Új SAP-verzióra áll át a Magyar Posta

Kovács Attila, 2001. január 10. 12:59
Jól halad és a pilot üzemet követően január végéig befejeződik a Magyar Posta szervezeteinél az SAP új, 4.6B verziójára való áttérés – nyilatkozta a posta január 10-én rendezett sajtótájékoztatóján Kardos János, a vállalat informatikai főigazgatója.
Az új integrált vállalatirányítási programrendszer révén többvállalatosról egyvállalatos irányítási rendszerre térhet át a Magyar Posta, ennek, illetve az új SAP-változat bevezetése céljából 240 folyamatot kellett átdolgozni, a számvitel területén 1300 főkönyvi számot volt szükséges megváltoztatni, a posta 13 vevőjével és 15 ezer szállítójával kellett egyeztetni, 22 kapcsolódó informatikai rendszerrel is kellett foglalkozni. A közel 2 milliárd forint értékű SAP-projektben 1400 főt képeztek ki a rendszer használatára, és országosan több mint 1100 helyen használják. A rendszerek szállításában, illetve bevezetésében a Magyar Posta eddigi fő partnerei a debis Magyarország, az SAP Magyarország és a Compaq Magyarország voltak.

Mivel 2000 folyamán országosan teljes körűvé vált az SAP postai használata a számvitelben és a pénzügyekben, megkezdődött és 2001-ben megoldást nyer a beszerzés, készletgazdálkodás, értékesítés és társasági controlling modul alkalmazása, illetve ezen funkciók rendjének SAP alapú egységesítése. Az idei év további „SAP-feladatai”: az SAP alkalmazása az internetes kereskedelemben, az Integrált Postai Hálózat (IPH) és az SAP-rendszer közti kapcsolat kialakítása, tervadatok kezelése, terv-tény kimutatások beállítása az SAP-rendszerben, pénzügyi keret kezelésének, beruházás és ingatlangazdálkodás, valamint a karbantartási tevékenység SAP-támogatásának a beállítása, a személyzeti, bér- és munkaügyi modul teljes körű használatbavétele.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32