Elindult a nevezés a XXXIV. OTDK Informatika Tudományi Szekciójára
Megkezdődött a hallgatói nevezés a jövő év tavaszán megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, melyen azon pályamunkák és szerző hallgatók nevezhetnek, akik az intézményi TDK-konferencia keretein belül erre jogosultságot szereztek. A magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói mellett a határon túli intézményekből, valamint középiskolákból is részt vehetnek a tehetséges diákok kutatási eredményeikkel.
Az Informatika Tudományi Szekcióban - melynek házigazdája az Óbudai Egyetem - az informatika tudomány legkülönbözőbb területeihez kapcsolódó, az informatika eszközeinek és módszereinek fejlesztéséhez hozzájáruló pályamunkákat várják. A nevezési határidő: 2019. január 9.
A szekcióra a szervezők mintegy 110 pályaművet várnak a hazai és a határon túli felsőoktatási intézményeiből, közel 250 fő részvétele mellett. A tagozatokban bemutatásra kerülő, a tudományos eredményeket ismertető előadások mellett kulturális programok is várják a résztvevőket, melynek körében Parlamentlátogatást, az egyedülálló IT evolúció információtörténet kiállítás megtekintését, illetve hajókirándulást szerveznek a résztvevőknek.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével zajló Informatika Tudományi Szekció díjazásához szükséges forrásokat a gazdasági élet szereplőinek támogatásával kívánja az egyetem biztosítani. A szekciók támogatóit a hozzájárulás mértékétől függően Gyémánt, Arany, Ezüst és Bronz fokozatú támogató címmel kívánják megtisztelni.
Első alkalommal került meghirdetésre az OTDT pályázatával a Roska Tamás tudományos előadás, mely a tehetség elismerése és a fiatal kutatói teljesítmények megismertetése érdekében, valamint Roska Tamás tudományterületeket összekapcsoló, nemzetközileg elismert kutatói életműve előtti tiszteletadás jegyében fogalmazódott. A szekciónként egy díjazott doktorjelölt, vagy PhD fokozatot szerzett fiatal kutató az eredményeit magas színvonalú és élményt nyújtó tudományos, tudománynépszerűsítő előadásban tárja szakterülete iránt érdeklődő, fiatalok és mentoraik elé.
A 2019. április 16. és 18. közötti rendezvényről további információk, a szekció felhívása, valamint az aktualitások elérhetők a XXXIV. OTDK Informatika Tudományi Szekciójának hivatalos weboldalán a http://www.it.otdk2019.uni-obuda.hu címen.
Kapcsolódó cikkek
- Nevet és arculatot vált a vállalatirányítási rendszerek szakértője
- Duális képzést indít a Siemens az Óbudai Egyetemen
- Az Óbudai Egyetemre került a Kempelen Farkas életművét bemutató, mozgó sakkfigura
- Mozgásban, megállás nélkül: a „nonstop IT” öt alapköve
- Új informatikai rendszer a budaörsi szakrendelőben
- Felhőben újjászületett informatika
- Budapestre érkezik az AWSome Day!
- Ahol a napi robot öröm…
- A Fujitsu megszünteti a jelszóhasználat kihívásait
- Az YK2-höz hasonló krízishelyzetet is okozhat a nyári-téli időszámítás eltörlése?
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.