Mesterséges intelligenciára épülő számítástechnikai erőmű

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 20. 16:42

A Huawei a Connect 2019 innovációs kiállítás keretében, Sanghajban mutatta be legújabb fejlesztéseit.  Az idei rendezvény témája a „Fejlett Intelligencia” volt, célja pedig egy nyitott, együttműködő, közös platform létrehozása a felhasználók és partnerek számára, amelyben mindannyian felfedezhetik az intelligens jövő új lehetőségeit. 

A kiállításon a Huawei Technologies újdonsága az Atlas 900, a világ leggyorsabb AI tréning klasztere, amelynek segítségével a jövőben könnyebben lesz elérhető a mesterséges intelligencia használata a tudományos kutatás és üzleti innováció különböző területei számára. A vállalat a legújabb fejlesztése mellett ismertette aktuális informatikai stratégiáját is: a Huawei álláspontja szerint öt éven belül a világon használt AI-alapú számítástechnika aránya 80 százalékra nő majd. 

Az Atlas 900 a Huawei elmúlt tíz évben kifejlesztett technikai erősségeire építve, ezernyi Ascend processzor erejét egyesíti magában. A klaszter mindössze 59,8 másodperc alatt oktatja a mélységi információfeldolgozásra képes ResNet-50 hálózatot, amely az AI tanítási teljesítményének mérésére szolgáló műszaki aranyszabvány. Az Atlas 900 a tesztek alapján a fenti folyamatot tíz másodperccel gyorsabban végzi el, mint a korábbi világcsúcs teljesítményt nyújtó egységek bármelyike.

A mesterséges intelligenciára épülő, számítástechnikai erőműként is tekinthető Huawei innováció új lehetőségeket biztosít a tudományos kutatás és az üzleti innováció számos területén, legyen szó a csillagászatról, az időjárás előrejelzésről, az automatizált vezetésről vagy az olaj felleléséről. A gyártó felhő alapú felületén, a Huawei Cloud-on is elindította klaszterszolgáltatásként az Atlas 900-at, így kivételes számítási ereje széles körben elérhetővé vált a felhasználók számára. A Huawei új szolgáltatásait világszerte kedvezményesen bocsátotta az egyetemek és tudományos kutatóintézetek rendelkezésére.

Az iparág számítástechnikai szemléletmódja olyan technológiákból indul ki, mint a szabályalapú, illetve a statisztikai modellek, amelyek mind a gépi tanulás (machine learning) alapját képezik. A Huawei becslései szerint a statisztika alapú számítástechnika általánossá válik majd, és az AI- alapú megoldások felhasználásának aránya öt éven belül szerte a világon elérheti akár a 80 százalékot is. 

Zheng Yelai, a Huawei Felhő Üzletágának elnöke szerint a mesterséges intelligencia felhasználása számos különböző területen lehetséges. A vállalat képviselője több mint tíz iparágban lefolytatott, közel 500 projekt tapasztalataira alapozva rámutatott, hogy az iparági AI épp most lép át egy kereskedelmi szakadékot, és hamarosan kulcsfontosságú szereplő lesz a vállalatok digitalizációjának átformálásában.

„A számítástechnika jövője rendkívüli, több mint kétbillió amerikai dollár értékű piac”, mondta Ken Hu, a Huawei alelnöke. „Stratégiánkban négy kulcsfontosságú területre összpontosítunk: szélesítjük az architektúrák határait, fejlesztjük a minden forgatókönyvre kiterjedő processzorokat, világos üzleti határokat szabunk meg, valamint nyitott ökoszisztémát építünk”.

A piac térnyerés érdekében a Huawei négy területre összpontosít számítástechnikai stratégiája során:

Az architektúra innováció területén jelentős újításként a Huawei Technologies 2018-ban bemutatta az úgynevezett Da Vinci architektúráját. Az innovatív processzor-kialakítási mód lényege a megfizethető számítási erő folyamatos és bőséges biztosítása a felhasználók számára. A vállalat a jövőben is nagy figyelmet fordít a hasonló fejlesztésekre.

A Huawei számos különböző processzorcsaláddal rendelkezik. A Kunpeng lapkák az általános számításokért, az Ascend a mesterséges intelligenciáért, a Kirin az okoskészülékekért, a Honghu processzorok pedig az okoskijelzőkért felelnek. A vállalat célja, hogy továbbra is innovatív és minden forgatókönyvre kiterjedő processzorokkal szerelje fel jövőbeli csúcskészülékeit, hordozató okoseszközeit, tabletjeit, PC-it és hálózati berendezéseit egyaránt.

A Huawei nem közvetlenül értékesíti különböző chipkészleteit. Ehelyett a jövőben világos üzleti határok mentén, felhasználóinak felhőszolgáltatások, partnereinek pedig alkatrészek formájában biztosítja azokat - előtérbe helyezve az integrált megoldások támogatását.  

Az elkövetkező öt évben a vállalat további 1,5 milliárd amerikai dollár értékben fektet be fejlesztői programjába. A beruházás célja, hogy a program további ötmillió fejlesztő támogatásával bővüljön ki, valamint a Huawei nyitott ökoszisztémát biztosítson ahhoz, hogy partnerei világszerte maguk is fejleszthessék az intelligens alkalmazások és megoldások következő generációját. 

Gao Wen, a Chinese Academy of Engineering tagja, valamint a Peng Cheng Lab igazgatója egy jövőbeli együttműködést vetített elő a Huawei és a fenti szervezetek között. Wen elképzelései szerint a labor és a vállalat többek között azon dolgoznak majd együtt, hogy kiépítsék Kína első fejlődő AI szuperszámítási rendszerét, ami támogatja az exascale számítást is. A két vállalat továbbá szintén közösen munkálkodik majd az AI kutatást és innovációt támogató újgenerációs platformok létrehozásán.

 „Ez a felfedezések új korszaka”- emelte ki Ken Hu. „Előttünk áll a lehetőségek végtelen óceánja, de egy hajó kevés, hogy áthajózzon rajta. Ma ezernyi hajót mutattunk be. Dolgozzunk együtt, ragadjuk meg ezt a történelmi lehetőséget és fejlesszük az intelligenciát új magasságokba.”- tette hozzá a Huawei alelnöke.

 
Kulcsszavak: AI Huawei Atlas

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32