A Vodafone beindította NB-IoT hálózatát
A Vodafone országszerte beindította a keskenysávú (Narrowband) IoT hálózatát, így kereskedelmi forgalomban bárki számára elérhetővé válnak a legkorszerűbb NB-IoT megoldások. Az országos lefedettségnek köszönhetően az önkormányzatok és vállalkozások olyan helyeken is tudnak digitális fejlesztéseket végezni, ahol korábban ez elképzelhetetlen volt. A szolgáltatás hazai bevezetése a Vodafone Csoport közeljövőben kiépülő, legnagyobb nemzetközi NB-IoT hálózatfejlesztésének része, amely tíz európai országban, köztük Magyarországon valósul meg.
Új szintre lép a működtetett IoT-megoldások (Internet of Things) tekintetében hazánkban és globálisan is piacvezető Vodafone. A szolgáltató augusztus elejétől kereskedelmi forgalomban elérhető, országos lefedettségű NB-IoT hálózatot tesz elérhetővé ügyfelei számára, aminek köszönhetően az önkormányzatok és vállalkozások szabadon tudnak digitális fejlesztéseket végrehajtani többek között a városi vagy vállalati infrastruktúrában, termelésben vagy akár a mezőgazdaságban. A bázisállomások száma augusztus végéig várhatóan 2000 db fölé nő, így mostantól bármely vállalkozás IoT megoldások széles skálájával biztosíthatja versenyképességét.
A Vodafone Magyarország kiemelt figyelmet fordít az IoT fejlesztésekre, jelentősen hozzájárulva a közelmúlt legfontosabb városfejlesztési bejelentéseihez, amelyek javítják a városi élet működését és minőségét. Ennek egyik Magyarországon is alkalmazott példája az az okosparkolási megoldás, amely keskenysávú rádiótechnikát alkalmazó kültéri parkolószenzorokon alapszik. A parkolóhely állapotát figyelő szenzorok ellenőrzik, hogy a parkolóhely foglalt vagy szabad, erről pedig a szenzorba épített jeladó a Vodafone NB-IoT hálózatát használva jelez a központi szervereknek. A sofőrök egy mobil alkalmazáson keresztül láthatják a közelben szabad parkolóhelyeket a térképen megjelenítve, ezzel csökkentve a felesleges parkolóhely-keresés feszültségét, és ami még fontosabb, az ebből származó károsanyag kibocsátást. A Vodafone-nak köszönhetően ez az úttörő megoldás hazánkban elsőként Budapesten valósult meg 150 szenzorral egy teszt keretében. Ezt követően Székesfehérváron vált elérhetővé száz darab NB-IoT megoldással működő parkolószenzor. A kereskedelmi indulást követően hamarosan Budapest V. kerületében 1500 parklószenzor és mobilalkalmazás fogja könnyíteni az arra járók parkolását, illetve a parkolási díjak fizetését.
„Az NB-IoT hálózat – vagy ahogy mi szeretjük hívni, a szenzorok hálózata – kis mennyiségű adatot tud nagy lefedettséggel továbbítani, így cellánként akár 10.000 eszközt is ki tud szolgálni. Mivel a szenzorok a felhasználó által megadott időközönként ellenőrzik környezetüket, ezért energiával el nem látott területeken, elemmel akár 5 évig is működőképesek. A nagy jelerősség miatt pedig földfelszín alatti tereptárgyakból (pl. garázsokból, közmű aknákból) is tudnak jelet biztosítani. A különleges mobilkommunikációs technológián alapuló hálózat másik nagy előnye, hogy költséghatékonyan telepíthető és üzemeltethető.” – mondta el Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.
Az NB-IoT szolgáltatás, a szenzorok hálózata sok más „okos város” megoldás mellett kitűnő infrastruktúrát biztosít az okosmérők leolvasásához, a kisértékű beruházási eszközök helyének és működési paramétereinek nyilvántartásához is. A szenzorok hálózata által gyűjtött adatok összegyűjtését, megjelenítését és elemzését a Vodafone az ügyféligényeihez mérten korszerű informatikai környezettel is támogatja.
Bárki kipróbálhatja a saját vállalkozásánál is, hiszen a Vodafone által kínált tesztcsomag segít feltárni egy adott cégben az NB-IoT alkalmazások gyakorlati lehetőségeit. Mindemellett egy dedikált IoT csapat is aktív támogatást nyújt a telepítés és az üzemeltetés során az érdeklődőknek.
Kapcsolódó cikkek
- Új tulajdonosa van a UPC-nek
- A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására
- Miskolc már 10 éve a Vodafone második otthona
- A Vodafone Csoport a Libra Association alapító tagjai között
- A Vodafone távvezérlésű 5G demóval mutatta be a jövőt az 5G Koalíció idei tisztújításán
- A Vodafone és az ESL útjára indítja a világ első nemzetközi 5G mobil e-sport tornáját
- A Vodafone Debrecenben is megmutatta, mire képes az 5G
- A Vodafone és a Brain Bar teret ad a fiatal tehetségeknek
- Agrármegoldás lett a befutó az első 24 órás IoT hackathonon Szegeden
- Kiosztották a Vodafone Digitális Díjakat
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.