Egészségügyi dolgozóknak és hátrányos helyzetűeknek adott támogatást a HungaroControl

forrás: Prím Online, 2020. április 21. 17:23

A hazai légi közlekedés biztonságáért felelős HungaroControl a járványhelyzetben is támogatja a szociális és egészségügyi intézményeket, továbbá azokat a társadalmi kezdeményezéseket, amelyeknek köszönhetően a kiszolgáltatott helyzetbe került embereken segíthet.

A légtér biztonságának garantálása mellett a leginkább veszélyeztetettek támogatását is komolyan veszi a magyar léginavigációs szolgáltató. Az állami vállalat az elmúlt időszakban több ezer adag étellel és több millió forint értékű adománnyal támogatta a járvány elleni védekezésben résztvevőket, illetve a jelenlegi helyzetben különösen sérülékeny társadalmi csoportokat.

 

Március vége és április közepe között – a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedéseket enyhítve – a társaság meleg ebéddel járult hozzá a 18. kerületi Gyöngyvirág Gyermekotthonban élő 29 gyermek és 11 nevelőjük ellátásához. Az otthon lakói ugyanis e rendkívüli helyzetben nem hagyhatják el az intézményt, és látogatókat sem fogadhatnak. 

 

A magyar légiforgalmi szolgálat az Etesd a dokit! kezdeményezés keretében a Rókus Kórház dolgozóit segítette és juttatott el ételt nekik, ezzel támogatva egyúttal azokat a szakácsokat, valamint az alapanyagokat biztosító kis- és őstermelőket is, akik ugyancsak részt vesznek az akcióban.

 

A társaság tartós élelmiszert adományozott  átmeneti otthonokban élő és hátrányos helyzetű magyar családoknak – a felajánlás a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítségével érkezhetett meg a rászorulókhoz.. Emellett áprilisban csatlakozott az Adománytaxi nonprofit szervezet Maszkot a frontra kezdeményezéséhez is, amelynek köszönhetően az egészségügyi, szociális és szolgáltatóiparban dolgozók részére olyan maszkokat adott át, amiket otthonról dolgozó varrónők készítettek.  

 

Az említetteken túl a vállalat tartós élelmiszert és egészségügyi maszkot, valamint kézfertőtlenítő folyadékot adományoz az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítványnak, amely bántalmazott vagy mélyszegénységben élő gyermekeknek nyújt segítséget. A HungaroControl felajánlásának 70 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű családokhoz kerül, a fennmaradó rész pedig gyermekvédelmi intézményekhez, illetve átmeneti otthonokhoz.

 

A hazai léginavigációs szolgáltató ugyanakkor részt vesz a Budapest Bike Maffia Vitaminkommandó projektjében is, ahol szintén tartós élelmiszerekkel segíti a rászorulókat. A programban dolgozók az adományokat egyrészt hajléktalanoknak, másrészt olyan szociális intézményekbe juttatják el, ahol többnyire idős és/vagy legyengült immunrendszerű emberek élnek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32