Azokat az IT kompetenciákat keresik leginkább a cégek, amelyek pár éve még nem is léteztek

forrás: Prím Online, 2019. március 3. 11:17

A toborzók a munkaerőhiányt az IT Fejlesztés és Telekom kategóriában érzékelték az elsők között Magyarországon. Ez a trend jelenleg is tart: évről-évre csökken az álláshirdetésekre leadott jelentkezések száma. 

A hagyományosan ezzel a kategóriával azonosított fejlesztői és rendszergazdai pozíciók mellett viszont egyre markánsabb arányban szerepelnek olyan irányok, amelyek pár évvel ezelőtt még szinte láthatatlanok voltak. UX/UI szakértőből például 260 százalékkal több nyitott pozíció volt 2018-ban, mint 2014-ben.

 

Az IT szakemberek Budapest mellett legtöbben Pest, Fejér, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében keresnek munkát, ez fedi az álláskínálatot is. A legnagyobb kihívás Vas, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében elhelyezkedni, itt a jelentkezők száma viszonylag magas, míg arányaiban kevesebb a nyitott pozíció – derül ki a Profession.hu felületén tavaly megjelent 134 ezer álláshirdetés statisztikáiból.

 

A verseny rendkívül kiélezett a szakképzett munkaerőért, ráadásul egy átlagos jelölt összesen csupán 3 pozícióra adja csak a be a jelentkezését. A cégek leghatékonyabban a juttatások pontos meghatározásával tudják vonzóvá tenni az hirdetéseiket. Ezek közül a bónusz és a mozgóbér a leginkább izgalmas a jelölteknek, ezekre érkezik a legtöbb pályázat. Négy évvel ezelőtt a legtöbben rendszergazda állást kerestek, 2018-ban már az IT Telecom pozíciók voltak a legnépszerűbbek.

 

A cégeknél végbement digitalizáció miatt egyre több munkakörre tekintenek az IT kategória részeként. A „digital skill” minden olyan digitális munkahelyi képességet és készséget jelöl, amely szükségeltetik az adott munkakör betöltéséhez és ellátásához – például az online marketingesek SEO/SEM ismerete, vagy egy beszerző jártassága a különféle vállalatirányítási rendszerekben.

 

Az utóbbi 4 évben átlagosan kétszeresére nőtt azoknak a hirdetéseknek a száma, amelyekben olyan digital skill-elvárások szerepelnek, amelyek nem klasszikus IT ismereteket fedik. A legkiemelkedőbb növekedést a UX/UI (260%), az agile/agilis (236%) és a PPC (198%)kompetenciákat követelményként jelölő állásajánlatoknál figyelték meg a vezető állásportál elemzői. Ezek mellett nagyon népszerűek a Scrum (192%), a Mobile (191%) és a Social media (189%) hívószavak is – olyan képességek, amelyeket kevesebb, mint 10 évvel ezelőtt statisztikailag még nem is léteztek.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32