Ne legyen „átalakítás miatt zárva”, avagy a digitális átállás 4 alappillére
A digitális átalakulás szinte minden szervezetnél a toplistán szerepel a rövidebb vagy a hosszabb távú célok között. De hogyan kivitelezhető a modernizálás anélkül, hogy az megzavarná a vállalat mindennapi működését? A Micro Focus szakértői összegyűjtötték a négy legfontosabb területet, amelyek fejlesztése segít zökkenőmentessé tenni az átállást.
A vállalatok egyre szélesebb körben törekednek arra, hogy digitális alapokra helyezzék működésüket, hiszen az új technológiák segítségével gyorsabban és hatékonyabban tudják kiszolgálni a folyamatosan változó igényeket. Nem kérdés tehát, hogy a digitális átalakulás jelentős versenyelőnyt biztosít, ezért fontos célnak számít, az odáig vezető út azonban a legtöbb szervezet előtt még ködös. Különösen nehéz úgy nekilátni a modernizálásnak, hogy a cég működése közben egy pillanatra sem állhat le. Hiszen senki sem engedheti meg magának, hogy akár csak egy rövid időre lehúzza a rolót, és kitegye a kirakatba a „Digitális átalakítás miatt zárva” táblát.
Hogyan lehet lépést tartani a fejlődéssel, és részt venni a digitális átalakulásban úgy, hogy közben nincs fennakadás a szervezet működésében? A Micro Focus szakértői szerint érdemes különös figyelmet fordítani az alábbi négy fontos területre annak érdekében, hogy a változások minimális kockázattal és kieséssel járjanak.
DevOps, a hajtóerő
A gyorsabb és rugalmasabb működés a két legfontosabb ok, amely motiválja a vállalatokat a digitális átalakulásban. Ehhez elengedhetetlen, hogy minőségi szoftvereket hozzanak létre és használjanak, amihez pedig megfelelő eszközökre van szükségük. A DevOps technológiák segítségével automatizálhatók a tevékenységek, és jobban összehangolható a fejlesztői és üzemeltetői csapatok munkája, tehát olajozottabbá válnak a folyamatok. Ráadásul így jobban áttekinthető a szoftverek minőségének és biztonságának szintje, és a folyamatos ellenőrzésnek köszönhetően jobb eredmények születnek, hiszen a szervezetek hamarabb észlelik, ha változtatásra van finomhangolásra van szükség. A Micro Focus, valamint a Micro Focus csoporthoz tartozó SUSE kínálatában számos olyan eszköz található, amelyek a DevOps folyamatok különböző lépéseit és ezzel együtt a hatékonyabb működést segítik.
Mindenből a legjobbat: hibrid IT
Napjainkban a szervezetek rendkívül összetett IT-környezeteket használnak. Nem teszik le a voksukat a helyszínen vagy a felhőben működő rendszerek mellett, hanem minden szolgáltatást ott vesznek igénybe, ahol az számukra a legkényelmesebb. A rugalmassághoz azonban az is elengedhetetlen, hogy olyan megoldásokat használjanak, amelyek képesek támogatni és biztonságossá tenni ezeket a vegyes környezeteket is. A megfelelő eszközmenedzsment-szoftverek, köztük például a ZENworks, illetve az olyan szerverfelügyeleti megoldások, mint a SUSE Manager elősegítik, hogy a cégek egyszerűen, egyetlen központi felületen keresztül kezeljék erőforrásaikat, bárhol is legyenek azok.
Folyamatos, átfogó védelem
Kiemelkedő jelentőségű a vállalati tulajdon általános védelme, amely a digitális világban a személyazonosságokat, az alkalmazásokat és az adatokat jelenti. A biztonság fenntartása azonban még fontosabb az átalakulás időszakában, amikor a korábban meghatározott gyakorlatok és folyamatok kipróbálása zajlik. Nem kérdés, hogy egy esetleges adatszivárgással vagy adatvesztéssel komoly károk és bírságok járhatnak. Sőt, hosszabb távon még tetemesebb, rejtett költségeket is követelhet, ha a károsultak beperelik a céget, illetve az eset hatással van a márka megítélésére. Éppen ezért azok a vállalatok, amelyek az átalakulás során arra is figyelmet fordítanak, hogy megbízható és biztonságos technológiákat alkalmazzanak, nagyobb eséllyel tudják csökkenteni a kockázatokat.
Modernizált tárolás
A szervezeteknél az információ a legfontosabb nyersanyag: komoly versenyelőnyre tehetnek szert, ha képesek megfelelően hasznosítani azokat az adatokat, amelyeket partnereik, ügyfeleik, eszközeik és rendszereik generálnak. Ehhez azonban az szükséges, hogy tárolni is tudják az elemzésre váró, naponta termelődő, óriási mennyiségű adatot. Rendkívül sok időt és költséget igényel, ha hagyományos tárolási rendszerek segítségével próbálnak meg lépést tartani a folyamatosan növekvő adatmennyiséggel. A szoftveresen vezérelt tárolási megoldások ezzel szemben elkülönítik a tároláskezelést és tárolásvirtualizációt a fizikai hardvertől, ezáltal lehetővé teszik a szervezetek számára, hogy költséghatékony tárolási rendszert építsenek ki általánosan elérhető szerverek és lemezmeghajtók használatával.
Kapcsolódó cikkek
- Mi a közös a klímaváltozásban és az adatbiztonságban?
- Az Oracle TOP 10 felhőtechnológiai előrejelzése 2019-re
- Legális puska az előírások teljesítéséhez
- Tranformers: digitális átállás profi segítséggel
- Páncélszekrényt a felhőbe is!
- Óvja meg idejét és pénzét az adatrobbanástól!
- A Fujitsu szerint a többfelhős működés összehangolása kulcsfontosságú a gyors digitális átalakuláshoz
- GDPR és adatvédelem: meglátni és eltörölni (vagy megvédeni)
- Elérhető a ZENworks végpontfelügyeleti csomagjának legújabb kiadása
- (Privát) felhőben az igazság
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.