Az AI sokkal több, mint néhány képjavító algoritmus

forrás: Prím Online, 2019. április 21. 12:19

Elég csak célozni és ellőni azt a körülbelül 25 000 szelfit és a még ennél is lényegesen több képet – amelyet egy ember átlagosan élete során készít –, hogy mesteri fotókat kapjunk a mesterséges intelligencia támogatásával. Egyre fontosabb szerepet tölt be az életünkben a vizuális történetmesélés, így az okostelefon márkák – köztük a Honor is – egyre nagyobb hangsúlyt fektet a kamerák fejlesztésekbe.

Bármelyik kamera képes arra, hogy rögzítse, ami elé kerül, a mesterséges intelligencia megjelenése viszont azt is jelenti, hogy a kamerák értik, amit látnak. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a telefon szeme és az agya összeköttetésben áll egymással.

 

A Honor View20 AI objektumfelismerőjét nem lehet ezzel a képpel becsapni, felismeri a házimacskát

 

„A mesterséges intelligencia és a neurális hálózatok képessége arra, hogy azonosítsák a jelenetet, lehetőséget teremt arra, hogy a lehető legjobb fotó készüljön még akkor is, ha a felhasználó csak céloz és ellövi a képet” – fejtegeti az AI jelentőségét Simon Forrest, a Futuresource Consulting vezető technológiai elemzője. „Meggyőződésem, hogy a felhasználók a legújabb telefonokkal észreveszik a jobb képminőséget, miközben a technológia szépsége az, hogy nem kell érteniük, hogyan működik. Az okostelefongyártók tekintetében a kameramegoldások jelentik a legnagyobb különbséget, ezért jelentős erőforrásokat csoportosítanak innovációra” – emeli ki Forrest.

 

A ma embere átlagosan 25 000 szelfit készít élete során, emiatt a gyártók jelentős összeget költenek a minél jobb minőségű előlapi kamerák fejlesztésére is. Ez egyaránt jelent hardveres és szoftveres fejlesztést, a mesterséges intelligenciával támogatott mobilkamerák a tükörreflexes fényképezőkhöz a megszólalásig hasonlító eredményességgel képesek elmosni a hátteret, ezzel is kiemelve a témát. A különféle képjavító algoritmusok mellett viszont számos más szempontból is megváltoztatja az életünket a mesterséges intelligencia: a jelenetfelismerésen túl konkrét objektumokat, így híres épületeket, hidakat, vagy festményeket, szobrokat is egyre nagyobb számban ismer fel a telefon, ennek köszönhetően pedig könnyebb a tájékozódás, rengeteg információhoz juthatunk arról, amit látunk, ez jelentős lépés a világ felfedezésében.

 

A Honor View20 például anélkül optimalizálja a beállításokat, hogy a felhasználónak bármit is állítania kellene. Egy szemvillantás alatt ismer fel több mint 1500 tárgyat, a folyamatos tanulás során pedig ez a szám egyre csak növekszik.

 

Az AI hatása nem merül ki a felhasználói élmény javításában. Az Economist Intelligence Unit (EIU), a Honor megrendelésére készített 2018-as riportja* szerint a mesterséges intelligencia felgyorsítja az anyagtudományokat és segít a tudósoknak, hogy minden korábbinál gyorsabban fedezzenek fel új vegyületeket. A kutatásban megkérdezett szakemberek hisznek abban, hogy a hajlítható telefonok már 2020-ra elterjedhetnek a fentiek eredményeképp.

 

________________

*Az Economist Intelligence Unit jelentése, a „Prioritisation and precision: How artificial intelligence and design thinking will transform technology production” különböző innovációk hatását vizsgálta a terméktervezés és gyártás során a technológiai iparban. A Honor megrendelésére készített 2018-as elemzés egy olyan kérdéssoron alapult, amelyet 325 vezető beosztású döntéshozó töltött ki a technológiai iparból. A résztvevők öt országot képviseltek: Kínát, Japánt, Dél-Koreát, Németországot és az USA-t.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32