Beszámoló a Safer Internet Program 2019. évi oktatási eredményeiről
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője és hotline működtetője összesítette 2019-es oktatási tevékenységét. Hasonlóan a korábbi évekhez, a program keretében idén is kötetlen, játékos, interaktív formában hívta fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre, azok kivédésének módozataira, és az internet által kínált pozitív lehetőségekre, azok kihasználására.
Internetbiztonsági foglalkozások, előadások egész Magyarországon
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a program itthoni koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatói az internet biztonságos használatának oktatásával, tudatosításával foglalkoznak. Ennek érdekében 2019-ben több mint 30 000 felhasználót oktattak.
A 28 542 gyerek mellett 5714 tanárt, szülőt és döntéshozót is továbbképeztek, 220 különböző budapesti és közel 100 vidéki helyszínen, összesen 1352 alkalommal.
A gyerekek, szülők és pedagógusok minden településen érdeklődve fogadták az oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással.
Térképen a 2019 során tartott előadásaik:
Éves áttekintés, mérföldkövek
2019. február 5-én, a Biztonságos Internet Napra szervezetük egynapos programmal és egy pályázati kiírással készült. A pályázatra több mint 50 munka érkezett be az ország minden területéről, az egész napos rendezvényen pedig az érdeklődők különböző szakemberekkel találkozhattak és beszélgethettek az internetbiztonságról. Két különböző témában szerveztek kerekasztal-beszélgetést, ahol a meghívottak hazai jó gyakorlatokat, magyar fejlesztésű applikációkat, gyerekeknek szóló, témába vágó kalandregényt mutattak be a hallgatóknak, de arról is beszélgettek, hogy ki mit tehet annak érdekében, hogy az internet mindannyiunk számára egy jobb hely legyen. Az érdeklődők kipróbálhatták az Óriás Lájkvadász társasjátékot is, a SIP-oktatók és a SIP Youth Panel csapatának vezetésével.
2019 áprilisában ismét csatlakoztak a Digitális Témahéthez, ekkor 17 budapesti és 24 vidéki intézményben összesen 99 órát tartottak oktatóik. Idén ugyancsak ott lesznek az eseményen, március 23-27. között.
2019. május 25-26-án, a Városligeti Gyermeknapon, a Biztonságos Internet Sátorban minden eddiginél több támogatójuk, partnerük, informatikai cégek, döntéshozók és önkéntesek várták az érdeklődőket, az internetbiztonsághoz, adatvédelemhez kapcsolódó kalandos játékokkal, labirintussal, kézműves-foglalkozásokkal és logikai feladatokkal. A két nap alatt több mint tízezren fordultak meg a sátorban!
A mozgalmas tanévet kalandokkal teli nyár követte. Számos szabadtéri rendezvényre, témanapra és -hétre, tematikus táborba, nyári táborokba, programozó táborba hívták a SIP oktatóit, ahol interaktív foglalkozások keretében, játékos formában beszélgettek a kíváncsi gyerekekkel.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Legfőbb Ügyészség 2019. július 10-én együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a gyermekeket érintő, kibertérben megjelenő fenyegetések elleni hatékony fellépés, és ezzel egy biztonságos kibertér kialakítása a gyermekek, a jövő nemzedék számára.
Az aláírt dokumentum értelmében az NGYSZ és a Legfőbb Ügyészség kölcsönösen lehetőséget biztosít egymásnak a saját szervezésű előadásokon és konferenciákon való részvételre. Mindemellett évente két alkalommal közösen kiértékelik addigi együttműködésüket.
Október 1-2-án rendezték meg az X. Nemzetközi Médiakonferenciát „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” címmel a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a 33 előadást több mint 300 hallgató követte a helyszínen. Az előadásokat élőben is közvetítették honlapjaikon és közösségi oldalaikon. (https://www.facebook.com/nemzetkozi.gyermekmento/, https://www.facebook.com/SaferinternetMagyarorszag/) Ezek jelenleg is elérhetők szervezetük Youtube-csatornáján és a www.gyermekmento.hu honlapon is.
2019. október 22-én együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság, melynek célja a hazai digitális tartalmak minőségi fejlődését gátló, a kiskorúak szellemi, erkölcsi fejlődését veszélyeztető, tiltott és káros tartalmak visszaszorítása, különös tekintettel a gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló, a rasszista, a drogterjesztésre és -fogyasztásra biztató, valamint az erőszakos tartalmakra.
A megállapodásban kiemelt hangsúlyt kapott a gyermekek zaklatásának visszaszorítása, a biztonságosabb online tér megteremtése, valamint a gyermekek egészséges fejlődését lehetővé tevő informatikai környezet fenntartása.
Fiatalokból álló Youth Panel-csapatuk 2019 során újabb lelkes tagokkal bővült, illetve kiválasztották azt a fiatalt is, aki programjukat Brüsszelben képviselhette a most már éves rendszerességgel megrendezett októberi Safer Internet Fórumon.
Továbbra is megunhatatlan a Lájkvadász társasjátékuk
A „Lájkvadász” egy saját fejlesztésű offline társasjáték, mely edukatív módon vezeti rá a játékosokat arra, hogy mit szabad tenni a világhálón, illetve hogyan lehet elkerülni az internet különböző veszélyeit. A játék során a gyerekeknek különböző feladatokat kell teljesíteniük, szituációs szerepjátékok vannak, melyekből nem csak tanulni tudnak játékostársaiktól, de olyan hasznos tanácsokat, információkat is megtudhatnak, amelyek segítségével tudatos felhasználókká válhatnak.
A társast az oktatók rendszeresen viszik magukkal a rendezvényekre, foglalkozásokra, hogy még könnyebben és közvetlenebbül tudják megszólítani a gyerekeket, hisz játékosan, kötetlen formában nagyon sok hasznos információ adható át vele. A társasjáték nagyon népszerű a pedagógusok körében is. 2019-ben összesen 381 társast ajándékoztak 96 különböző intézménybe.
A játék továbbfejlesztett verziója is közkedvelt volt a nagyobb rendezvényeken, melyet már nem csak az asztalnál, hanem szabad téren, élőbábus megoldással is lehet használni.
Lájkvadászuk továbbra is megrendelhető ingyenesen a sip@gyermekmento.hu címen.
Fotók: NGYSZ/Safer Internet Program
Kapcsolódó cikkek
- Ezeket tanuld idén, ha informatikai pályára lépnél!
- Konferencia a digitális edukációról a Da Vinci TV-vel
- Nevelőszülőket keres a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nevelőszülői csoportja
- Január 31-ig jelentkezhetnek az informatikushiánnyal küzdő cégek
- A nyelvtanítás fejlesztését sürgeti az EJMSZ
- Educatio kiállítás 2020
- Együttműködés a hazai informatikushiány enyhítésére
- Hamarosan dönteni kell a továbbtanulásról
- Még kifizetődőbb a programozói karrier
- Karácsony alkalmából köszöntötte ösztöndíjasait a Waberer’s
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.