27. Magyar Innovációs Nagydíj
Keresik azokat a gazdasági társaságokat, ill. szervezeteket, melyek 2018-ban jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő innovációs díjakra, köztük az Innovációs Nagydíjra, 2019. február 13-ig lehet jelentkezni.
2018. november 21-én, az MTA Klubjában hirdette meg a Magyar Innovációs Szövetség a 27. Magyar Innovációs Nagydíjat. A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, ill. szervezetek vehetnek részt, amelyek a 2018. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el.
A találkozón Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke ismertette a jelentkezés feltételeit, az eddigi tapasztalatokat. A Pályázat először 1992-ben került kiírásra, az azóta eltelt 26 év során 1186 pályázat érkezett, s az 1028 mérhető innovációs teljesítmény közül 202 kapott innovációs díjat.
Az idei pályázaton a 2018. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további hat kategóriában kaphatnak díjat. Az ünnepélyes átadásra 2018. március végén kerül sor az Országházban.
Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2018-ban elért többleteredmény/többletárbevétel, és egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét, ill. társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.
A meghirdetésen a bírálóbizottság elnöke, Dr. Palkovics László nevében az NKFI Hivatal elnöke, Birkner Zoltán tartott előadást „A 2019. év innovációs célkitűzései” címmel.
A 2017. évi innovációs díjakat elnyert vállalkozások közül az Innovációs Nagydíjat nyert Richter Gedeon Nyrt. elnöke, Bogsch Erik – aki egyben az idei Innovációs Klub ülés házigazdája is volt –, az Ipari Innovációs Díjban részesült MOL Nyrt értékesítési vezetője, Puskás Levente, az Agrár Innovációs Díjban részesült KITE Zrt. innovációs főigazgatója, Hadászi László, a Környzetvédelmi Innovációs Díjban részesült Gremon Systems Zrt. ügyvezető igazgatója, Lóczi János és az SZTNH Innovációs Díjában részesült Kőröstej Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. marketing és PR vezetője, Nagy Béla számolt be a 2018. évi innovációs tevékenységükről.
Kapcsolódó cikkek
- November 22-ig még lehet pályázni Vodafone Főállású Angyalnak
- Youtuber, egyetemi docens és gimnazista a Future Makers programozóverseny zsűrijében
- Indulnak az új Jeremie-alapok: 80 milliárd forint friss forrás érhető el innovációra
- Meglepetéssel indul a jubileumi Főállású Angyal pályázat
- Az év középiskolai tanári csapata a digitalizációért
- Folytatódhat a nevezés – hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- Az Év Legjobb Gamification Szakdolgozata pályázat
- Kihirdették a „Digitális Esély 2018” pályázat nyerteseit
- Tizenéves jövőtervezőket keres a UPC
- Ismét lehet pályázni az ABB női műszaki egyetemi hallgatók részére kiírt mentorprogramjára
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.