Együtt egy jobb internetért!

forrás: Prím Online, 2019. január 31. 08:49

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat felkérésére hatóságok, informatikai cégek, civil szervezetek és gyerekek fognak össze, hogy a Biztonságos Internet Nap alkalmából felhívják a figyelmet a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.

A Biztonságos Internet Napot (Safer Internet Day – SID) az Európai Unió Safer Internet Program akciótervének keretein belül ma már a világon több mint 100 országban – köztük az Európai Unió minden tagállamában –, minden év februárjának első keddjén, ugyanazon a napon rendezik meg.

 

Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Ezért a SID idén is közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk dolga, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük a magunk és egymás, de különösen a fiatalok számára. Ezért is lett 2019-ben a SID szlogenje: “Együtt egy jobb internetért!”

 

A Safer Internet Day (SID) – Biztonságos Internet Nap hazai programjai

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője figyelemfelkeltő eseményt szervez erre a napra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületében, amelyen szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vesznek részt. A rendezők hazai intézményeket, gyermekvédelmi szakembereket, játékszakértőket, webes biztonsági szakembereket, de távközlési cégeket, internetszolgáltatókat, non-profit szervezeteket, multinacionális cégek képviselőit is várják az eseményre.

 

A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2019-es Biztonságos Internet Nap alkalmából videópályázatot is hirdetett hazai általános és középiskolások számára, egy maximum háromperces kisfilm elkészítésére.  A videópályázattal a fiatal felhasználókat szeretnék aktív fellépésre buzdítani, hogy a közösségi tér lehetőségeit és előnyeit kihasználva valós problémákra bátran merjenek reagálni, hasonlóan az influencerekhez. A beérkezett kisfilmeket szakmai zsűri értékeli, a díjátadóra a Biztonságos Internet Nap rendezvényén kerül sor, ahol a szervezők a díjazott munkákat be is mutatják.

 

Idén még több érdekességgel is készülnek a szervezők. Lesz például egy internetbiztonsági élő könyvtár is, melybe olyan területekről hívtak meg szakértőket, mint a közösségi média, a hírközlés, a kiberbűnözés elleni fellépés, lelkisegély-vonal és tanácsadás, etikus hekkerség, hogy a szereplők véleményt cseréljenek egymással, megosszák tapasztalataikat, és válaszoljanak a résztvevők kérdéseire. 

 

Több éve részt vesznek a Safer Internet Program Youth Panel fiatal tagjai is ezen az eseményen, mint ahogyan most is. A fiatalok mind a kerekasztal-beszélgetésben, mind az internetbiztonsági élő könyvtárban képviselik a korosztályukat.

 

Az érdeklődők kipróbálhatják az Óriás Lájkvadász társasjátékot is, a Safer Internet Program oktatóinak vezetésével.

 

A gyerekek, szülők és a pedagógusok minden településen idén is nagy lelkesedéssel fogadták a SIP- oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással.

 

A Biztonságos Internet Nap hazai programjáról a www.saferinternet.hu oldalon található bővebb információ.

 

Rendezvény helyszíne és időpontja: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Zrínyi Terem (1083 Budapest, Ludovika tér 2.)

2019. február 5. (kedd), 9.00-13.00 óra

További információ a nemzetközi programokról: https://www.saferinternetday.org/

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32