Chatbotban száguldó cégadatok magyar fiatalok jóvoltából
Egy fiatal magyar startup tízszeresre gyorsította a céginformációs lekérdezés menetét. A Messenger Céginfóval 0,3 másodperc alatt kaphatjuk meg a legfontosabb cégadatokat, beleértve azt is, hogy a keresett cég ellen folyik-e eljárás. Az új fejlesztés nagyban megkönnyítheti a vállalkozások életét, hiszen általa a legfontosabb, biztonságos szerződéskötéshez szükséges információk fénysebességgel jelennek meg a pénzügyesek és cégvezetők chatablakaiban.
Nem csak a cégek, de az egyéni vállalkozók és civil szervezetek adatai is elérhetők a Cégjelző fejlesztésében, ahogyan a cég rendelkezik az elmúlt 5 év teljes eredmény- és mérlegkimutatási adataival is. Emellett persze az alapadatok, azaz a székhely, az adószám, az e-mail cím, az árbevétel és a létszám is egy gombnyomásra megjelenik a Messengerben.
Az adatok folyamatos aktualizálására sokszor nem fordítanak elegendő figyelmet a cégek, pedig jelentősen csökkenthetik vele a szerződéskötéssel járó rizikót. A Cégjelző arra buzdít, hogy meglevő partnereink adatait is időről-időre átnézzünk, mert könnyen lehet, hogy már új szereplő jogosult az aláírásra, vagy más székhellyel rendelkezik az adott vállalkozás. Ha ezek az adatok nem pontosak, akkor akár érvénytelen szerződés is születhet és kifizetésektől eshetnek el a felek.
A csapat a kezdetektől arra fókuszál, hogy a legfrissebb innovációkat becsatornázza a piacra és ne csak naprakész adatokkal dolgozzon, hanem a legújabb eszközökben rejlő lehetőségeket is kiaknázza.
„2017-ben indult útjára a startupunk, aminek a stratégiája, hogy a beépíthető szolgáltatásokra fókuszálunk. Ez azt jelenti, hogy egy adott szoftver használata közben – legyen az például egy számlázóprogram vagy egy CRM rendszer – elérhető a Cégjelző. Az elmúlt másfél év alatt huszonöt ilyen szoftverfejlesztő partnerrel sikerült megállapodnunk, így náluk már viszontláthatják a felhasználók a szolgáltatásunkat” – mondta el Farkas Dezső alapító.
Az alkalmazást létrehozó, fiatalok alapította startup idén az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseményén, Az Év Honlapja pályázatán elnyerte a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat Az Év Technológiai megoldása díját is.
A Cégjelző az edukációban is kiveszi a részét. Az idén útjára indított e-mailsorozatukban 5 meglepő történettel mesélik el szórakoztató, laikusok számára is érthető formában, mire kell figyelniük az ügyvezetőknek és a pénzügyeseknek a mindennapi munka során. Ez különösen az újonnan alakult kisvállalkozásoknak adhat mankót, akik ritkán engedhetik meg maguknak egy jogász állandó közreműködését. Ilyen cégből pedig jelenleg bőven akad a piacon: tavaly összesen több, mint 27 ezer vállalkozás lépett piacra.
Kapcsolódó cikkek
- Vállalkozási ötletek kerestetnek
- 7 egyetemi ötlet kapott 15 millió forintos befektetést a Hiventures-től
- Hello Tomorrow: Négy magyar vállalkozás a világ legígéretesebb deep tech startupjai között
- Athéni csúcstalálkozóval éledtek fel a magyar-görög startup kapcsolatok
- Magyar kezdeményezés vitte Európa legjobb női startupjait ismét Londonba!
- Magyarok pörgetik fel az eurázsiai startup ökoszisztémákat
- Sikeresen mutatkoztak be a magyar startupok az ázsiai fintech csúcstalálkozón
- A Hiventures ismét felrázta a régiós startup ökoszisztémát
- Elindult az innovatív egyetemisták startup képzése
- A startupok jelentős része már prototípussal is rendelkezik
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.