Így játszik egy magyar gamer
Az átlagos internetezők másfél, a core gamerek alkalmanként közel két és fél órát töltenek játékkal − ez utóbbi épp fele annak az időnek, amit egy átlagos magyar egy átlagos napon tévénézésre szán. Egy friss, reprezentatív hazai kutatásból az is kiderül, milyen eszközön, milyen típusú játékkal játszunk a legszívesebben.
A LG Electronics (LG) friss, reprezentatív, országos kutatása* azt mérte fel, hogy mivel, milyen gyakorisággal és milyen eszközökön játszanak a magyar core gamerek − vagyis azok, akik gyakran és sokféle játékkal szórakoznak, de nem erről szól az életük, azaz nem hardcore gamerek −, valamint az átlagos internetezők.
A vizsgálat eredményei szerint a válaszadók csaknem háromnegyede (73%) több-kevesebb gyakorisággal, de rendszeresen játszik valamilyen játékkal. Az átlagos internetezők közül a legtöbben naponta (29%) vagy hetente (26%) játszanak, és egy alkalommal átlagosan 84 percet, azaz közel másfél órát töltenek gép előtt. A magukat core gamereknek tekintők ennél gyakrabban és hosszabb ideig játszanak: több mint felük (57%) naponta, harmaduk (36%) pedig hetente ül le a gép elé, a játékkal pedig az átlagos netezőhöz képest közel kétszer annyi időt, alkalmanként 142 percet, közel két és fél órát töltenek. Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb eséllyel lesz gyakori gamer: a 15-24 évesek esetében az egy alkalomra jutó idő meghaladja a két órát, közöttük a core gamereknél pedig már megközelíti a három órát.
A core gamerek nem egészen két és fél órája, illetve a fiatalok bő két órája nem kevés, azonban még mindig messze elmarad a honfitársaink által televíziózással töltött időtől. A magyarok 84 százaléka ugyanis naponta néz televíziót hagyományos tévékészüléken vagy interneten**, a teljes népesség pedig naponta átlagosan 4 óra 53 percet töltött a tévékészülékek előtt***
A válaszadókat arról is megkérdezték, milyen napokon és napszakokban játszanak. Az általános vélekedéssel ellentétben a játékosok körében nem a hétvége a leginkább preferált időpont, hiszen internethasználók körülbelül egyforma arányban választanak hétvégi és hétközi időpontot. Igazán tipikus játékidőszaknak a hétköznap este számít — a válaszadók közel egyharmada (29%) ekkor ül gép elé, de hétvégi délutánok és esték is népszerűek. A core gamerek inkább hétvégén (58%), mint hétköznap (42%) játszanak, de relatíve körükben is a hétköznap este számít a legnépszerűbb időszaknak (28%), amit a hétvége délután követ (25%). A fiatalabbakra inkább jellemző a hétköznap napközbeni játék.
A felmérés vizsgálta a legkedveltebb játéktípusokat is. Az válaszok alapján itthon a logikai és ügyességi játékok a legnépszerűbbek az átlagos internetezők körében. A fiatalabbak számára azonban az akció, sport/autó és kaland tematikájú kihívások a legvonzóbbak, a core gamerek körében pedig messze az akció (FPS, TPS, 2D) játékok a legkedveltebbek.
Az átlagos internetezők elsősorban mobilon vagy tableten (53%) játszanak, ezt követi a PC és a laptop (39%), s csak a harmadik helyre sorolták a válaszadók a konzolokat (9%). A PC vagy a laptop a fiatalabbak (52%) és a gamerek (73%) között a legnépszerűbb, de ebben a körben a konzolok is kedveltebbek, mint az átlagos netezőknél.
A megkérdezettek többsége megelégszik egy jó teljesítményű eszközzel — ez az összes válaszadóra (56%) és a gamerekre (55%) is igaz. A szenvedélyes játékosok ugyanakkor az átlagnál nagyobb figyelmet szentelnek a speciális funkcióknak, 36 százalékuk pedig kimondottan a gamer termékeket keresi.
___________
* A MicraMR az LG megbízásából 2019 tavaszán a 18 évnél idősebb, rendszeresen internetező népesség körében végzett online kutatást. A kérdőívet 1000 fő 15-59 éves magyar internetező (nemre, korra, iskolai végzettségre és településtípusra reprezentatív minta), illetve 788 olyan felhasználó töltötte ki, akik magukat szenvedélyes játékosnak („core gamer”) tartják.
** Media use in the European Union, Standard Eurobarometer 88, Autumn 2017
*** Nielsen Közönségmérés 2018, 2019. február
Kapcsolódó cikkek
- Az LG csúcskategóriás 2019-es televíziói a mesterséges intelligencia új korszakát képviselik
- Lélegzetelállító képminőséget kínál az LG 88 hüvelykes 8K OLED televíziója
- Nehéz csillapítani információéhségünket, ha egészségünkről van szó
- Az LG 2030-ig megvalósítja a teljes karbonsemlegességet
- Az LG új AI processzora számos termékben helyet kap majd
- NMHH: tarol az okostelefonos életforma – nemcsak a fiataloknál
- Nálunk is bemutatkozik az LG 2019-es monitorportfóliója
- Közzétette első negyedéves eredménybeszámolóját az LG
- Elsőként Svájcban lesz kapható az LG V50ThinQ 5G
- Újragondolt televízió és beltér kapcsolat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.