Díjazta az E.ON a legjobb hazai fenntarthatósági kezdeményezéseket
Meglepően találékonyak a magyarok, ha fenntarthatóságról van szó: több mint 150 pályázat érkezett az Energy Globe versenyre. A nyertesek között van klímasemleges szálloda, ahol még a medence vizét is növények tisztítják; interaktív környezetvédelmi oktatóterem; közösségi kert; napelemes tetőcserép; és egy speciális, vízen úszó napelemcellákból álló energiatermelési kísérleti projekt is. Az E.ON Energy Globe verseny díjait hétfőn este adták át a Szépművészeti Múzeumban, ahol ezúttal minden a fenntarthatóságról szólt.
Az Energy Globe Award a fenntarthatóság és az energiahatékonyság rangos nemzetközi eseménye, amit 1999-es indulása óta ma már 182 országban – köztük Magyarországon – rendeznek meg. A győztesek bejutnak a nemzetközi döntőbe, amit az energiavilág „Oscar-díjaként” tartanak számon. Az idei hazai megmérettetésen az E.ON 6 kategóriában kereste az innovatív, fenntartható ötleteket. A szakmai zsűri által kiválasztott döntősök a leadott közönségszavazatok alapján nyerhették el a kategóriadíjakat.
A győztesek
Az „Egyéni kezdeményezés” kategóriában a pécsi Zöld Folt Közösségi Kert bizonyult a legjobbnak. Egy elhanyagolt, szemetes belvárosi foghíjtelket formáltak szép, és a közösség számára is hasznos területté. Azt mondják: a városi növénygondozás kikapcsol, összehoz, gondolkodtat és szórakoztat is egyben. Köznapivá tesz egy olyan cselekvést, ami a fenntarthatóságot segíti.
Az „Épület” kategória győztese az Irota EcoLodge névre hallgató klímasemleges üdülőhely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Irotán, amit kizárólag használt, illetve újrahasznosított anyagokból építettek fel, napkollektorok állítják elő a melegvizet, az áramot napelemek termelik, és még az úszómedence is vegyszermentes, mivel a létesítmény saját víztározójában növények tisztítják a vizet. Mindezek mellett a WC-öblítés esővizes, a szennyvizet pedig baktériumokkal, áramfelhasználás nélkül kezelik.
A „Jövő generációja” kategóriában egy környezetvédelmi oktatóterem, a pécsi Öko-Kuckó hozta el a díjat. Ők játéktáblákon mutatják be a természet, az energia, a vásárlás-fogyasztás és a hulladék témáit. A kuckót óvodai csoportok, iskolai osztályok, fiatalok és családok látogatják. Családi délutánjaikon a gyermekek szüleikkel hulladékokból és a természet kincsestárából alkotnak közösen, valamint természetes anyagból készült, és környezetvédelmi témájú játékokat próbálhatnak ki.
A „Vállalat” kategória nyertese a Terrán GENERON napelemes tetőcserép. Különlegességét az adja, hogy a napcellákat olyan speciális módon integrálják az egyedi tetőcserepek felszínére, hogy azok megjelenése és felhelyezése szinte megegyezik a hagyományos tetőcserepekkel.
A napelemcellákkal dolgoztak az „Ötlet” kategória díjazottjai is. A SOL-ART névre hallgató úszó solar panel lényege, hogy a jelenleg is elérhető napelemeket egy olyan különleges bevonattal látják el, ami lehetővé teszi, hogy azok a vízen lebegjenek. Így akár elektromos hajók töltésére, kikötők energiaellátására is használhatók, de még életmentésre is: baj esetén a nyílt vízen áram segítségével a tengervizet ivóvízzé alakítja, továbbá GPS-jeleket küld a mentőcsónak hollétéről.
Az „Önkormányzat” kategória győztese, és egyben az átfogó nyertes Hernádszentandrás Község Önkormányzata lett. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község egy ökogazdálkodási rendszert alakított ki, amit BioSzentandrásnak neveztek el. Zöldségeket, gyümölcsöt, fűszernövényeket termesztenek, azokból szörpöket, lekvárt, aszalványokat állítanak elő, egyedi kézműves termékeket készítenek, erre épülő szolgáltatásokat alakítottak ki. A gazdasági modellt az önkormányzat nonprofit kft-je és egy szociális szövetkezet működteti, így megélhetést is biztosít a helyi közösség hátrányos helyzetű tagjainak is. Bizonyára hasznos segítségükre lesz az a teljesen elektromos Nissan Leaf gépkocsi, amit fődíjként mostantól egy éven át használhatnak.
Díjátadó gála, ahol minden a fenntarthatóságról szólt
A gála alkalmából a Szépművészeti Múzeumba érkezett az élő művészlegenda, Michelangelo Pistoletto alkotása, „Az alma, amely ismét egész”. A Magyarországon most először látható hatalmas gyapjúalma a szimbóluma annak, hogy hogyan térhet vissza az emberiség a technika vívmányai segítségével ahhoz a paradicsomi állapothoz, amikor még harmóniában élt a természettel. A műalkotást október elejétől a nagyközönség is megtekintheti majd a Millenárison.
A díjátadó mellett különleges koncertélményt adott a résztvevőknek a Bélaműhely Sound Art előadása, akik ipari hulladékokból, leselejtezett használati tárgyakból, hordókból, csövekből, bicikli és számítógép alkatrészekből, teknőből, serpenyőkből és papírdobozokból készítenek hangkeltő eszközöket.
Lenyűgözte a közönséget jövőbemutató előadásával a szemtelenül fiatal technológiai úttörő Inna Braverman, akit a közelmúltban a világ 100 legnagyobb hatású személyisége közé választottak, olyanok között, mint Elon Musk vagy Mark Zuckerberg. Az ő nevéhez fűződik az első olyan, a tengerhullámok energiáját hasznosító létesítmény, ami működő elektromos hálózatba táplált áramot Gibraltárnál.
„A fenntarthatóság ma már kulcsfontosságú az üzleti sikerhez. Ezért is vagyok büszke arra, hogy Magyarországon építjük Európa legnagyobb tetőre szerelt naperőművét. A jövő innovatív megoldásainak megvalósításához partnerekre is szükség van: így kiemelten fontosnak tartom, hogy az E.ON Energy Globe Díjjal egy olyan nemzetközi platformhoz csatlakoztunk, amely több mint száz országban köti össze és inspirálja azokat, akik tenni akarnak az energia- és környezettudatos jövőért” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja.
A díjátadó gála karbonsemleges és papírmentes volt. A vendéglátásból száműzték a műanyag palackokat és szívószálakat, az egyszer használatos eszközöket. A menüt szezonális alapanyagokból állították össze, 80 km-es körzetből beszerezve, hogy a szállítással se terheljék a környezetet. A gálára a meghívást, a regisztrációt, az eligazító táblákat, és a menükártyákat pedig digitális eszközökkel oldották meg.
Összefoglaló a nyertes kezdeményezésekről
Kapcsolódó cikkek
- Energiamegtakarítással törhetne Budapest az élre
- Fenntarthatóság a tengerhajózásban
- Sikerrel zárult az 8. Iskolakezdés együtt! segélyakció
- Átadták az Év Informatikai Vezetője díjat
- Megérkeztek az első napelemek az Audi Hungariához
- Elindult a 2019-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- Pályázati felhívás kisiskolásoknak
- Magyar tech startupok jelentkezését is várja a dubaji FasterCapital inkubációs programja
- Még lehet jelentkezni az Év Informatikai vezetője pályázatra
- Az Antenna Hungária marad az országos földfelszíni digitális televízió-műsorszóró hálózatok üzemeltetője
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.