Együtt világít az E.ON és a Tungsram
Az egyik legrégibb, jól ismert magyar márkával, a Tungsrammal együttműködésben kínál az E.ON korszerű és fenntartható, okos technológián alapuló közvilágítási megoldásokat.
A két cég három évre szóló megállapodása szerint a párezres falvaktól a nagyvárosokig bármely település önkormányzata élvezheti a jövőben a közösen megvalósított, modern közvilágítás előnyeit. Az együttműködés keretében olyan településre szabott fényszolgáltatást kínálnak majd, amely az alkalmazott innovatív megoldásoknak köszönhetően sikerrel ötvözi a költséghatékonyságot a településen élők megnövekedett komfortérzetével.
Az évszázados tapasztalatokkal rendelkező, ismét önálló „magyar multi”, a Tungsram és az E.ON Hungária közösen megvalósított projektjeinek célja, hogy Magyarországon – a települések lakosságszámától függetlenül – olyan közvilágítás-technológiai megoldásokat alkalmazzanak, amelyek nem csupán energiatakarékosak, költséghatékonyak, hanem a településen lakók és az önkormányzatok igényeinek is megfeleljenek. Lényege, hogy az E.ON „okos város” (Smart City) koncepciójának mentén az adott településhez igazítják a világítástechnikát. Ehhez előbb méréseket végez az energiacég, majd a település igényeihez alkalmazkodva az együttműködő két vállalat tervezi meg a mérhető, szabványoknak megfelelő fényszolgáltatást. Így a végeredmény innovatív, a lakók életkörülményeit javító, ugyanakkor energiahatékony világítás lesz.
„A már jól működő Smart City koncepciónk most új lendületet kap a Tungsrammal történő együttműködéssel. Örülünk, hogy egy ilyen nagy múltú magyar cég lett a partnerünk ebben. Megállapodásunk ráadásul nem áll meg ezen a ponton: tapasztalatainkat, tudásunkat szakmai fórumokon és diákokoknak is bemutatjuk, ezzel is megosztva a jövőbe mutató ügyfélmegoldásainkat” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária igazgatósági tagja.
“Büszkék vagyunk arra, hogy az E.ON-nal közösen a legmodernebb megoldásokat tesszük elérhetővé a közösségek számára, olyanokat, amelyeket Magyarországon fejlesztünk és itt is hozunk létre. Együttműködésünk azt a célt szolgálja, hogy az optimális világítás kialakításával, valamint az ehhez kapcsolódó adatalapú, illetve jövőbe mutató okos megoldásokkal élhetőbb környezetet biztosítsunk. Arra törekszünk, hogy Magyarországot a legokosabb országgá tegyük” – tette hozzá Jörg Bauer, a Tungsram Group elnök-vezérigazgatója.
A két cég együttműködése nem csak a közvilágításra, hanem az ipari és beltéri világítás korszerűsítésekre és ezekben alkalmazható okos világítástechnikai megoldásokra is érvényes. Az elképzelések szerint a jövőben közösen dolgoznak az energia-ellátás, az energia-hatékonyság, az akkumulátorok felhasználása, a megújuló energiaforrások és az okoshálózatok, illetve ipari internethálózatok területén is. A két vállalat további tervei között szerepel, hogy a közösen megvalósított világítási megoldásokat népszerűsítsék a környező országokban is.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar versenyzőre is szavazhatunk a berlini fényfesztiválon
- Az E.ON a Microsofttal együttműködve kiemelt biztonságú, hatékony megoldást fejleszt
- Videót vetít, kezet fog, ölel, táncol a robot
- Drónokat is használ az E.ON a hálózati hibák felderítésére
- Új online nyomon követési rendszerek az E.ON-nál
- Viszlát papír, helló digitális megoldások
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Balatonról indulnak a világ első Electrojetjei!
- Okos technológia segíti az ügyfeleket az E.ON Facebook oldalán
- Gyorsabbá válhat a hibaelhárítás az E.ON-nál
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.