Beszámoló a Safer Internet Program 2018. évi oktatási eredményeiről
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője összesítette 2018-as oktatási tevékenységét. A szervezet a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is kötetlen, játékos, interaktív formában hívta fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre, azok kivédésének lehetőségeire, és az internet által kínált pozitív lehetőségekre, azok hasznos felhasználására.
Internetbiztonsági foglalkozások, előadások egész Magyarországon
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a program itthoni koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatói az internet biztonságos használatának oktatásával, tudatosításával foglalkoznak. Ennek érdekében 2018-ban a SIP oktatói közel 38 000 felhasználót oktattak.
A 29 176 gyerek mellett 8789 tanárt, szülőt és döntéshozót is továbbképeztek, 265 különböző budapesti és 91 vidéki helyszínen, összesen 582 alkalommal.
A gyerekek, szülők és pedagógusok minden településen érdeklődve fogadták az oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással.
Az év során két különböző, az internetbiztonság témájában kiírt pályázatukra közel 200 gyerek jelentkezett három különböző korcsoportban – általános iskola alsó-, felső osztályai és középiskola –, nemcsak budapesti, hanem számos vidéki oktatási intézményből is. A nyertesek pénzjutalmat és értékes tárgyjutalmat kaptak.
Térképen a 2018 során tartott előadásaik: Budapest és környékén
tartott foglalkozásaik:
Éves áttekintés, mérföldkövek
2018. február 6-án, a Biztonságos Internet Napon Szervezetük egy egynapos programmal és egy pályázattal készült. A pályázatra közel 70 pályamunka érkezett be, a rendezvény során pedig az érdeklődők különböző szakemberekkel találkozhattak és beszélgethettek az internetbiztonságról.
2018 áprilisában ismét csatlakoztak a Digitális Témahéthez, ekkor 17 budapesti és 54 vidéki intézményben összesen 165 órát tartottak oktatóik. A SIP idén is csatlakozik ehhez a programhoz, április 8-12. között.
2018. május 26-27-én, a Városligeti Gyereknapon felállított Biztonságos Internet sátrukban támogatóik, partnereik, informatikai cégek, döntéshozók és önkéntesek az addiginál is nagyobb létszámban várták a sátor látogatóit, ahol a két nap során több mint tízezren fordultak meg. Itt az internetbiztonsághoz, adatvédelemhez kapcsolódó kalandos játékok, labirintus, különböző kézműves-foglalkozások és logikai játékok várták a gyerekeket és szüleiket.
A mozgalmas tanévet kalandokkal teli nyár követte. A nyári szünet idején közel száz szabadtéri rendezvényre, témanapra, témahétre, tematikus táborra, nyáritáborra, programozó táborba hívták a SIP oktatóit, ahol interaktív foglalkozások keretében, játékos formában beszélgethettek a kíváncsi gyerekekkel.
Október 2-án rendezték meg az V. Internetkonferenciát, „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” címmel a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a 23 előadást több mint 300 hallgató követte a helyszínen. Az előadásokat élőben is közvetítették a neten, ezek jelenleg is elérhetőek szervezetük Youtube csatornáján és a www.gyermekmento.hu honlapon is.
2018-ban ezen kívül több hazai és külföldi konferencián is részt vettek, melyeken az alábbi témakörökben tartottak előadást: internetbiztonság témájában szervezett nemzetközi szimpóziumon Szörényváron és a Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferencián, Csíksomlyón (Erdély), de részt vettek a V4+ és Keleti Partnerség Szakértői Szemináriumán is Budapesten.
2018-ban munkájukat a Microsoft is támogatta a Cash Grant Projekt keretében, mely segítségével további iskolákhoz és gyerekekhez juthattak el. Ugyancsak a Cash Grant Projekt keretében a Logiscool segítségével a gyerekek a kódolásról is tanulhattak.
Ezen kívül az év során még olyan egyetemekkel is együttműködtek (ELTE, Neumann János Egyetem, Kecskemét), ahol a Pedagógusképző Kar hallgatóinak is beszélhettek az internet biztonságos használatának fontosságáról az oktatásban.
Fiatalokból álló Youth Panel-csapatuk 2018 során újabb lelkes tagokkal bővült, illetve kiválasztották azt a fiatalt is, aki programjukat Brüsszelben képviselhette a most már éves rendszerességgel megrendezésre kerülő Safer Internet Fórumon.
Az évet egy megtisztelő, baráti látogatással zárták, hiszen Budapesten fogadhatták a Program nemzetközi koordinációját irányító csapatának brüsszeli képviselőjét.
Továbbra is megunhatatlan a Lájkvadász társasjátékuk
A „Lájkvadász” nevű társasjáték egy saját fejlesztésű offline társas, mely edukatív módon vezeti rá a játékosokat arra, hogy mit szabad tenni a világhálón, illetve hogyan lehet elkerülni az internet különböző veszélyeit. A játék során a gyerekeknek különböző feladatokat kell teljesíteniük, szituációs szerepjátékok vannak, melyekből nemcsak tanulni tudnak játékostársaiktól, de olyan hasznos tanácsokat, információkat is megtudhatnak, amelyek segítségével tudatos felhasználókká válhatnak.
A társast az oktatók rendszeresen viszik magukkal a rendezvényekre, foglalkozásokra, amellyel még könnyebben és közvetlenebbül tudják megszólítani a gyerekeket, hisz játékosan, kötetlen formában nagyon sok hasznos információ adható át vele. A társasjáték nagyon népszerű a pedagógusok körében is.
A játék továbbfejlesztett verziója is közkedvelt volt a nagyobb rendezvényeken, melyet már nem csak az asztalnál, hanem szabad téren, élőbábus megoldással is lehet használni.
A Lájkvadászk továbbra is megrendelhető ingyenesen a sip@gyermekmento.hu címen.
Fotók: Gordon Eszter, SIP
Kapcsolódó cikkek
- Az egyetemi hallgatók harmada már átélte a kapunyitási pánikot
- Együtt egy jobb internetért!
- Az E.ON remek hely a tanulásra
- Együtt egy jobb internetért!
- Vállalati tréningekkel és tapasztalatai megosztásával kezdi a Codecool az évet
- További rekordot döntött az Educatio kiállítás
- Robotprogramozással újít a Vodafone és a Skool
- Az idei Educatio már a tanulmányokat követő munkaéletre is összpontosít
- Biztonságos Internet Nap 2019
- Gyakornoki programban készülnek fel a jövő pedagógusai
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.