Magyarok a világ filmiparának digitalizációjában
Ma már szinte nincs olyan terület, amit ne hatna át a digitalizáció. A gyáripartól a mezőgazdaságon át a pénzügyekig, mindenhol jelen van. A filmiparban szó szerint a szemünk előtt zajlik az átalakulás: a mozitermek túlnyomórésze már 3D-s, digitális projektorokkal. Nagy a változás a kulisszák mögött is, és nem csak a számítógépes effektekben. Íme öt terület, ahol tarol a digitalizáció a filmes szakmában.
A gyártásvezetők, vágók, rendezők mellett már a fejlesztők is nélkülözhetetlenek a filmes világban, a közönség számára láthatatlan területeken. Ezt a témát járja körbe június 12-én a Codecool programozóiskola a „Főszerepben a programozó: magyarok a világ filmiparának digitalizációjában” című meetupján, ahol elismert filmes szakemberek fognak beszélni arról, milyen változások folynak manapság a filmes világban és ebből hogyan és milyen mértékben veszi ki Magyarország a részét, konkrét megbízások felidézésével. „Sokan úgy gondolják, hogy a programozók felvevőpiaca főképp csak a technológiai ipar, globális ICT cégek, meg startupok. Ezzel a rendezvénysorozatunkkal pont azt szeretnénk bemutatni, hogy minden iparágban szükség lesz informatikusokra, változatos és színes feladatkörökben. A jövő programozóira kreativitást is igénylő, összetett kihívások várnak. Programozóvá válni nem jelent örök elköteleződést egy laptoppal meg egy szürke irodával.” – mondja Szántó András, a Codecool marketing igazgatója.
1. Utómunka
A digitalizáció nagy hatással volt az utómunkálatokra. Ez tette lehetővé a digitális grafikák és a mozgóképek beillesztését a zöld vászon helyére, a fényelést és hangeffekteket is. A számítógépen, emberek által előállított hatások között azonban egyre inkább felbukkan a mesterséges intelligencia is: a segítségével önálló életre kelnek, és valósághű interakcióba bonyolódnak a generált tömegjelenetek szereplői, anélkül, hogy egyedileg kellene őket animálni. Ezek a technikák évről évre folyamatosan fejlődnek, ehhez viszont elengedhetetlen a fejlesztők munkája. A Codecool júniusi meetupján többek között a DIGIC Pictures gyártó cég is képviselteti magát, akiknek nemcsak játékszériákat köszönhetünk, mint a The Witcher, Final Fantasy vagy az Assassin’s Creed: nem csoda, hogy a legnagyobb fejlesztőcsapatok először őket hívják fel, ha részletgazdag és minőségi animációra vágynak. "A DIGIC Pictures animációs stúdió fontosnak tartja, hogy a legújabb 3D animációs, Illetve 3D Photoscan és Motion Capture technológiával professzionálisan hozzájáruljon a film és játékvilág vizuális megjelenéséhez." – meséli Horvátth Szabolcs, a DIGIC Pictures Kft. technológiai vezetője.
2. Eszközök
Kamerák, pirotechnikai berendezések, díszletek műszaki infrastruktúrája: csak néhány példa azokra az elengedhetetlen eszközökre, amit a filmkészítésnél ma már be lehet és be is kell programozni. Az autonóm kamerák, drón kamerák, 3D kamerarendszerek olyan részletek rögzítésére képesek, amik ugrásszerűen növelték többek közt a természetfilmek vagy az eseményközvetítések élvezeti értékét. A 3D nyomtatás a legbonyolultabb díszlet vagy kellék elkészítését teszik lehetővé. A magyar filmstúdiók mint a Korda, vagy az Origo világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak, nem véletlen, hogy világhírű filmek forogtak itt, mint a Mars Mentőexpedíció, a Die Hard legutóbbi darabja, vagy a csak ezután mozikba kerülő újabb Terminator film. A Codecool filmes meetupján Szelják György, a Rocket Lab főmérnöke főleg a programozható kamerás fejlesztésük felől mutatja be a szakmában folyó változásokat.
3. Adatbázis termékek
A filmstúdiókon kívül is van élet, a producer cégek számára életfontosságú, hogy helyszínekből, emberekből, eszközökből mindig legyen elég. Ezekhez speciálisan kifejlesztett és karbantartott adatbázisok léteznek már például forgatási helyszínekről, színészekről, statisztákról. A paraméterek mellett a foglaltságot, szerződéses feltételeket is nyomon tudják követni a gyártásvezetők, az ügynökök, és munkatársaik. Léteznek terjedelmes adatbázisok képekből, jelenetekből, sőt még hangokból is, így nem kell minden alkalommal kimenni a reptérre, vagy felvenni egy 3 másodperces részletet az Eiffel toronyról, mikor egy szereplő egy jelenet elején elutazik Párizsba. A képi elemek mellett ugyanolyan fontosak a hangok, hangeffektek és zenék megfelelő rendszerezése is, ezeket is programozók fejlesztik, hogy ne csak kategóriák révén, hanem akár egy részlet eldúdolásával is lehessen keresni! Noha a Codecool meetupjának házigazdája és moderátora Názer Ádám Budapest minden olyan szegletét ismeri, ahol már forgott valamilyen ismert film, de mégsem hívogathatja őt mindenki, ezért maga is belátta, hogy tudását jobb, ha egy naprakész filmes adatbázis tartja rendben.
4. Projektmenedzsment
Ma már nem elég, ha a filmen dolgozók egy füzetbe leírják a forgatással kapcsolatos adatokat, hanem komoly vállalatirányítási és projektirányítási rendszerek vannak, amiben minden fontos információ megtalálható: a színészek, az összes bérelt eszköz, a lokációk naptárazása, ki mikor ér rá, mi mikor nem lesz szabad. Attól kezdve, hogy milyen feltételek szükségek a forgatás lebonyolításához egészen a teljes gyártásvezetési kivitelezési tervezésig minden megtalálható a profi fejlesztők által összerakott rendszerekben. A finanszírozásért felelős pedig adott esetben beletekinthet a végeredményekbe is, hogy ne csak teljesítési igazolásokból kelljen meggyőződnie arról, hogy halad az alkotás.
5. Egyéb digitális fejlesztések
Természetesen még számos olyan filmes alkalmazás van, amik digitális fejlesztések eredményei. Ilyen például a jogdíjak nyilvántartását és behajtását forradalmasító szoftver, ami azt figyeli, hogy az egyes logók és szlogenek hol bukkannak fel képileg vagy hangilag például egy Youtube csatornán. Az idei Startup Safarin Budapesten is előadott az internetes és műsorszórt tartalmakban kifejezetten márkajelzéseket keresni képes LogoGrab alapítója Luca Boschin. A startupok világában nagy eredmény, ha pár év alatt termőre fordul egy fejlesztés, ők azonban olyan kereslettel szembesültek a világmárkák révén, ami előzetes várakozásaikat is messze meghaladta.
Kapcsolódó cikkek
- Digitalizál a Kométa
- Igénylik a digitális tuningot a magyar kisvállalkozások
- Jog és digitalizáció: az online ügyletek kockázatai
- Nyári kurzus a Semmelweis Egyetemen a digitalizáció hatásáról
- Aki lemarad, az tényleg kimarad?
- A digitalizált vízszolgáltatással a lakosság és a környezet is nyer
- Félelmekből előnyök – megkerülhetetlen a felhő a gazdaság digitalizációjában
- Informatikusok az autóiparban
- Új üzletágvezetővel segítheti további növekedéshez a bankokat az EY
- Dohos pincékből a felhőbe kerülhetnének a kórházi iratok
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.