mezőgazdaságon és a szállításon át a gépiparig majdnem minden nagyobb iparágra hatással lesz. Dr. Park az LG első nyitóbeszédét tartja a CES történetében, ezért különösen nagy örömmel üdvözöljük, és nagy várakozással tekintünk előadása elé, melyben az otthonainkat, vállalkozásainkat és közösségeinket átértelmező mes-terséges intelligencia jövőjébe avat be minket.”
A 2019-es CES-en kiállító 4500 vállalat 20 termékkategóriában mutat be többek között olyan megoldásokat, amelyek átformálják azt, ahogyan élünk, dolgozunk és játszunk. A kiállítás hozzáférést nyújt az átalakulást segítő, legmodernebb technológiákhoz, például az 5G mobil-adatkapcsolathoz, a mesterséges intelligenciához, a kiterjesztett és vir-tuális valósághoz, az okosotthonokhoz, okos városokhoz, okos sportokhoz és a gépi intelligenciához.
Az LG termékei és szolgáltatásai 2019. január 8. és 11. között a CES kiállítás Tech East területén, a Las Vegas Convention Center (LVCC) központi csar-nokának 11100-as standján tekinthetők meg.
Kapcsolódó cikkek
- Az LG OLED tévéivel válik még teljesebbé az űr-élmény
- Többet fényképezünk, kevesebbet telefonálunk a mobilunkkal
- CEBIT 2019 – még több újdonság
- A Leica, a Panasonic és a Sigma létrehozta az L-Mount szövetséget
- Kortárs kiállítás a Lupán
- NJSZT50 - Kiállítás a Neumann Társaság első fél évszázadáról
- Az LG G7 One és a G7 Fit prémium okostelefonokra jellemző intelligens funkciókat kínál, kivételes áron
- Az LG vezetői először részletezték a vállalat AI-stratégiáját
- A változatos portfólió megmutat be az LG
- Az LG piacvezető pozícióra tör a prémium televíziós technológiák terén
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.