Ötödször is piacvezető a Vodafone

forrás: Prím Online, 2019. január 18. 11:29

A Gartner az ötödik egymást követő évben a Vodafone-t nevezte meg globális vezetőként a menedzselt M2M (gépek közötti) szolgáltatásokat vizsgáló, „Magic Quadrant for Managed M2M Services, Worldwide”* elnevezésű felmérésében. 

A legmagasabban elhelyezkedő pozíciót „megvalósítási képességének”, míg a középponttól leginkább jobbra eső helyezést „víziója teljességének” köszönhetően érte el a „Vezetők” kvadránsban. 

 

„Az, hogy a Gartner a rekordnak számító ötödik egymást követő évben újból a „Vezetők” negyedbe helyezte a Vodafone-t, az IoT területén tapasztalt rendkívüli fejlődésünknek és ezzel együtt annak elismerése, hogy innovátorként erős piaci pozícióra tettünk szert” – mondta Stefano Gastaut, a Vodafone IoT igazgatója. – „Úgy érezzük, hogy IoT képességeink folyamatos fejlődésének, valamint az új technológiai területek – például az NB-IoT – felé való terjeszkedésünknek köszönhetően egyre több ügyfél élvezheti a „dolgok internete” (IoT) által kínált lehetőségeket.”

 

 

A legfrissebb Vodafone IoT Barometer Report  felmérés szerint az IoT projektek mérete egyre növekszik: tavaly a nagyszabású IoT projektek száma megduplázódott, és a vállalatok 61 százaléka egyetért abban, hogy a digitális átalakulás IoT nélkül lehetetlen.

 

Gastaut hozzátette: „A „dolgok internete” területén egyre erősödik a verseny, és nagy örömünkre szolgál, hogy a Gartner jelentésében sikerült megtartanunk vezető pozíciónkat. Az IoT már napjainkban is rengeteg vállalkozást és életet segít világszerte. A terület vezetőiként örömmel visszük magunkkal ügyfeleinket a még izgalmasabb jövő felé vezető úton. Barométer jelentésünk szerint a „Követők” 79 százaléka gondolja úgy, hogy az IoT az elkövetkezendő négy évben óriási hatással lesz az egész gazdaságra.”

 

A Gartner teljes ‘Magic Quadrant for Managed M2M Services, Worldwide’ c. jelentésének megtekintéséhez kattintson ide.

 

__________________

* Gartner: ‘Magic Quadrant for Managed M2M Services’ globális felmérés.  Szerzők: Pablo Arriandiaga, Eric Goodness, Leif-Olof Wallin, Cindy Madsen, Toni Nyren, Jonathan Davenport és Godfrey Chua. Megjelent 2018. december 3-án.

A Gartner a közzétett kutatási anyagaiban ismertetett szállítók, termékek és szolgáltatások egyikét sem ajánlásnak szánja, és nem tanácsolja azt a technológiai felhasználóknak, hogy csakis a legmagasabb besorolással vagy egyéb minősítéssel rendelkező szállítókat válasszák. A Gartner közzétett kutatási anyagai a Gartner kutatási szervezetének véleményét tartalmazzák, és nem tekinthetők ténykinyilatkoztatásnak. A Gartner semmilyen kifejezett vagy implikált szavatosságot nem vállal a kutatással kapcsolatban, beleértve annak megfelelőségét, illetve adott célra való alkalmasságát.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32