Év Informatikai vezetője pályázat felhívása

forrás: Prím Online, 2019. július 1. 10:01

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2019-ben is kiírja az év CIO-ja pályázatot. Pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint díjjal elismerje az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO munkáját.

A 2002 óta ítéli oda a VISZ által felkért független szakmai bizottság az év CIO-ja díjat. Az év CIO-ja díjra informatikai vezetőket jelölhetnek szakmai szervezetek, cégek, valamint zsűritagok egyaránt.

 

Jelentkezéseket rövid ajánlással a visztitkarsag@mvisz.hu címre várják a szervezők. 2016-tól átadják az év fiatal CIO-jának járó Braun Péter díjat is.

 

A VISZ által felkért független zsűriben szakmai szervezetek képviselői, valamint újságírók vesznek részt:

 

  • STRAUSZ GYÖRGY, a VISZ elnöke
  • LAUFER TAMÁS, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke
  • NAGYNÉ AGÁRDI GYÖRGYI, CIO – Allianz Hungária Zrt. – Év CIO-ja 2018-ban
  • CSERNA JÓZSEF, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke
  • KREMMER LÁSZLÓ, a Project Management Institute Magyar Tagozatának elnöke
  • SZIEBIG ANDREA, az IT Business főszerkesztője
  • DERVENKÁR ISTVÁN, a Bitport.hu főszerkesztője
  • MESTER SÁNDOR, a Computerworld B2B üzletágvezetője
  • BRAUN MIKLÓS

 

ARS POETICA

  • Miért jó CIO? Milyen képességekkel rendelkezik, melyek sikeressé teszik?

 

INNOVÁCIÓ

  • Milyen innovatív megoldásokat vezetett be az elmúlt időszakban? (1-3 év)
  • Milyen módon változott a vezető szerepe?
  • Mlyen kihívásokkal szembesült? Hogyan kezelte?

 

DIGITALIZÁCIÓ ÉS TERMELÉKENYSÉG

  • A magyar gazdaság előtt álló egyik legnagyobb kihívás a termelékenység javítása, melyben a digitalizáció jelentős szerepet tud képviselni. Milyen ICT megoldást vezetett be, vagy fog bevezetni a közeljövőben, amely az Ön vállalata vagy szervezete termelékenységét jelentősen javította vagy javítani fogja?

 

ÁGAZATI ICT TRENDEK

  • Melyek azok a ICT trendek, melyek érinteni fogják az Ön által képviselt ágazat működését? Hogyan tervezi ezeknek a bevezetését?

 

ÉRTÉKTEREMTÉS

  • Legújabb technológiák hasznosítása az üzleti folyamatokban – mutasson be egy valódi értékteremtő megoldás

 

A jelölés beküldésének határidei: 2019. július 21. 

 

A pályamunkák beérkezésének határideje: 2019. augusztus 4.

 

A nyertesnek járó díjat, elismerést az idei INFOHAJÓ konferencián adják át, 2019. augusztus 28-án.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik

A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.

2024. december 12. 10:05

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!

A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!

2024. december 11. 11:43

Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

2024. december 10. 10:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32