A Magyar Telekom 2019. első negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2019. május 9. 11:15

A Magyar Telekom közzétette 2019. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

Az összbevétel éves összehasonlításban 5,5%-kal, 158,9 milliárd forintra nőtt 2019 első negyedévében, elsősorban a készülékértékesítés és a mobiladat-használat jelentős bővülése miatt. 

  • A mobil bevételek éves összehasonlításban 8,4%-kal, 84,9 milliárd forintra növekedtek 2019 első negyedévében, mivel a mobiladat-bevételek és az eszközértékesítési bevételek növekedése ellensúlyozta a hangalapú bevételek kisebb mértékű csökkenését.
  • A vezetékes bevételek éves összehasonlításban 2,1%-kal 52,7 milliárd forintra növekedtek 2019 első negyedévében. A növekedés az emelkedő készülékértékesítéseknek, valamint a magasabb szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételeknek köszönhető. 
  • A rendszerintegrációs (RI) és IT bevételek éves összehasonlításban 3,1%-kal, 21,4 milliárd forintra nőttek 2019 első negyedévében, mivel Magyarországon folytatódott a bevételnövekedés, ami elsősorban a közszféra számára teljesített hardver és szoftverszállítási projekteknek köszönhető. Macedóniában az RI/IT bevételek csökkenése mögött a projekt volumenek átmeneti csökkenése áll.

 

A közvetlen költségek éves összehasonlításban 12,3%-kal, 66,8 milliárd forintra növekedtek 2019 első negyedévében, elsősorban a magasabb készülékértékesítési költségek következtében, az ezekhez kapcsolódó bevételi sorokon megjelenő növekedésnek megfelelően. 

  • Az összekapcsolási díjak éves összehasonlításban 3,6%-kal, 4,8 milliárd forintra növekedtek 2019 első negyedévében; ez a nagyobb hálózaton kívüli mobil hang és SMS forgalmat tükrözi, mely magasabb kifizetéseket eredményezett a belföldi mobilszolgáltatók felé.
  • Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek éves összehasonlításban 7,1%-kal, 15,0 milliárd forintra emelkedtek 2019 első negyedévében, ami az alacsonyabb árrésű projektek értékesítési mixben megjelenő magasabb volumenét tükrözi.
  • A követelések értékvesztése éves összevetésben 0,7 milliárd forinttal, 2,1 milliárd forintra emelkedtek 2019 első negyedévében, amit elsősorban a magasabb magyarországi költségek okoztak. Ennek okai az erős bevételemelkedés, valamint a bázis időszakot kedvezően érintő, követelések lejárati struktúrájában történt javulásnak, és a magyarországi faktorált követelésekkel kapcsolatos átmenetileg kedvezőbb eredményeknek hiánya voltak. Észak-Macedóniában a követelések értékvesztése szintén növekedett a magasabb készülékértékesítési bevételek miatt.
  • A távközlési adó éves viszonylatban viszonylag stabil maradt, 6,2 milliárd forintos szinten 2019 első negyedévében, mivel a magyarországi alacsonyabb vezetékes hangalapú használat nagyrészt ellensúlyozta a megemelkedett mobilforgalom hatását.  
  • Az egyéb közvetlen költségek éves szinten 16,4%-kal, 38,6 milliárd forintra nőttek 2019 első negyedévében, elsősorban a magasabb eladásokkal párhuzamosan megemelkedett készülékértékesítési költségek miatt, valamint a megnövekedett TV tartalom kifizetések következtében.

 

A bruttó fedezet éves összevetésben 1,1%-kal, 92,2 milliárd forintra növekedett 2019 első negyedévében, a jelentős bevételnövekedés miatt, amit részben ellensúlyozott az alacsonyabb árrésű szolgáltatások értékesítési mixben jelentkező növekvő arányának hatása.

 

A közvetett költségek, éves összevetésben 5,7%-kal 45,8 milliárd forintra javultak 2019 első negyedévében. Az IFRS 16 bevezetésének hatása nélkül, a közvetett költségek 4,7%-kal 50,9 milliárd forintra nőttek. A növekedés mögött a magyarországi létszámcsökkenési programmal kapcsolatos végkielégítési ráfordítások növekedése állt, bár ezt némileg ellensúlyozták az egyéb működési költségek tekintetében elért megtakarítások.

  • A személyi jellegű ráfordítások éves viszonylatban 15,7%-kal 22,6 milliárd forintra nőttek 2019 első negyedévében, ami tükrözi a magyarországi létszámcsökkenési programmal kapcsolatosan elszámolt végkielégítési ráfordítások 3,0 milliárd forintos összegét, amihez hozzáadódtak a magyarországi szabályozás változásai miatt, a megváltoztatott javadalmazási rendszerrel kapcsolatosan megnövekedett költségek. Észak-Macedóniában a személyi jellegű ráfordítások szintje változatlan volt. 
  • A magyarországi közműadó összege nagyjából stabil maradt, 7,2 milliárd forintos szintnél 2019 első negyedévében, mivel a kábelhálózati nyilvántartás pontosítása következtében nőtt az adóköteles nyomvonal hossza, ami ellensúlyozta azon adókedvezmények kedvező hatását, mely olyan hálózatfejlesztések és hálózatbővítés után vehető igénybe, amely során a 100 Mbit/s-os letöltési sebesség elérhetővé válik.
  • Az egyéb működési költségek éves összevetésben 6,1 milliárd forinttal alacsonyabbak voltak 2019 első negyedévében, amiből 5,1 milliárd forint az IFRS 16 bevezetésének következménye. A fennmaradó 4,4% százalékos javulás mögött az alacsonyabb IT karbantartási- és energiaköltségek, valamint a marketingköltségeknél jelentkező átmeneti megtakarítások álltak, amelyek bőven ellensúlyozták a magasabb magyarországi bérleti díjakat. Észak-Macedóniában az egyéb működési költségek nagyjából változatlan szinten maradtak.
  • Az egyéb működési bevételek éves összevetésben 0,1 milliárd forinttal 0,9 milliárd forintra csökkentek 2019 első negyedévében, ami a 2018. első negyedévi elévült, nem számlázott kötelezettségekkel kapcsolatos elhatárolások egyszeri visszafordulásának hiányát tükrözi.

 

Az EBITDA éves összevetésben 9,0%-kal, 46,4 milliárd forintra nőtt 2019 első negyedévében. Az IFRS 16 hatásainak kizárásával az EBITDA éves összevetésben 2.9%-kal volt alacsonyabb. A csökkenés tükrözi a magyarországi magasabb végkielégítési ráfordításokat, amelyek ellensúlyoztak a mindkét országban elért bruttó fedezet növekedést, illetve a magyarországi működési költségek javulását.   

 

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek éves összehasonlításban 7 milliárd forinttal, 33,8 milliárd forintra nőttek 2019 első negyedévében; a növekedésből 4,5 milliárd forint az IFRS 16 bevezetésének hatása. Az éves összevetésben 2,4 milliárd forintos, vagy 9,0% százalékos növekedés mögött az ügyfélbekapcsolásokhoz használt hálózati elemek hasznos élettartamának csökkentése állt. 

 

Az adózott eredmény éves összehasonlításban 58,1%-kal 4,0 milliárd forintra csökkent 2019 első negyedévében, ami a végkielégítésekkel kapcsolatos magasabb ráfordítások, az adóráfordítások emelkedése és az IFRS 16 bevezetéséből származó 0,9 milliárd forintos hatás együttes eredménye. 

  • A nettó pénzügyi ráfordítások éves összehasonlításban 1,3 milliárd forinttal 5,6 milliárd forintra nőttek 2019 első negyedévében, ami az IFRS 16 bevezetéséből származó lízingek utáni kamatköltség emelkedését tükrözi (1,4 milliárd forint értékben). Ennek hatása nélkül a pénzügyi ráfordítások 2,3%-kal csökkentek éves összehasonlításban, az alacsonyabb hitelállományból eredő csökkenő kamatráfordításoknak köszönhetően.
  • A nyereségadó a 2018 első negyedévi 2,3 milliárd forintról 3,1 milliárdra növekedtek 2019 első negyedévében, az adózás előtti eredmény csökkenése ellenére. A növekedést egyrészt az adóköltségben jelentős részt képviselő, negyedévenként nagyjából egyenletes mértékben képződő helyi iparűzési adó mérsékelt emelkedése okozta, másrészt pedig a halasztott adó költség növekedése, amelyet leányvállalati hatások idéztek elő (jelentős veszteségállomány csökkenés, illetve a fejlesztési tartalék elszámolásának változása).

 

A nem irányító részesedésekre jutó eredmény éves összehasonlításban 8,8% százalékkal 0,9 milliárd forintra csökkent 2019 első negyedévében, mivel a magasabb EBITDA magasabb eredményt hozott Észak-Macedóniában.

 

A szabad cashflow jelentős csökkenése mögött a 2100 MHz-es frekvencialicensz hosszabbításának kifizetése és kedvezőtlenebb működőtőke alakulás áll.

 

A nettó eladósodottság a 2018 év végi 272,8 milliárd forintról 404,7 milliárdra nőtt 2019 első negyedévének végére, a lízing kötelezettségek IFRS 16 bevezetése miatti megjelenítésének eredményeképpen.

 

Rékasi Tibor vezérigazgató így nyilatkozott: 

“Örömmel erősíthetem meg, hogy a Magyar Telekom megőrizte 2018 évi lendületét és mind bevételek mind az EBITDA terén növekedést ért el 2019 első negyedévében. Bevételeink 5,5%-kal 158,9 milliárd forintra emelkedtek, az adatszolgáltatások vezetékes és mobil szegmensben mutatott jó szereplése, valamint az eszközértékesítés további növelése révén. A 9%-os EBITDA növekedés az IFRS16 bevezetésének tudható be, ami nélkül enyhe csökkenés jelentkezett a Magyarországon kifizetett végkielégítések következtében. A szabad cash-flow soron a szokásosnál jelentősebb első negyedévi csökkenést regisztráltunk, de a 2019-ben tervezett ingatlanértékesítéseknek köszönhetően az idei évi célkitűzésünket elérhetőnek tartjuk.


Magyarországon az első negyedév során folytatódtak a pozitív üzleti trendek, a bevételek növekedtek a három fő üzleti szegmensben. 


A mobil szegmensben tovább nőtt a mobil-adatszolgáltatások iránti kereslet, valamint emelkedtek a készülékértékesítésből származó bevételek is, ami ellensúlyozta a hangalapú bevételek csekély mértékű csökkenését. Ezt támogatta stabil készülékértékesítési stratégiánk. Erőfeszítéseinknek köszönhetően, 2018-ban a Magyar Telekom lett a mobiltelefonok és táblagépek legjelentősebb online értékesítője, amivel a magyarországi piac harmadát magáénak tudhatta, a GKI digitális piac elemzési adatai szerint.


A vezetékes piacon erőfeszítéseinket továbbra is az optikai hálózat kiterjesztésére összpontosítottuk, amivel egyre több háztartás számára tudunk 100+ MB-es kapcsolatot biztosítani. Stratégiánk pozitív eredményeit továbbra is látjuk a vezetékes bevételek növekedésében, ahol – a hangalapú jövedelmek csökkenésének egész iparágat érintő trendje ellenére – éves összevetésben képesek voltunk bevételeinket 2,1%-kal 52,7 milliárd forintra javítani 2019 első negyedévében. Miközben a TV bevételek csoport-szinten nagyjából stabilan alakultak, ismét sikerült növelnünk mind készülékértékesítési, mind szélessávú kiskereskedelmi bevételeinket. 


A vezetékes és mobil üzleti szegmensek erős teljesítményének köszönhetően alapvető üzleti stratégiánk harmadik pillérére, az FMC szegmensre tudtunk koncentrálni. 2019 első negyedévében még mindig cégünk a magyar piac egyetlen igazán integrált szolgáltatója, és pozíciónkat teljes mértékben kiaknázva megerősítettük a piaci jelenlétünket, valamint felkészülünk a piac jövőbeni változásaira. A 2018-ban bevezetett Magenta1-es ajánlat, amely kedvezményes áron biztosítja a szolgáltatásokat és az azokhoz kapcsolódó eszközöket, továbbra is népszerű az ügyfelek körében, és hozzájárul Magenta1-es ügyfélbázisunk folyamatos bővüléséhez.


Stratégiánkkal összhangban, 2019 első negyedévében tovább erősítettük online jelenlétünket, melynek középpontjában az értékesítés és ügyfélszolgálat állt, ezáltal egyszerűbb és vonzóbb megoldásokat tudtunk biztosítani ügyfeleink számára.


A rendszerintegrációs és IT szegmensben is tovább növekedtünk, bevételeink éves összehasonlításban 3,1%-kal 21,4 milliárd forintra nőttek 2019 első negyedévében, elsősorban a közszférának végzett hardver és szoftver megoldás szállítási projektjeinknek köszönhetően. A célunk továbbra is azon stratégiai céljaink megvalósítása, hogy hosszú távon jövedelmező piaci kapcsolatokat építünk ki, és meglévő partnereinkkel magasabb árrésű szolgáltatási szerződéseket kötünk. 


A Csoport teljesítménye az év során tovább javult az észak-macedóniai fordulat eredményeként. Mind bevételek, mind EBITDA tekintetében növekedést könyvelhettünk el, ami mögött a vezetékes és a mobil szegmensek stabil teljesítménye állt.”

 

Publikus célkitűzések

 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14