5 gyakorlati tipp a gyerekek biztonságáért
IMDB Parents Guide, Youtube szülői felügyelet, Tik Tok ellenőrzése a Common Sense Medián – mond ez bármit is Önnek, szülőként? Bár sokan szívesen elvágnák gyereküket a digitális világtól amíg csak lehet, ez egyre kivitelezhetetlenebbé válik – a megoldás inkább a felkészítésben rejlik, hiszen nem leszünk mindig ott, hogy fogjuk a kezüket. A Biztonságos Internet Napján lássunk pár gyakorlati tippet a szakértőktől: miként maradhat nálunk az irányítás a közösségi oldalak térhódítása ellenére? Akik ennél mélyebben ismerkednének a témával, azokat ingyenes szülői meetup várja a világnap alkalmából.
A netbiztonság nem technológia, hanem egy szemléletmód
Teljes tiltás vagy végtelen megengedés a digitális világban? “Mindkét hozzáállás jellemző, talán éppen azért, mert ez a kettő a könnyebb út a szülőknek. Az arany középút megtalálása és betartatása sok munkát igényel” – mondja Kittka András, a Funside School egyik alapítója. A délutáni iskolában rendszeresen tartanak internetbiztonsági előadásokat szülőknek és gyerekeknek is szerveznek internetes tudással felvértező tanfolyamokat. A szakember szerint a cél, hogy bizalmi kapcsolat alakuljon ki a gyerekünkkel ebben a témában is: azaz nem ellenőrizgetjük, nem vádoljuk és képesek vagyunk kompetens válaszokat adni – együtt megyünk végig ezen az úton egymás kezét fogva. Mentoráló szülőként a következő gyakorlati lépések elvégzését ajánlja a Funside School szakértői csapata:
1. A Common Sense Media használata: amikor egy új app vagy játék kerül a gyerekek látóterébe, akkor gyorsan feltérképezhetjük az oldal célját, a mások által javasolt korhatárt. Gyerekek és szülők mondanak véleményt egy-egy felületről, amik így tartalmukat tekintve besorolásra kerülnek. “Nem az a fontos, hogy egyből az aktuális slágerapplikáció szakértőivé váljunk – minden évben új őrület érkezik, a szülőnek az a fontos, hogy tudja: van hová fordulni információért” – mondja Kittka András.
A TikTok oldala a Common Sense Medián: más korhatárt javasolnak a szülők és mást a gyerekek
2. A Youtube és a korlátozott mód: a legelterjedtebb videómegosztó oldalon egyetlen kattintással megoldható, hogy bizonyos tartalmak ne kerülhessenek gyerekünk elé, hiszen a tanuló algoritmus nem engedi azt megjeleníteni nekik. Fontos megjegyezni azonban – és erre a felület is felhívja a figyelmünket – hogy a programok nem tudnak ugyanolyan pontossággal szűrni, mint egy hús-vér ember, ezért az ingyenes felületek esetében a szülői felügyelet mindig javasolt, főleg kisebb gyermekeknél. Ha ez nem megoldható, érdemes megfontolni az ún. „streaming” szolgáltatók (mint pl. a Netflix, az HBO Go vagy a hamarosan érkező Disney+) külön gyerekeknek szóló szolgáltatásait is, mert bár ezek a platformok nem ingyenesek, de a gyermekeknek szóló tartalmak besorolását valódi szerkesztők is felügyelik. (Az algoritmusokat valódi szerkesztőkkel felváltó YouTube Kids szolgáltatás cikkünk írásakor Magyarországon még nem volt elérhető.)
Korlátozott mód bekapcsolása a Youtube-on
3. Az IMDB-t legtöbben arra használják, hogy egy-egy film, sorozat értékeléseit megnézzék, visszakeressék miben játszott egy színész, vagy epizódlistákat böngésszenek egy-egy híres jelenetet keresve. Pedig az IMDB Parents Guide oldala tökéletesen alkalmas arra, hogy anélkül, hogy filmek tömegeit kelljen megnéznünk, hozzávetőleges képet kapjunk arról, mi vár gyerekünkre, ha az adott mozit vagy sorozatot megnézi. Káromkodások, felkavaró jelenetek, alkohol, drog – semmi nem kerüli el a szülők figyelmét, ha egy-egy filmet kell gyerekszemmel értékelni.
A Harry Potter 2. részének oldala az IMDB Parents Guide-on: az oldal kitér a káromkodásokara és a káros szenvedélyek látványára is
4. Appbesorolások: az iOS App Storeban és a Google Play-ben is minden egyes apphoz tartozik már korosztályi besorolás – sokan nem tudnak arról, hogy egyetlen kattintással ellenőrizhető vajon tényleg gyermekünk korosztályának megfelelő-e a vicces fényképeket készítő app?
Appok besorolása IOS App Store-ban és Play Áruházban
5. Ha telefont adunk a gyerek kezébe, akkor kapcsoljuk be az iOS vagy az Android szülői felügyeletét, melyben beállíthatunk telefonálásra használható időintervallumokat, éjszakai tiltásokat, az appok egyenként engedélyezhetők vagy tilthatók bizonyos időszakokban. Ehhez semmilyen külön applikáció nem szükséges, a telefonok beállításai között megtalálható ez a lehetőség, de nagyon fontos, hogy ne kémkedjünk a gyermek után tudta nélkül: mindig közösen állításuk fel a szabályokat és azokhoz tartsuk magunkat!
Az IOS illetve az Android szülői felügyelete
„A megoldás a lexikális tudás helyett a gyakorlati ismeretek megszerzése” – mondja Kittka András, aki hisz abban, hogy a szülőknek nem ellenőrzéssel és a gyerekek háta mögötti kémkedéssel kell elejét venniük a gyerekek netezésének, hanem minden esetben a gyermekkel megbeszélve a szabályokat.
A Biztonságos Internet Nap alkalmából az EPAM Hungary és a Funside School február 18-án délután közös, bárki számára ingyenesen hozzáférhető szülői meetupot rendez, ahol minderről bővebben élőben is hallhatnak az érdeklődő szülők. A programon gyerekekkel foglalkozó pszichológustól és technológiai szakértőktől egyaránt hallhatnak nevelési elvekről, valamint a mindennapokban alkalmazható internetes tippekről és trükkökről. Az ingyenes előadás a Funside School szülőknek szóló internetbiztonsági workshopján alapul.
„Nemzetközi technológiai cégként feladatunknak érezzük, hogy már általános iskolás kortól megmutassuk az informatika sokszínűségét a gyerekeknek. eKIDS programjainkon keresztül célunk elérni minél több gyereket/tanárt/szülőt és megtanítani nekik, hogy a kütyüzés ’nem ördögtől való’, ha jól használják a gyerekek” – mondta Iván József, az EPAM Hungary Test Managere, aki Kittka Andrással együtt vesz majd részt a szülőknek szóló kerekasztal-beszélgetésben, melyre előzetes regisztráció után várják az érdeklődőket.
Kapcsolódó cikkek
- Biztonságos Internethasználat Kérdőív
- 5 dolog, amit már ma tegyünk meg az okoseszközeink biztonságáért
- A gyerekek fele biztonsági korlátozás nélkül netezik
- VI. Safer Internet konferencia
- Kilőttek az internetes káresetek 2020-ban
- Már gyermekeink internetes zaklatására is köthetünk biztosítást
- A bosszúpornótól a virtuális valóságig: elindult a Gyerekaneten.hu
- Társasjáték a biztonságos internetért
- Csak a tudatos nethasználattal védhetők meg a gyerekek
- Szülőknek szóló weboldalt készít az NMHH a biztonságosabb internetezés támogatására
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.