NMHH Médiatanács: Harminchat televízió és rádió jutott összesen 146,5 millió forintos műsor- és műszaki támogatáshoz
Szerdán megtartotta első ülését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új összetételű Médiatanácsa. A testület döntött arról, hogy a támogatási programban huszonhat televízió és rádió összesen 125,6 millió forint támogatást kap műsorkészítéshez, valamint tíz közösségi médiaszolgáltató 20,9 millió forintot műszaki fejlesztésre. A tanács több, rádiós frekvenciával kapcsolatos pályázati döntést is hozott, továbbá bírságokat szabott ki műsorkvóta-kötelezettséggel kapcsolatos mulasztások miatt.
Támogatási döntések
Az Országgyűlés által december 10-én megválasztott új Médiatanács-tagok – Budai László, Hankiss Ágnes, Meszleny László és Szadai Károly – december 18-án üléseztek először, Karas Monika elnök vezetésével. Az ülésen a testület nyerteseket hirdetett a Médiatanács támogatási programjában – a helyi és körzeti televízióknak szóló – hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázat harmadik fordulójában. A döntés értelmében huszonhat televízió összesen 125,6 millió forint támogatást kap. Közéleti magazinokat készíthet a komlói Baranya Televízió, a fővárosi ESTV, a TV10 és a Centrum TV, a Hajdúszoboszlói Városi Televízió, az Irány Televízió Miskolc, a Soltvadkerti TV, a Komló és Térsége TV, továbbá a gödöllői Régió Plusz Televízió. Hírműsor kategóriában a Zalaegerszegi Televízió, a Veszprém TV, a budapesti Hegyvidék Televízió, a Kecskeméti Televízió, a Városi Televízió Szeged, a Szolnok Televízió, a pécsi Pannon TV, valamint a TV Budakalász pályázott sikeresen. A Városi Televízió Eger, a Gyula Televízió, az Ózdi Városi Televízió, a Salgótarjáni Városi Televízió, a Szombathelyi Televízió, a Kapos Televízió, a Gyöngyösi Városi Televízió, a TV Szentendre, illetve a fővárosban az Apostol TV kulturális magazinműsorok készítésére fordíthatja az elnyert összeget.
A Médiatanács támogatási programjában a közösségi médiaszolgáltatók számára kiírt műszaki pályázat idei harmadik fordulójában tíz pályázót támogat a grémium. A nyertesek összesen 20,9 millió forintot fordíthatnak stúdió-, hang- és fénytechnikai berendezések, műsorjel-átviteli, illetve a médiaszolgáltatáshoz szükséges informatikai eszközök vásárlására. A televíziók közül ezúttal a budapesti Apostol TV és a d1 TV, a Szentendre TV, a Tatai Televízió, a sárvári Trió-TV-Dunántúl és a Kistelek Városi Televízió, míg a közösségi rádióknál a veszprémi Mária Rádió Bakony, a fővárosi Klasszik Rádió 92.1 és a 90.9 Jazzy Rádió, valamint a miskolci Csillagpont Rádió fejlesztheti technikai berendezéseit.
Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések
A Médiatanács véglegesítette és honlapján csütörtökön közzétette a Törökszentmiklós 96,4 MHz helyi és pénteken közzéteszi a Miskolc 103,8 MHz körzeti rádiós frekvencia pályázati felhívásait közösségi jellegű hasznosításra. Az ajánlatokat január 20-án, illetve 29-én lehet majd benyújtani. A testület elfogadta a Kecskemét 97,7 MHz körzeti, valamint a Székesfehérvár 99,2 MHz helyi rádiós pályázati felhívások tervezeteit közösségi jellegű hasznosítással. A kecskeméti tervezet csütörtök óta, a székesfehérvári péntektől olvasható az NMHH honlapján.
A Szombathely 97,1 MHz és a Kaposvár 97,5 MHz helyi, a Pécs 94,6 MHz körzeti rádiós frekvenciák közösségi jellegű, valamint a Békés 94,4 MHz helyi frekvencia kereskedelmi jellegű rádiós hasznosítását célzó eljárásban a pályázati ajánlatok alaki vizsgálatát is elvégezte a grémium. A szombathelyire pályázó Lánchíd Rádió Kft.-t, a kaposvári és pécsi eljárásban pedig mindkét pályázót, a Karc FM Média Kft.-t és az FM 4 Rádió Kft.-t is nyilvántartásba vette a Médiatanács, míg a békésiben hiánypótlásra szólította fel mindkét pályázót, a GloboSys Hungary Kft.-t és a ProjektPro Bt.-t.
Hozzájárult a testület, hogy az FM 4 Rádió Kft. – egy hónap halasztással – legkésőbb február 3-án kezdje meg Mária Rádió néven működő médiaszolgáltatását a Göd 97,3 MHz körzeti, illetve a Törökbálint 97,6 MHz helyi frekvencián.
A Médiatanács engedélyezte a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány számára – a kérelme alapján – a miskolci médiaszolgáltatási jogosultságának vételkörzet-bővítését a szolgáltató sátoraljaújhelyi, encsi, valamint a gyöngyösi, az egri és a hatvani jogosultságaival az eddigi hálózatba kapcsolódás helyett, valamint azt, hogy az így létrejött jogosultság a Hegyalja Média Kft. tokaji rádiójával hálózatba kapcsolódjon. A Médiatanács emellett engedélyezte, hogy a szolgáltató a Szent István Rádió nevet használja.
A szolgáltató kérelmére a Médiatanács engedélyezte, hogy a Katolikus Rádió Zrt. hatósági szerződése tartalmazza, hogy a médiaszolgáltatása interneten is elérhető.
Az Európa Rádió Nonprofit Közhasznú Kft. kérelmét a Miskolcon és Mezőkövesden fogható, jövő áprilisban lejáró körzeti, közösségi rádiós médiaszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítása iránt – a szolgáltató ismételt jogsértései miatt a médiatörvénynek megfelelően – elutasította a testület.
Bírságok szerződéses vállalások megsértése miatt
A debreceni Európa Rádió szolgáltatójára negyvenezer forintos bírságot szabott ki a Médiatanács, amiért eltért saját megnevezésétől, valamint kevesebb a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort és több ismétlést tett közzé szerződéses vállalásaihoz képest egy vizsgált októberi adáshéten.
Húszezer forintos bírságot szabott ki a grémium a Karcag FM szolgáltatójára, mert egy vizsgált szeptemberi adáshéten a hatósági szerződésben szereplő napi 16 órás műsoridőhöz képest 24 órában szólt a rádió, és kevesebb szöveget, magyar zenét, helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő, kisebbségi és közszolgálati műsort, valamint több zenét tett közzé az általa vállaltaknál.
A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács: tovább szólhat a baranyai Rádió 1
- NMHH Médiatanács: 76 millió forint rádiós műsorok készítésére
- NMHH: A műsorok 99,9 százaléka akadálymentes
- A Médiatanács elfogadta a közösségi rádióknak és tévéknek szóló négyszázmillió forintos üzemeltetési pályázatot
- Médiatanács: Jövőre is 1,3 milliárd forintot nyerhetnek el a médiaszolgáltatók támogatásra
- Médiatanács-bírságok helytelen korhatár-besorolás miatt
- Ismét bírságolt a Médiatanács
- Médiatanács: véleményezhetők két városi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetei
- NMHH Médiatanács: Ismét szólhat a Rádió 1 Dunaföldváron, Baján, Szekszárdon és Pakson
- NMHH Médiatanács: több mint 46 millió forint tizennégy közösségi médiaszolgáltatónak műszaki fejlesztésre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.