Több száz intézménynek kell áttérnie az e-ügyintézésre
A Magyar Államkincstár (MÁK) tájékoztatása szerint számos nevelési feladatot ellátó intézménynek át kell térnie az elektronikus kapcsolattartásra a Kincstárral történő ügymentben: „Az egyházi és nem állami köznevelési intézményfenntartókat, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatást nyújtó fenntartókat (a továbbiakban: fenntartó) a központi költségvetésből megillető támogatások igénylésével, megállapításával, folyósításával, elszámolásával, ellenőrzésével kapcsolatos ügyekben, továbbá ezekkel a támogatásokkal összefüggő jogorvoslati, részletfizetési és bármilyen egyéb kérelmek tekintetében a Kincstár – a jogi képviselő nélkül eljáró bevett egyházi fenntartók kivételével – kizárólag elektronikus úton tart kapcsolatot.”*
Mindez azt jelenti, hogy az intézményeknek az eddig papír alapon beadott dokumentumokat a jövőben elektronikusan aláírva kell beküldeniük. Ahhoz, hogy ezt megtehessék szükség van a digitális dokumentumok elektronikus aláírását, hitelesítését lehetővé tevő e-aláíró, e-bélyegző tanúsítvány kiváltására. A több száz intézményt érintő változás kapcsán közérthető segédanyagot állított össze az e-aláírás specialista NETLOCK, hogy segítséget nyújtson a bölcsődéknek, óvodáknak vagy iskolának a folyamatban: “E-aláíró kisokos bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak”. A weblapon az e-ügyintézéshez szükséges elektronikus aláíró tanúsítványok kiváltásával kapcsolatban minden szükséges információt megtalálható.
Mit jelent a változás?
A MÁK számára küldött igényléseket, e-mailben csatolt dokumentumokat elektronikusan aláírt formában kell benyújtsák az érintett intézmények a jövőben. Így például a normatíva igényléshez, elszámoláshoz kitöltött Excel táblázatokat is e-aláírással kell ellátni. Ahogy a MÁK fogalmaz: „minden mellékletet (csatolt fájlt) hitelesítéssel (szervezethez kötött e-aláírással, vagy szervezethez kötött e-bélyegzővel hitelesítve) kell ellátni”.
Mit kell tegyenek az intézmények?
1. Minden érintett intézménynek ki kell váltania az elektronikus hitelesítést lehetővé tevő e-bélyegző tanúsítvány.
2. Ilyen tanúsítvány kiadására kizárólag ún. bizalmi szolgáltató jogosult (például: NETLOCK Kft.)
3. Az e-aláíró tanúsítvány kiváltásával eleget tehetnek az intézmények a kötelezettségeiknek és képesek lesznek elektronikusan hitelesíteni a szükséges fájlokat, dokumentumokat, digitális állományokat.
Minden szükséges információt megtalálhatnak az érdeklődők NETLOCK által létrehozott segédoldalon: https://netlock.hu/e-alairo-kisokos/
_______________
Bővebben: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/nem-lakossagi-ugyfelek/tajekoztatas-elektronikus-ugyintezesrol
Kapcsolódó cikkek
- Így válthatja le személyi igazolványunkat, útlevelünket egy okostelefon
- Néhány éven belül mindenkinek lehet digitális identitása?
- Itt a megoldás, hogy a szabadság alatt se álljon meg a cég
- Hatalmas robbanásra készülhet az online bankpiac egy új EU-s rendelet miatt!
- Dohos pincékből a felhőbe kerülhetnének a kórházi iratok
- 20 évvel ezelőtt indult az e-hitelesítés magyarországi története
- Meghatározó magyar fejlesztés az e-aláírások piacán
- Hazánk jövőbeni teljesítményében segíthet a digitalizáció
- Az YK2-höz hasonló krízishelyzetet is okozhat a nyári-téli időszámítás eltörlése?
- Nemcsak a számla, de a teljesítési igazolás is aláírható elektronikusan
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.