November 22-ig még lehet pályázni Vodafone Főállású Angyalnak
A Vodafone Magyarország Alapítvány által meghirdetett Főállású Angyal pályázatára november 22-ig várják a jelentkezőket. A Főállású Angyal nyílt pályázatának nyertese egy éven keresztül dolgozhat választott projektjén teljes munkaidőben, havi bruttó 400.000 forintos fizetésért.
A Vodafone abban is segít, hogy a győztes pályázó megtalálja a megfelelő, projektjéhez leginkább illeszkedő alapítványt vagy egyesületet maga mellé. A pályázattal kapcsolatos legfontosabb információk itt érhetők el, a felmerülő kérdéseket pedig a vodafonetamogatas@donorsforum.hu e-mail címen várják.
A Főállású Angyal a Vodafone Alapítvány legismertebb és legnépszerűbb társadalmi projektje, melyet 2002-ben hirdettek meg először Új-Zélandon. A Vodafone Magyarország Alapítvány 2008-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, éppen 10 évvel ezelőtt. Az idei év újdonsága, hogy a pályázati ötletnek tartalmaznia kell valamilyen digitális megoldást is. Ez lehet bármilyen eszköz, szolgáltatás, vagy program, amelynek van információtechnológiai vonatkozása – ilyen például a mobiltelefon, tablet, Skype, vagy a Facebook is.
A pályázat nyertese egy éven keresztül dolgozhat választott projektjén teljes munkaidőben, havi bruttó 400.000 forintos fizetésért. A Vodafone segíti a győztes pályázót, hogy megtalálja a megfelelő, projektjéhez leginkább illeszkedő alapítványt vagy egyesületet maga mellé. Munkáját e szervezet munkatársaként fogja ellátni, hogy a folyamatos szakmai támogatás is biztosított legyen számára. A korábbi Főállású Angyalok visszajelzései alapján a program jócskán túlmutat az egy éves perióduson: legtöbbjük az egy évet leteltét követően is folytatták projektjüket, ami ez idő alatt a szívügyükké vált.
A Főállású Angyal pályázat részletei a https://www.vodafone.hu/vodafonerol/vodafone-a-tarsadalomert#foallasu-angyal oldalon érhetők el. Az érdeklődők november 22-ig küldhetik el pályázatukat az oldalon elérhető egyszerű sablon kitöltésével. A kérdéseket pedig vodafonetamogatas@donorsforum.hu e-mail címen várják a szervezők.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone Magyarország mérnökei segítenek a Mangkhut szupertájfun sújtotta Fülöp-szigeteken
- Évente több ezer nő és gyermek életét mentheti meg Tanzániában a Vodafone mentőtaxija
- A Vodafone továbbra is a legvonzóbb munkahelyek között
- Az idei tanévben újjászületik a Vodafone Digitális Iskola Programja
- A Vodafone 1+1 ünnepi készülékkedvezménnyel kedveskedik a családoknak
- Új Vodafone telefon azoknak, akik többre vágynak
- Dr. Beck Györgyöt választotta elnökévé az NJSZT
- Youtuber, egyetemi docens és gimnazista a Future Makers programozóverseny zsűrijében
- Indulnak az új Jeremie-alapok: 80 milliárd forint friss forrás érhető el innovációra
- Meglepetéssel indul a jubileumi Főállású Angyal pályázat
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.