Euronics-GKI Digital: elhúzódik az idei Black Friday

forrás: Prím Online, 2018. november 15. 15:02

Az Amerikában hagyományosan egy napos Black Friday Magyarországon egyre inkább átalakul a magyar kereskedők és fogyasztók igényeinek, elvárásainak megfelelően. Az idei – immár ötödik – Black Friday mostanra az online és hagyományos kereskedelem minden fontosabb szereplőjét valamilyen formában megmozgató, a vásárlók számára valódi „kincsvadászattal” felérő eseménnyé nőtte ki magát, ahol felértékelődik a többcsatornás értékesítés szerepe is. 

Az idei Black Friday akciók során összességében várhatóan 800-840 ezer vásárló fog online is rendelni, az internetes költések összértéke pedig meghaladhatja a 40 milliárd forintot – derül ki az Euronics műszaki áruházláncpiaci jelentéséből, melyet a GKI Digital közreműködésével készített.

 

840 ezer vásárló, 40 milliárdos online költés

A jelentés szerint – az egy főre vetített, átlagosan 45-50 ezer forintos várható költés mellett – idén csak az online rendelések közel 40 milliárd forintos forgalmat eredményezhetnek a Black Friday időszak alatt. Ez az egész évre várható online kiskereskedelmi forgalom csaknem 9%-át jelenti. Mint az az Euronics számára készült reprezentatív kutatásból kiderült, 10-ből 4 online vásárló várhatóan legalább két alkalommal elcsábul majd egy-egy ajánlat kapcsán, így összességében hozzávetőleg 1,1-1,2 millió internetes vásárlás realizálódhat a leértékelések során.

 

A Fekete Péntek már nem csak egy péntek

Míg tavaly a kereskedők többé-kevésbé összezártak és egyszerre akcióztak, addig az idei évben a vásárlók akár 1-2 hétig is válogathatnak az állandóan frissülő akciós kínálatból és az üzletekbe, plázákba látogatva is keresgélhetnek a dedikált ajánlatok között. 

 

Ennek legfőbb oka, hogy az idei Black Friday akciókhoz már a kereskedelem szinte minden szegmense csatlakozott, így a november 12. és 25. közötti két hétben minden napra jut egy-egy akciós nap. 

 

Mostani értelmezésben a magyar vásárlók szemszögéből a Black Friday – az eredeti amerikai kezdeményezést szabadon értelmezve – akár 1-2 hétig tartó akciós időszakot is lefedhet. A Black Friday a kereskedők számára pedig nem feltétlenül csupán évi egy, pénteki nap. Sokkal inkább egy olyan dedikált akció(hullám), amikor nagyobb értékű termékek, szélesebb választékban kerülnek a kínálatba. 

 

“Ez a sajátos magyar piaci folyamat egyfelől kedvező, mivel a sok akcióból mi vásárlók könnyebben megtalálhatjuk a nekünk megfelelő ajánlatot anélkül, hogy mindent egyetlen napon kelljen beszereznünk. Másfelől a kereskedőknek a hatalmas zajban nehéz és igen költséges kitűnni, még az ütősebb ajánlatokkal is” – összegezte a kialakult helyzetet Hunyady László az Euronics műszaki áruházláncmarketing és értékesítési igazgatója.

 

 

Erősödik a hagyományos üzletek szerepe

Az elhúzódó akciós időszak fontosságát és a többcsatornás értékesítés felértékelődését támasztják alá a GKI Digital felmérései is: az internetezők 90%-a számára a webes vásárlás mellett kiemelten fontos, hogy el tudjon menni egy üzletbe és meg tudja nézni, át tudja venni a kiválasztott terméket akár személyesen is. Az online vásárlók 36%-a rendszeresen használja a webáruházakat készletellenőrzésre, hogy aztán célirányosan vásároljon (offline) a kereskedés útba eső üzletében is – ez utóbbi vásárlói szokás a Black Friday rendelések kézhezvételét is jelentősen gyorsítja az olyan, kiterjedt országos hálózattal rendelkező kereskedéseknél, mint amilyen az Euronics is.

 

Ez igaz a mobiltelefonokra és a háztartási gépekre is, annak ellenére, hogy ezeket a termékeket az interneten könnyű műszaki tartalmuk alapján összehasonlítani. Előnyben vannak a hagyományos üzlethálózattal rendelkező webáruházak akkor is, ha az online rendelt termékek üzletben történő átvételéről van szó. A kutatócég szerint 10-ből 6 esetben, amennyiben elérhető távolságban van egy szaküzlet vagy bolt, az online vásárlók inkább a személyes átvételt választják a kiszállítási díj megfizetése helyett.

 

Ha egy kereskedő online és hagyományos csatornával rendelkezik, egyre fontosabbá válik, hogy a csatornák képesek legyenek támogatni egymást – az online vásárlás üzletben, a bolti készletből történő átvétele mindenképp kényelmesebbé, gyorsabbá teszi a vásárlók számára a termékek beszerzését, és könnyít a logisztikai szolgáltatóknál ebben az időszakban jelentkező extra terheltségen is. Másrészt az offline áruházban nem kapható, vagy készleten nem lévő termékek online rendelésének ösztönzésével lehet növelni a vásárlási kedvet az üzletben nézelődő vásárlók körében.

 

A kereskedők nem csak árakkal, hanem hozzáadott értékes szolgáltatásokkal is tehetnek a vásárlók bevonzásáért – a hosszabbított garancia, a visszáru egyszerűsített, ünnepek utánra meghosszabbított visszaküldése ösztönzően hathat a vásárlási kedvre.

 

A Black Friday akciók során inkább még magunknak vásárolunk

Az Euronics által rendelt reprezentatív GKI kutatás rávilágít arra, hogy a magyar vásárlók a Black Friday akciók során elsősorban még nem a karácsonyi ajándékokat vásárolják, hanem saját, az akciós időszakra halasztott beszerzéseiket valósítják meg. Ennek megfelelően – bár az ünnepi szezon a Black Friday-jal indul – november végén leginkább a szórakoztató elektronikai cikkek, számítástechnikai eszközök, okostelefonok, játékkonzolok és háztartási gépek vásárlását tervezik a vásárlók. Miután a saját vásárlásokkal végeztek, még átböngészik az ajánlatokat karácsonyi ötletek és ajándékok után kutatva, de a karácsonyra szánt meglepetések vásárlásával sokan inkább megvárják a december eleji fizetést.

 

Black Friday az Euronics-nál

A szórakoztató elektronikai termékek mellett az Euronics üzleteiben  várhatóan a háztartási gépek lesznek a legnépszerűbb termékek a Black Friday során. Tavaly ezen termékek vásárlása 50%-kal haladta meg még a Black Friday átlagos hatását is, míg a TV-k és HiFi berendezések esetében ez közel 200%-os többletet jelentett. 

 

A Black Friday akciókban az Euronics teljes hálózata is aktívan részt vesz, a webáruházon kívül mind a 66 üzlet készül akciós készlettel és ajánlatokkal. Az Euronics-nál ráadásul az idei évben egy egész héten át tart majd a Black Friday. A több csatornás értékesítést kihasználva az Euronics esetében az online rendelést is át lehet venni személyesen bármelyik áruházban.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32